Vélemény és vita
Csőd és káosz
Az unió vezetői képtelenek kezelni, nemhogy megoldani a látszólag hirtelen jött, évtizedek óta érlelődő etnikai válságot...
Utólag kiderült, hogy a második világháború utáni Európát újrarendező politikai brancsok a legrosszabb helyet jelölték ki az öreg kontinens szellemi és erkölcsi megújításához, amikor a projekt központjaként Belgium, azon belül Brüsszel mellett döntöttek. Avagy a legjobbat? A maguk érdekéből, hiszen mára jelképesen és valóságosan is csődbe jutott a félig flamand, másik felében vallon lakosságú, mesterségesen kreált, kétnyelvű és kétszívű ország. Működik az oszd meg és uralkodj szabálya, az persze jellemzően „összeesküvés-elmélet”, csakhogy a lenézett műfaj egyre jobban, gyakrabban kiállja az élet próbáját. Tessék csak tekintetüket a belga főváros mihaszna üvegpalotájára és a vele szomszédos bevándorlónegyedre (Molenbeek) vetni a 21. század második évtizedében.
A Európai Uniót kormányzó krea-túra képtelen kezelni – nemhogy megoldani – a látszólag hirtelen jött, valójában évtizedek óta érlelődő etnikai válságot. Az elmúlt napok fejleményei – az illegális bevándorlók sebtében megkezdett visszatoloncolásának első „eredménye” – ijesztő példái a nyugati politika impotenciájának, a dilettáns politikusok álmodozásának. Az unió március 18-án Törökországgal aláírt toloncegyezménye az ördöggel kötött alku, hiszen a kisázsiai nagyhatalom azt tesz majd a kiutasítottakkal, amit jónak lát; a deportálandók szállításának fejében horribilis összegű tarifát számlázhat Brüsszelnek – aki taxizott Isztambulban, ismeri a dolgot –, de a legnagyobb buli az lesz, amikor Ankara megkapja a vízummentességet a szolgáltatásai fejében. A könnyűkezű uniós tisztviselők már átutaltak hárommilliárd eurót a tisztes török pénzügyes kollégáknak, úgymond előleg gyanánt, a többit majd fejpénz alapján, megszámolva küldik. Mindezt az adófizetők zsebéből, natürlich.
Két hét telt el a szerződés megkötése óta, amikor április 4-én az első transzporttal hatvanhat személyt indítottak el a visszaútra a görög Leszbosz szigetről a török partok felé. Velük szemközt száznyolcvanhét menekült hajózott török földről a görög part irányába; Athén (és az unió) tehát plusz százhuszonegy főt könyvelhetett el azon a napon a bevándorlási statisztikában. Ismerve, hogy 2015-ben csak a balkáni útvonalon több mint hatszázezer migráns érkezett Nyugat-Európába, és az idén már hetvenötezren várakoznak a görög–macedón határon – ők a remény rabjai –, jó ideig eltarthat a visszatoloncolásuk.
Nem szabad ezen a tragédián élcelődni, de sajnos úgy látszik, már megint fordítva ülnek a lovon a derék uniós vitézek/vigécek, harcba szállva a migránsválság leküzdéséért. Az első próbálkozás sikertelensége – Brüsszel kapkodása és a görög hatóságok felkészületlensége – láttán máris, április 6-tól tizenöt napra leállították a gyakorlatilag meg sem kezdődött tengeri transzportot.
Görögország már jó ideje a Balkán Achilles-sarka. Sokan őrzünk szép emlékeket a gyönyörű ország természeti és kulturális látnivalóiból, az emberek is barátságosak, de azért a vendéglőkben sosem ártott ellenőrizni, mit írtak fel a számlára. A nagy múltú és nagyra törő görög népnek történelmében leginkább az iszlám–török hódítókkal, majd az első világháború utáni nagy szomszéddal gyűlt meg a baja. A Török Birodalom „Trianonja”, az 1920-ban rá is kiszabott ítélet többek közt az égei-tengeri szigetek kilencvenöt százalékát a görögöknek ítélte. Azóta kölcsönös, látens utálat „fűzi össze” őket, nem járnak egymás országába, nem barátkoznak egymással. Egymásra licitálnak a mediterrán partok idegenforgalmi színvonalában, árban lefelé is, de ezen a téren mindkét ország a jelenből él.
