Tóth József megtanult svédül Finnországban

Labdarúgás. A válogatott védő megtiszteltetésnek tartotta, hogy Európa egyik legjobb csapatában, az Újpesti Dózsában játszhatott

Kiss B. László – 2016.04.08. 01:56 –

Már csak az újpesti aranykor végét csípte el Tóth József, de egy évtizedig így is meghatározó tagja volt Euró­pa egyik legjobb csapatának, az Újpesti Dózsának. A mindenki által csak Jokkának becézett hátvéd két bajnokságot nyert a lilákkal, és az ötvenhat válogatottsága során kétszer világbajnokságon is szerepelt. Sportpályafutása végét Finnországban töltötte, ahol aztán évekig élt, de a honvágy tavaly hazahozta.

toth-jozsefTóth Józsefet ma is mindenki Jokkának hívja (Fotó: Csudai Sándor)
– Kitől és mikor kapta a Jokka nevet?

– Az idejét már nem tudom, de arra emlékszem, hogy a nagyszüleim adták. Elég sok József volt a családban, és így különböztettek meg a többiektől. Aztán rajtam maradt ez a név, és a pályán is így hívtak, jött velem, mint a futballcsukám, Pécsre és Újpestre is. Ma is mindenki így hív.

– Kocsis Istvánnal egyszerre kerültek Pécsre, majd szintén egy időben igazoltak a fővárosba, ő a Honvédnál, ön az Újpestnél folytatta pályafutását. Megmondták előre, hogy kinek hova kell mennie, vagy választhattak?

– Nem mi döntöttünk. De nem bántam, hogy a Megyeri útra kerültem, a Pécsi Dózsában már játszottam lila-fehérben, és ez a színösszeállítás Újpesten is tetszett nekem.
De ennél azért fontosabb volt, hogy Euró­pa egyik legjobb csapatához kerültem, itthon zsinórban hétszer nyerte meg a bajnokságot, megtiszteltetés volt itt játszani.

– Könnyedén beilleszkedett a csapatba?

– Nem. Furcsa volt minden, nehezen szoktam meg a fővárost, a nagy méreteket, távolságokat, és a csapatnál sem volt mindenki barátságos.
A balhátvéd posztért marakodás folyt, meg aztán vidéki prolinak is tartottak néhányan. De aztán két-három hónap alatt elfogadtak, látták, hogy nem vagyok ügyetlen pali, meg aztán gyors és megbízható volt a játékom.

– Akkoriban minden labdarúgónak volt valamilyen állása, ön hol dolgozott papíron?


– A hivatalos iratok szerint a Belügyminisztérium polgári alkalmazottja voltam, de nem tudtam, hogy ez mit jelent. Megjegyzem, ma sem. De különösebben nem is érdekelt, fiatal voltam, az én világom a futball körül forgott, nem foglalkoztam mással. Pedig, ha intéztem volna magamnak valamilyen belügyi beosztást, akkor ma biztosan nem harmincegyezer forint lenne a nyugdíjam.

– Nem is kellett semmit sem dolgoznia?

– Nagyritkán be kellett mennem a belvárosba útleveleket pecsételni, de mindig hamar hazaküldtek, hogy ne zavarjam őket. Szóval teljesen komolytalan volt az egész.

– Voltak valamilyen előnyei a BM-állásnak?

– Újpalotán kaptam lakást, amikor Pestre kerültem. De ez más kluboknál is bevett szokás volt. Ha jól emlékszem, a szövetségen keresztül egy év alatt sikerült intéznem egy új Ladát.

–   Csempészni lehetett?

–   Lehetett, de én hülye voltam hozzá, nem volt érzékem az üzleteléshez, így nem is foglalkoztam vele. Nekem tényleg a futball jelentett mindent, annak éltem, meg az Újpestnek, amelyben öröm volt játszani. Óriási hangulata volt egy-egy teltházas Megyeri úti meccsnek.
A szurkolók imádtak minket, mi pedig örömet hoztunk a szürke hétköznapjaikba. Minden poszton remek focistáink voltak, senki sem mehetett biztosra ellenünk, és ez a külföldi csapatokra is igaz volt. Nyolcvannégyben a Kupagyőztesek Európa-kupájában a negyeddöntőig jutottunk, ahol a későbbi győztes skót Aberdeennel szemben maradtunk alul. Annak a csapatnak akkor Alex Ferguson volt az edzője. Vagy ott volt korábban a Köln elleni kupameccs, amikor Törő a szegény német védőből, Steinerből csinált udvari bolondot a Megyeri úti stadionban. A német szinte négykézláb járta körbe Kesét. Én meg Pierre Littbarskit tettem ki néhányszor a Váci útra.

– Ismert, hogy Törőcsik Andrással nagy barátok voltak. Miatta ki is került egyszer a válogatottból?

– Nem miatta, hanem Kutas István akkori MLSZ-elnök miatt. Dél-amerikai túráról repültünk haza, és az elnök azt állította, én rúgattam be a Törőt. Mi tényleg egy üveg whiskyt kortyolgattunk, de ivott ott mindenki. Kutas mégis engem talált meg, és azt mondta, amíg ő az elnök, addig nem leszek válogatott. Így is volt, ezért csak ötvenhatszor játszhattam a legjobbak között. Szerencsére nem sokáig maradt aztán a posztján.

– Két világbajnokságon is játszhatott, miért nem sikerült egyszer sem továbbjutni a csoportból?

– Az argentin vb előtt több mint egy hónapot voltunk összezárva, távol a családtól. Úgy éreztük, mintha lelakatoltak volna bennünket. Egyik edzőtáborból mentünk a másikba, mint valami kaszárnyában, mondták, üljenek le elvtársak, álljanak fel elvtársak. Öt hetet voltunk nő nélkül, a végén már elfásultunk. Én a Törővel voltam egy szobában, de a végén már látni sem akartam, pedig imádtam, imádom őt. A tornának úgy indultunk neki, hogy a vezetők azt mondták, rég nem látott prémium lesz. Hát, mi nem is láttuk, napi két dollárt kaptunk. Pedig nagyon jó, többre hivatott csapatunk volt. Aztán mint egy rossz álom, olyan lett a vége. Kiestünk…

– Négy évvel később Spanyolországban mi volt a baj?

– Többek között edzői hibák is. Kishitűek voltunk már akkor is, pedig abban az időben még magasan jegyezték a magyar futballt. Sokszor már a meccs előtt fejben eldőlnek a dolgok. Emlékszem, az argentin vb előtt a Barcelonával játszottunk az Újpesttel kinn edzőmeccset. Johan Cruyff egy Ferrarival érkezett a stadionba. Csorgott a nyálunk, mi olyan kocsit előtte csak a filmeken meg az autós kártyában láttunk. Ilyenkor óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy itthon mennyit kellett kilincselni egy Ladáért. Szóval, már akkor, a mérkőzés előtt kisebbek lettünk tíz centivel. Pedig játéktudásban nem volt akkora különbség.

–   Mennyi lett a vége?

–   Megszenvedtek velünk, szoros meccsen nyertek, de csak egy góllal.

– Aztán a nyolcvanas évek közepén, harmincöt évesen ön is kijuthatott külföldre játszani. A finn IF Krafthoz szerződött. Ezt pénzkeresésnek tekintette?

– Az is benne volt, de nem kimondottan. Végül aztán kint ragadtunk. A fiam még mindig ott él a feleségével és a két unokámmal. Majd tizenhét évet töltöttünk ott.

– Jól megtanult finnül?

– Nem, az nem sikerült. Svédül viszont nem adnak el, jól elgagyogok. Ugyanis mi egy olyan részen éltünk, ahol svédek laknak, de Finnországhoz tartozik a sziget.

–   Mivel foglalkozott a foci után?

–   Futballal. Napközben zöldségkereskedésben dolgoztam, este meg edzősködtem ificsapatoknál, illetve alacsonyabb osztályban is. Öt-hat éve még játszottam is az ötödosztályban, ha nem voltunk meg, beszálltam egy félidőre a Kaskóba, vagy ahogy finnül hívják, a Kaskinenbe. A kondimmal ma sincs gond, naponta öt kilométert futok.

– Ha ilyen jó volt kint, miért jött haza tavaly?

– A honvágy miatt. Lelkiző típus vagyok, és hiányzott a hazám. De lehet, hogy visszamegyünk, mert a tétlenkedést nem bírom. Dolgozni szeretnék, edzősködni, de erre itthon nincs lehetőségem. Vagy szívesen lennék játékosmegfigyelő, jó szemem van hozzá.

– Újpestre azért kijárogat?

– Nagyon ritkán, de tévén azért megnézem a fiúkat, és szurkolok nekik, ahogy az Eb-n a válogatottnak is.

– Továbbjuthatunk a csoportból?

– Nem reménytelen, vannak verhető ellenfelek, egyedül a portugálok tűnnek nehezebbnek. Ugyanakkor bízhatunk abban, hogy az utolsó csoportmeccs Ronaldóéknak már nem számít majd, így nem veszik véresen komolyan a lyoni mérkőzést. Szorítok a srácoknak, hogy továbbjussanak a csoportból.


Pályakép

Tóth József. Született: 1951. december 2, Mosonmagyaróvár. Klubjai: Pécsi Dózsa/PMSC (1969–75, 132/3 gól), Újpesti Dózsa (1975–84, 268/3), MTK-VM (1984–86, 56/0), IF Kraft (1986–90). Magyar válogatott (56/1). Edzőként: FC Dorog (1997–98). Eredményei: magyar bajnok (1977–78, 1978–79), MNK-győztes (1982, 1983).