Helikopterbeszerzési dilemmáink

Egy forgatókönyv szerint hazánk olyan eszközöket vásárolna, melyek nem katonai kivitelűek, de egy deszant szállítására jók

Lázin Miklós András – 2016.03.08. 04:15 –

Bár az Oroszország ellen hozott szankciók kizárják a katonai együttműködést, Orbán Viktor moszkvai tárgyalásai alapján nem lehetetlen egy, a fegyverzet állagmegőrzésével és használatával kapcsolatos megállapodás. Legalábbis erről beszélt a közelmúltban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

helikopterHonvédségi helikopter az Akadémiánál, a Lánchíd közelében a Die Hard című film forgatásakor (Fotó: MH)
„Egy katonai tendert nem úgy kell elképzelni, hogy ma kiírom, és a jövő héten már szállítják is az áhított terméket” – mondta a közelmúltban a lapunknak adott interjúban Benkő Tibor. A honvéd vezérkar főnöke akkor aláhúzta, egy olyan bonyolult harci eszköz esetében, mint a helikopter, ha – teszem fel – az idén kihirdetjük a kívánságainkat, az a legjobb esetben is csak egy–három év elteltével realizálódhat. Hozzátette akkor azt is, az, hogy venni kell, nem egyenlő azzal, hogy nincsenek helikoptereink – ám hogy a meglévő mennyiség mire elégséges, már más kérdés.

Eljátszva az orosz javítás lehetőségének gondolatával, nem árt leltárt készíteni arról, mennyi katonai helikopterünk parkol ma a betonon. Tizenöt Mi–24-es, öt-öt Mi–17-es és Mi–8-as egészen biztosan rendelkezésre áll Szolnokon, s e fölött még lehet pár forgószárnyas a hangárokban is. A szakértők szerint ideális esetben összességében harminc–negyven olyan gép jöhet szóba, amelynek az üzemideje kisebb-nagyobb munka révén hét-nyolc esztendővel meghosszabbítható. Ugyanakkor az, hogy a helikopterek java része a szabad ég alatt parkol, ne tévesszen meg senkit. Egy, a közelmúltban inkurrenciaként értékesített Mi–8-asra évekig esett az eső, érte a nap, a vásárló cég a nagyjavítás után mégis úgy adta tovább, hogy még ötezer órát lehet vele repülni.

Megosztott igények

Az orosz gépek kritikusainak legfőbb érve, hogy az alkatrész-utánpótlás eléggé hektikus. Azaz, ha valamit megrendelnek a szerelők, akkor az épp úgy befuthat egy–másfél hónap, mint egy–másfél esztendő után. Honvédségi forrásból úgy értesültünk, a minőséggel nincs baj, akárcsak a magyarok fizetési szokásaival. Pusztán arról van szó, ha mi rendelünk valamiből kettőt, míg más ugyanabból húszat, akkor elsőként a jelentősebb tételben játszó, ezáltal jobban fizető vevőt elégítik ki, s mi csak utána kerülünk sorra. Ez pedig idehaza tervezhetetlenné teszi a munkát, lévén, sem Szolnokon, sem a Balaton utcai Honvédelmi Minisztériumban nincs varázsgömb, amely megjósolja, mikor esik be egy módosabb vevő az orosz gyár kapuján.

Van elég pilóta

Fontos közbeszúrni, már azt sem egyszerű belőni, hány darab forgószárnyasra van, illetve lenne szüksége hadseregünknek. A szakértők számai harminc és félszáz között szórnak. További vita tárgyát képezi, hogy mennyi legyen e kontingensből támadó és harci kivitelű. Akad, aki szerint nekünk – értve ezen feladatainkat és geopolitikai helyzetünket – bőven elegendő az egy a háromhoz arány a szállítók javára, míg mások legalább a fele-fele mutatót tartanák üdvösnek. A minisztériumon belül akadnak olyan tisztek, akik egy huszárvágással oldanák meg a problémát – olyan helikoptereket vásárolnának, amelyek nem feltétlenül katonai kivitelűek, de egy deszant szállítására még bőven jók. Ez úgy foglalható össze: gyakorolni ez is megteszi. Egy szempontból akár igazuk is lehet, jelesül az árban, ezek ugyanis olcsóbbak, mint a katonai kivitelű társaik. Lapunk egyébként úgy tudja, e koncepció mentén a NATO-n belül az olasz hadsereg alkalmaz nagyobb tételben efféle repülőket.