Amíg azonban az 1920-ban mindössze kilencmilliós török nemzet a 20. század végére hetvenmilliós középbirodalommá nőtte ki magát, és jól teljesít szinte minden gazdasági és kereskedelmi téren, a görögök szinte csak a napfényből élnek. A második, 2004-es athéni olimpiára készülve semmi sem volt nekik drága: új repülőteret, összesen kilencven kilométer hosszúságú metrót, luxusszállodákat és sportcsarnokokat építettek. Nagyrészt külföldi hitelből. Aztán következett a „katzenjammer” , a macskajaj, a sportlétesítmények és drága szállodák üresen konganak, a munkanélküliségi ráta rosszabb, mint a játékok előtt volt. A felvett kölcsön kamatait sem tudják fizetni, Görögország a konstans államcsőd szélén van, minden eddigi uniós segítség, világbanki támogatás eltűnik a feneketlen zsákban. Athén politikai élete, népképviselete, a lakosság biztonsága és az állami intézmények léte totális káoszba fullad. Ezt a helyzetet már a nemzetközi pénzvilág sem tolerálja, nem lehet minden bankjegyköteg mellé egy uniós ellenőrt állítani (akivel még mutyizhatnának is).
És éppen most, ez a szép, régi ország került a legújabb kor legnagyobb arányú népvándorlásának útjába, elkerülhetetlenül közös cselekvésre kényszerülve török „partnerével”. Olyan feladatra kényszerül, mint amikor egy ellenállhatatlan erő találkozik a leküzdhetetlen akadállyal. Kész csoda, hogy a másik szomszéddal, a délszláv állam szétesésével önállóságra szert tett Macedóniával nem romlik – eddig legalábbis nem romlott meg – Görögország viszonya. Jelen időben, látva a híradók helyszíni képsorait, a határ két oldalán veszteglő és reménykedő, elszánt és lázadozó vándornépség ijesztő tömegét, a legenyhébb, legoptimistább kifejezés a patthelyzet. Csakhogy ez nem a sakktáblán játszódik két üldögélő partner között, hanem a valóságos életben, hús-vér emberek sorsával kockázva, a brüsszeli tehetetlenségből ott, helyben kibontakozó káoszban. Brüsszeli csőd – balkáni káosz.
A Európai Uniót kormányzó krea-túra képtelen kezelni – nemhogy megoldani – a látszólag hirtelen jött, valójában évtizedek óta érlelődő etnikai válságot. Az elmúlt napok fejleményei – az illegális bevándorlók sebtében megkezdett visszatoloncolásának első „eredménye” – ijesztő példái a nyugati politika impotenciájának, a dilettáns politikusok álmodozásának. Az unió március 18-án Törökországgal aláírt toloncegyezménye az ördöggel kötött alku, hiszen a kisázsiai nagyhatalom azt tesz majd a kiutasítottakkal, amit jónak lát; a deportálandók szállításának fejében horribilis összegű tarifát számlázhat Brüsszelnek – aki taxizott Isztambulban, ismeri a dolgot –, de a legnagyobb buli az lesz, amikor Ankara megkapja a vízummentességet a szolgáltatásai fejében. A könnyűkezű uniós tisztviselők már átutaltak hárommilliárd eurót a tisztes török pénzügyes kollégáknak, úgymond előleg gyanánt, a többit majd fejpénz alapján, megszámolva küldik. Mindezt az adófizetők zsebéből, natürlich.
