Abay Péter számára fontos a siker

Vívás. A korábbi olimpiai ezüstérmes sportoló pályafutása végén ügyvédnek állt, és a jog világában is nagyon jól érzi magát

Kő András – 2016.02.26. 00:48 –

Amikor a Komjádi uszodában összefutottam vele, és megkérdeztem, hogy van, fülig ért a szája, úgy válaszolta, hogy nagyon jól. Az az ember szólalt meg belőle, aki jól érzi magát a világban, s aki megtalálta az örömét a családjában éppúgy, mint az ügyvédi hivatásában. De a siker mindig fontos volt Abay Péter számára.

Abay Péter 20160226Abay Péter: Az erősségem a kapcsolatteremtő képességem (Fotó: Hegedüs Róbert)

– Hogyan került be a krédóba, hogyan lett kardvívó?

– Hárman vagyunk testvérek, három fiú. Én elég rossz, mozgékony gyerek voltam, sok baj volt velem az iskolában is, és ekkor anyám azt mondta: látott a tévében vívást, le-föl rohangáltak a versenyzők, jó lesz ez a sportág az ő kezelhetetlen fiának. Ott levezetheti az energiáját. Ez volt az első lépcsőfok. Megjegyzem: nem sportolt a családban senki. A második lépcsőfokra helyezem Berczelédi Tamást, a nevelőedzőmet. Neki köszönhetem, hogy nem hagytam abba a vívást. Tudniillik amikor nyolcadik osztályos lettem, meguntam. Melós volt edzésre járni, ugrabugrálni. Leültünk Berczelédivel, és anyám elmondta, a fia befejezi. Tamás tudomásul vette a döntést, de azt javasolta, hogy egy héten egyszer azért járjak le edzésre. Belementem. Aztán egyszer csak történt valami: jött egy sikerélmény. Az országos serdülő Fabik-kupán első lettem. Ez annyira feldobott, hogy elkezdtem komolyan foglalkozni a vívással.

– Aztán mégis elhagyta Berczelédi Tamást.

– Nagyon jól megtanította az alapokat, mert látta a Honvéd vívóteremben Szüts János bácsi iskoláit, amiket például Pézsának adott. Sokat tanult abból, amit megjegyzett. Egy idő után azonban úgy éreztem, hogy megrekedtem, és tovább kell lépnem. Megkerestem Pézsát, aki akkor már edzői munkát végzett, de rövid ideig tartott a kapcsolatunk, mert a mester Németországba szerződött. Tamás persze kicsit meg is sértődött. Meg is jelent egy cikk a Népsportban. Az újságíró megkérdezte tőle: „Hogy van?” A válasza így hangzott: „Köszönöm a kérdést, nagyon jól érzem magam: most hagyott el a tanítványom, az Abay, és elvált tőlem a feleségem.”

– Pézsa után Marót Péter következett az edzők sorában.

– Ez rossz választás volt. Nem „Macska” személyisége miatt, hanem mert semmilyen edzői tapasztalata nem volt. Egy 22-23 éves embernek komolyabb edzőre lett volna szüksége. Macskának olyan keze volt, hogy nem tudtam megvágni. Kivédte a kontrariposztomat is, majd hátulról hátba vágott. De teljesen összezavart. Közel három évet töltöttünk el együtt.

– Ez újabb hullámvölgyet jelentett?

– Igen. Abba is akartam hagyni a vívást, mert nem jöttek az eredmények. De közbejött valami. Rádión hallgattam a szöuli kardverseny közvetítését, amikor a fiúk 4:8-ról tusaránnyal nyertek! Összeszorult közben a gyomrom, és az járt a fejemben: ha ők nem adták fel, akkor én sem adhatom fel. Szabó Bence régóta hívott, hogy menjek át a Dózsába. Gedővári helyébe léptem, és Zarándi Csaba lett az edzőm.

– Zarándi legendás személyiség volt, sajnos korán meghalt.

– Neki köszönhettem, hogy a vívásban olyan dolgok nyíltak meg előttem, amelyek korábban sohasem. Egyórás iskolákat adott! Ilyeneket soha nem kaptam. Olyan szeretettel fogadott és olyan pedagógiai érzékkel oktatott, ami párját ritkítja. Megtanított pél­dául támadni.

– Melyik volt az az eredménye, amely a legnagyobb örömmel töltötte el?

– A budapesti vb-n 1991-ben a csapat aranyérmes lett, egyéniben én második. De abban az évben megnyertem az összetett világkupaversenyt!

– Elég korán megnősült.

– Igen, 23 éves koromban. Még keményen vívtam. Aztán jöttek a gyerekek is, és ez felelősséggel járt. Bizonyos értelemben hátráltatott a vívásban, de az életemben sok örömet szerzett.

– Hol ismerkedett meg a feleségével, Török Mónikával?

– A Honvéd-vívóteremben. Ő is vívott. Tőröző volt. Kis túlzással azt mondhatom, hogy egy asszó miatt hagyta abba a vívást. Vívtunk egy asszót, 8:4-re megvertem. Nem bírta elviselni…

– Megemelem a kalapomat a családja előtt, hiszen három gyermeke van.

– A legidősebb, Peti 29 éves. Elvégezte a Corvinuson a közgázt pénzügy-számvitel szakon, adószakértő lett, mellette most estin jár az ELTE jogi karára. Nyáron lesz az esküvője. Kinga lányom 28 éves, az ELTE-n abszolválta a jogot, a mi irodánkban ügyvédjelölt. A legkisebb, a 23 éves Bálint esetében mi már nagyszülők vagyunk, mert van egy 14 hónapos gyönyörű unokánk. Kislány. Bálint is a közgázra jár.

– Köztudott, hogy a felesége is ügyvéd. Befolyásolták a gyerekek pályaválasztását?

– Egyáltalán nem. Kinga nyolcéves volt, amikor kerek perec kijelentette, hogy ügyvéd lesz. Anyja is tízévesen döntötte el, milyen pályán akar boldogulni.

– Voltak nagy beszélgetései apósával, az öttusa olimpiai bajnok Török Ferenccel?

– Voltak, sok mindenről… Feri nem könnyű személyiség. Volt idő, amikor nem is volt túl jó a viszonyunk, de aztán normalizálódott. Feri nem sok kompromisszumot kötött az életében. Az irányítás a lételeme. Nemrégiben jelent meg a sportpályafutásáról szóló könyve, amelynek utolsó mondata így hangzik: „Nagyobbik lányom, Mónika férje Abay Péter olimpiai bajnok kardvívó!” Sajnos nem voltam olimpiai bajnok, de megköszöntem Ferinek, hogy olimpiai bajnokot csinált belőlem.

– Apósa támogatta a házassá-gukat?

– Teljes mértékben. Amikor megismertem Mónit, még nem tudtam, hogy ki az édesapja. Utólag tudtam meg. Kiderült, hogy bement Pézsa Tiborhoz, a Honvéd szakosztályvezetőjéhez, és megkérdezte tőle, milyen gyerek ez az Abay? Pézsa nevetve mesélte később, hogy sajnos nem tudott rólam rosszat mondani.

– Eljátszott-e azzal a gondolattal, hogy melyik korszakban lett volna jó kardvívónak lenni?

– Egyfelől későbbre mennék, másfelől visszafelé. Nekem nagyon jó, klasszikus lábmunkám volt, jó fizikumom, ezért ha két időszakot lehetne ötvözni, akkor én húszévesen azt a korszakot választanám, amikor már eltörölték a flesst – biztos vagyok abban, hogy akkor eredményesebb vívó lehettem volna –, ugyanakkor visszamennék a hetvenes évekbe, amikor a nagy szovjetek: Krovopuszkov, Nazlimov, Szigyak, később Burcev, meg Gerevich Pali és Gedővári vívott.

– Milyen ügyvéd Abay Péter?

– Ami a szakterületet illeti: mindennel foglalkozom, ami nem büntetőügy: polgári jog, sportjog, cégjog, peres ügyek. Az erősségem, azt hiszem, az, hogy nagyon jó a kapcsolatteremtő képességem, ami fontos egy ügyvéd számára. Azzal szoktam viccelődni Mónival, hogy én vagyok az ügyfélszerző, Móninak viszont remekül vág az agya, és nagyon otthon van az elméleti, jogi kérdésekben.

– Amikor abbahagyta a vívást, nehéz volt boldogulnia az élet egy egészen más területén?

– Nehéz volt. Még vívtam, amikor már megvolt a szakvizsgám. S amikor abbahagytam a sportot, a sikerélmény hiányzott. Az a siker – mondom ma tréfásan –, amikor az elégedett ügyfél kifizeti a munkadíjat. De addig sokat kell fáradni. A legfontosabb az, hogy az ügyfél megbízzon az emberben.

– Említette a sikerélményt, ami szárnyakat adott a versenyzéséhez. Mi hiányzik ma a legjobban az életéből?

– A vívás légköre, közege, ami hihetetlen volt. A sok tréfa és zrika, a történetek halmaza. Megesik ma is, hogy kimegyek egy-egy versenyre. Legutóbb kiutaztam a Luxardo-kupára. És az esti vacsorán jöttek-mentek a történetek. A csapat tagjai szájtátva hallgatták, és nevettek, mert velük nem történnek ilyesmik…


Pályakép

Abay Péter 1962. május 13-án született Budapesten. Jogi egyetemet végzett. Tagja volt a világbajnoki aranyérmes magyar kardcsapatnak 1991-ben. Ezen a vébén egyéniben második lett. Az 1992-es barcelonai olimpián az ezüstérmes gárda tagja volt. Egy évvel később Essenben a világbajnok együttest erősítette. A Bajnokcsapatok Európa Kupáját négyszer hódították el az Újpesti Dózsával. Klubjai: Bp. Honvéd, Újpesti Dózsa.