Kockás lövészárok

A kör kockásításán, pardon, kockás körök létrehozásán munkálkodó mozgalmárok tizenkét pontja között szerepel „a szegregáció visszaszorítása” is, ami igen derék célkitűzés, kár, hogy kizárólag a roma gyerekekkel kapcsolatban tartják fontosnak az elkülönítés „minden formájának” tiltását. Azonban úgy látszik, semmi problémájuk a szegregáció egy új, merőben forradalmi típusának elterjesztésével. Nagy vezérük és példaképük, Pukli Nincshatalmadfölöttem István például máris jelentős eredményeket ért el ezen a téren az általa irányított, a Tanítanék Mozgalom központi kísérleti laboratóriumának berendezett zuglói gimnáziumban.

A Telekiben a hírek szerint csöppet sem tartóztatják azokat a pedagógusokat, akik nem értenek egyet Pukli igazgató nyílt politizálásával. Az oktatási reformok sürgetésétől a „kormány térdre kényszerítésére”, a miniszterelnöki bocsánatkérésre vonatkozó március 15-i ultimátumig eljutni a gimnáziumigazgatónak csak egy kis ugrás volt, de ebben nem minden kollégája tudta követni (annak ellenére, hogy kezei alatt a tanári kar jelentős része az utóbbi években hogy, hogy nem, kicserélődött). Ezután nyilvánvalóvá vált: a másként gondolkodókra a továbbiakban Puklinak nincs szüksége a kísérleti laborban. Ahová, nem mellékesen, jár néhány száz gyerek. És természetesen az ő szüleik is különbözően vélekednek a történtekről, ezt jelzi a petíció, amelyet az elsőként távozó tanár visszahívása érdekében indított egy csoport.

Mindenki eltűnődhet azon, szeretne-e ilyen légkörben oktatni, vagy éppen ebben az egészben diákként, szülőként részt venni. Valószínű, hogy a kettészakadt pedagógus- és szülői közösség Puklit nem túlzottan aggasztja, hiszen a mozgalom legfrissebb indítványa, az országszerte felállítandó „kockás körök” nagyjából a Telekiben „kidolgozott” modellt képeznék le, kockás és nem kockás részre osztva a tantestületeket. A mozgalom akcióinak öt százalékot meg nem haladó átlagos támogatottságát tekintve a veszélyt nem kell túldimenzionálnunk, ám minden egyes intézményben, ahol esetleg megvalósul a terv, veszítenek a pedagógusok, a tanulók és a szülők is.

A tizenkét pont szakmainak álcázott frázisai mögött egyértelmű a politikai szándék – a polgári kormány összes köznevelési intézkedésének felszámolása –, hiába terjesztik szórólapjukon követeléseik rövidített változatát, amelyből elegánsan kihagyták például a hit- és erkölcstanórák vagy a mindennapos testnevelés eltörlését, ehelyett csupán a „tanulói terhek csökkentése” szerepel. Mint ahogy a „tankönyvválasztás szabadsága” valójában a korábbi, barátaik és üzletfeleik által kiadott könyvek visszahozását jelentené. Ezekről a kérdésekről – és gyakorlatilag a pontok mindegyikéről – azonban a kerekasztal is tárgyal, ott akadémikusokkal és tanárképző intézmények vezetőivel, oktatóival folytathatnának valóban szakmai vitát a „civilek”. Azonban ez nem tetszik nekik, mert az utcán lózungokat kiabálni kevésbé megerőltető.

Az már végképp a fantázia világába tartozik, hogy mi lenne, ha tanárok tömegei alakítanák meg kockás köreiket, így teljesen átpolitizálva az oktatás világát, azonban érdemes eljátszani a gondolattal, főként azért, mert a mozgalmárok víziója szerint a társadalom legalább nyolcvan százaléka mellettük áll, tehát számukra realitásként jelenik meg ez, kivetnivalót sajnos mégsem látnak benne. Pedig a kockás árokásás következtében hosszú távon a kockás többségű iskolákat vélhetően elhagynák a nem kockás pedagógusok, és a velük egyetértő szülők is máshová vinnék gyerekeiket. Vagyis megvalósulna a politikailag szegregált oktatás, ami agyrém.

Lám, mennyivel jobb ötlet volt például, hogy a tüntetők szép időben is kockás esernyők alatt sétálgassanak. Azon felhőtlenül lehetett kacagni.