Két hét telt el a szerződés megkötése óta, amikor április 4-én az első transzporttal hatvanhat személyt indítottak el a visszaútra a görög Leszbosz szigetről a török partok felé. Velük szemközt száznyolcvanhét menekült hajózott török földről a görög part irányába; Athén (és az unió) tehát plusz százhuszonegy főt könyvelhetett el azon a napon a bevándorlási statisztikában. Ismerve, hogy 2015-ben csak a balkáni útvonalon több mint hatszázezer migráns érkezett Nyugat-Európába, és az idén már hetvenötezren várakoznak a görög–macedón határon – ők a remény rabjai –, jó ideig eltarthat a visszatoloncolásuk.
Nem szabad ezen a tragédián élcelődni, de sajnos úgy látszik, már megint fordítva ülnek a lovon a derék uniós vitézek/vigécek, harcba szállva a migránsválság leküzdéséért. Az első próbálkozás sikertelensége – Brüsszel kapkodása és a görög hatóságok felkészületlensége – láttán máris, április 6-tól tizenöt napra leállították a gyakorlatilag meg sem kezdődött tengeri transzportot.
Görögország már jó ideje a Balkán Achilles-sarka. Sokan őrzünk szép emlékeket a gyönyörű ország természeti és kulturális látnivalóiból, az emberek is barátságosak, de azért a vendéglőkben sosem ártott ellenőrizni, mit írtak fel a számlára. A nagy múltú és nagyra törő görög népnek történelmében leginkább az iszlám–török hódítókkal, majd az első világháború utáni nagy szomszéddal gyűlt meg a baja. A Török Birodalom „Trianonja”, az 1920-ban rá is kiszabott ítélet többek közt az égei-tengeri szigetek kilencvenöt százalékát a görögöknek ítélte. Azóta kölcsönös, látens utálat „fűzi össze” őket, nem járnak egymás országába, nem barátkoznak egymással. Egymásra licitálnak a mediterrán partok idegenforgalmi színvonalában, árban lefelé is, de ezen a téren mindkét ország a jelenből él.
Amíg azonban az 1920-ban mindössze kilencmilliós török nemzet a 20. század végére hetvenmilliós középbirodalommá nőtte ki magát, és jól teljesít szinte minden gazdasági és kereskedelmi téren, a görögök szinte csak a napfényből élnek. A második, 2004-es athéni olimpiára készülve semmi sem volt nekik drága: új repülőteret, összesen kilencven kilométer hosszúságú metrót, luxusszállodákat és sportcsarnokokat építettek. Nagyrészt külföldi hitelből. Aztán következett a „katzenjammer” , a macskajaj, a sportlétesítmények és drága szállodák üresen konganak, a munkanélküliségi ráta rosszabb, mint a játékok előtt volt. A felvett kölcsön kamatait sem tudják fizetni, Görögország a konstans államcsőd szélén van, minden eddigi uniós segítség, világbanki támogatás eltűnik a feneketlen zsákban. Athén politikai élete, népképviselete, a lakosság biztonsága és az állami intézmények léte totális káoszba fullad. Ezt a helyzetet már a nemzetközi pénzvilág sem tolerálja, nem lehet minden bankjegyköteg mellé egy uniós ellenőrt állítani (akivel még mutyizhatnának is).
És éppen most, ez a szép, régi ország került a legújabb kor legnagyobb arányú népvándorlásának útjába, elkerülhetetlenül közös cselekvésre kényszerülve török „partnerével”. Olyan feladatra kényszerül, mint amikor egy ellenállhatatlan erő találkozik a leküzdhetetlen akadállyal. Kész csoda, hogy a másik szomszéddal, a délszláv állam szétesésével önállóságra szert tett Macedóniával nem romlik – eddig legalábbis nem romlott meg – Görögország viszonya. Jelen időben, látva a híradók helyszíni képsorait, a határ két oldalán veszteglő és reménykedő, elszánt és lázadozó vándornépség ijesztő tömegét, a legenyhébb, legoptimistább kifejezés a patthelyzet. Csakhogy ez nem a sakktáblán játszódik két üldögélő partner között, hanem a valóságos életben, hús-vér emberek sorsával kockázva, a brüsszeli tehetetlenségből ott, helyben kibontakozó káoszban. Brüsszeli csőd – balkáni káosz.