Jogos lehet a kérdés, ha hirtelen beesne húsz–harminc helikopter, kik ülnének a vezérállásba? E téren viszonylag megnyugtató a helyzet, pilóta ugyanis akad bőven. Gyakorlatoztatásuk a meglévő flottán most is zajlik – ellenben az igaz, repülhetnének többet is. Mint Benkő Tibor vezérkari főnök is utalt rá, a katonai tenderek nem gyorsított eljárásban történnek. Ugyan arról nem beszélt, ettől még igaz: a honvédségben, de a világ bármely hadseregében, nem ritka a két–öt, de akár a tíz- vagy többéves előre tervezési periódus sem. Azt, hogy a meglévő forgószárnyas flotta üzemideje – amennyiben nem áldoznak rá elegendő pénzt – 2010 táján lejár, már 2000–2002 környékén tudták a katonák. A felelősen gondolkodó parancsnokok erről számos feljegyzést és jelentést alkottak az évek folyamán, ám e dokumentumok egytől egyig az irattárban végezték. A 2000-től regnáló honvédelmi miniszterek hol a forrás, hol az egységes politikai akarat hiánya miatt görgették maguk előtt a döntést. Szintén a határozat ellen hatott a Gripen-beszerzés körüli politikai purparlé – ennek fényében ugyanis egyetlen, éppen aktuálisan uralkodó párt sem óhajtotta magára venni a döntés ódiumát.

Jelentős költségek

A csőd végül Hende Csaba ideje alatt ütött be, amikor szó szerint egyik napról a másikra egyetlen helikopternek sem maradt érvényes engedélye a felszállásra. Az előző miniszter védelmére elmondható, regnálásának első három esztendeje a tűzoltással telt, a maradék időben pedig már csak három Mi–8-as beszerzésére futotta.

Ugyancsak ő adta le a teljes beszerzést a kormánynak, lévén tisztán látszott, hogy a harminc helikopternek az általa száz–százötven milliárdosra taksált ellenértékét a sereg egymaga képtelen kiadni. A katonai felső vezetés amúgy igyekszik alkalmazkodni a lehetetlen viszonyokhoz, amely a politikai döntés híján egyre veszélyesebb helyzeteket hoz. Ezért döntöttek a nagyjavíttatás mellett. Itt öt darab gépről van szó, s az erről szóló tenderen a tavasszal hirdetnek eredményt. Forrásaink aláhúzták, nem kizárólag a kormánypártokon múlik a projekt, arról a háttérben komoly egyeztetések zajlanak. Igaz ez annak ellenére is, hogy az érintettek persze egy szót sem szólnak, sőt, hevesen cáfolják a tárgyalásokat.


Egyelőre nincs meg a fedezet

Egy helikopter vásárlása nem olcsó mulatság – egy flotta beszerzése pedig végképp nem nevezhető filléres ügynek. A Magyar Honvédség kissé lejjebb szállított igényeit figyelembe véve durván egy hetven–száz milliárd forintos kiadással kell(ene) számolni – ezt pedig ma a sereg nem képes kigazdálkodni. A képesség „feltámasztását” 2012–13 fordulóján kezdte ígérni a kormány, ám ha azóta történt is bármi a háttérben, azt a közvélemény nem ismeri. A lehetséges beszállítók között általában olasz, francia vagy amerikai vállalatok szerepelnek, de az orosz vonalat szintén célszerűtlen lenne leírni. Minderre azonban az idei és a jövő évi büdzsében nincs fedezet.