HIRDETÉS

Kezdődik

Álláspont. Ha minden a terv szerint halad, ma elkezdődik a Törökország és az Európai Unió között megkötött egyezmény végrehajtása.

BELFÖLD
  • 2016.04.04. - 00:56

A görög kormány egyik illetékese már jelezte a hét végén, hogy erőszakra számítanak. No nem a saját részükről, hanem a menekültekéről, szóval, ahogy mondta, „puhább megközelítést” alkalmaznak, mert hát mégiscsak olyan emberekről van szó, akik „a háború elől menekültek el”, nem pedig bűnözőkről.

Ha az Olvasó felhúzta a szemöldökét erre a gondolatmenetre, nem baj, nincs vele egyedül. A görög kormány szóvivője ugyanis remekül elsajátította a nyugat-európai szómágiát, a politikai korrektség időzített bombája azonban pont azért robban ránk napjainkban, mert a valóságot nem változtatja meg, legfeljebb a mi fejünkben. Fogalmazzunk egyszerűen: a migránsok nekiindultak Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Pakisztánból, isten tudja, honnan, átkeltek Törökországon, átküzdötték magukat a tengeren, aztán elakadtak Görögországban. Mennének Németországba és Svédországba, a Balkán azonban zárva. Ettől már most igen feszültek, nézzük csak Idomeni vagy Híosz példáját: kitörnek, átvágják a kerítést, mennek előre, akár tetszik a hatóságoknak, akár nem. Pláne, ha a határok koncepcióját elvető nyugat-európai értelmiségi aktivisták tüzelik őket. Görögország egy zsák lett, amiben senki sem akar bennragadni, és most jön a következő lépés, visszaküldik az embereket Törökországba. Mármint, legalább itt hagyjuk a szómágiát – deportálják őket. A görög kormány azért számít joggal erőszakra, mert a migránsok nem akarják, hogy visszatoloncolják őket, és nem túl valószínű, hogy beérnék a dohogással. Nem akarom kiábrándítani a megjátszott naivitás és arrogancia határán egyensúlyozó görög kabinetet, de azokból az emberekből, akik Görögországban egyenruhásokra fognak támadni, igenis bűnöző lesz. Lehet, hogy nem fogják őket annak tekinteni, mert hiszen amiért a dühös, munkanélküli és megtévesztett görög polgárt belegumibotozzák az aszfaltba, azt a „traumatizált menekült” nyilván minden különösebb következmény nélkül megteheti. Legalábbis ahogyan azt a nyugati sajtó és politika Röszke-értelmezéséből láttuk, létezik ilyen felfogás.

Átadnám a szót Ann Sterzinger amerikai publicistának, aki a következőket írta a RightOn.net portálon: „Európaiak, ha MÉG MINDIG nem vettétek volna észre, nem egyszerűen csak háborúban álltok. Többfrontos háborúban álltok, és az egyik front a TI FÖLDETEKEN van. Úgy tűnik azonban, hogy a legtöbben nemcsak hogy nem ismertétek fel, hogy a saját területeteken vívtok háborút, hanem olyan bizarr és öngyilkos módon játszotok össze az ellenséggel, amilyenről még nem is hallottam (…) Ti vagytok a hadtápvonat. A jóléti állam lehetővé teszi az ellenséges erőknek, hogy a fővárosaiban verjenek tábort, területrészeket hódítsanak meg, miközben csapataik szükségletei miatt sem kell aggódniuk. A jóléti állam megadja az ellenségnek a szabadidőt, hogy ücsörögjön és tervezgessen, miközben saját bennszülött lakossága heti negyven órát dolgozik, hogy etesse őket”.

Ne vegyük magunkra, Sterzinger nem a mi vállunkat rázza, hanem Nyugat-Európáét. Brüsszelben akár meg is sértődhetnek ezen a cikken, ahogy bizonyára kellemetlen volt olvasni a New York Post múlt heti írását is, ahol azt idézték fel, hogy Belgium vallon vezetői a flamandok, mondjuk ki, „túlszaporodásának” megakadályozására importálták százezrével a franciául konyhanyelven (de hollandul legalább sehogy se) beszélő észak-afrikai munkaerőt. Majd a gyárak megszűntével a jóléti állam gondoskodására bízták a többgenerációnyi bevándorlót, akiket nemhogy nem integráltak, hanem bőkezűen finanszírozták „saját identitásuk” megőrzését. Mivel egységes nemzeti identitásuk értelemszerűen nem lehetett a jövevényeknek, ezért behajtották őket az „iszlám identitás” akolmelegébe, ahol aztán belga pénzből szépen megerősödött a dzsihadizmus.

Igen, ez pontosan akkora őrültség, mint amekkorának hangzik.

Vajon ha ilyen a problémateremtés, milyen a problémakezelés Nyugaton? A Breitbart portálon Chris Tomlinson akadt fenn azon, hogy április elsején milyen humort villantott a Stern. A német hetilap tréfás cikke szerint az Amazonon valaki horogkereszt formájú lámpát árul, ami pont megfelelő a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) szavazói számára. Ahogy Tomlinson, úgy a Stern-cikk kommentelői sem nevettek felhőtlenül, hiszen a poén egyrészt harmatgyenge és szakállas, másrészt pedig megmutatja, milyen arroganciával reagál a német – zömmel liberális – sajtó az AfD-t harmadik erővé emelő társadalmi elégedetlenségre.

Ahogy a fenti két amerikai szerző is példázza, nem csak innen, a „végvárakból” látszik, hogy Európa háborúban áll. Több fronton, több ellenséggel. Szerencsés volna, ha ebből az egyik nem saját maga lenne, fegyvernemének pedig nem az ostobaságot választaná.

HIRDETÉS
Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS