Több milliárd forinttal segíthetik a vállalatok Budapest győzelmét

Olimpia. Benyújtotta a Magyar Olimpiai Bizottság az első pályázati tervét

Salánki Miklós – 2016.02.17. 00:21 –

Az olimpiai pályázat készítésének támogatását célzó adótörvény-módosításról tárgyalt az Országgyűlés. A javaslat szerint a gazdasági táraságok összesen 19 milliárd forinttal járulhatnak hozzá a 2024-es budapesti pályázat előkészítéséhez, amelynek első dokumentumát máig kellett benyújtani a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

Kiemelt gazdasági és társadalmi szerepvállalást tartott szükségesnek Cseresnyés Péter, a nemzetgazdasági tárca államtitkára Budapest, illetve az ország 2024-es olimpiai pályázatának sikerességéhez. A parlamenti vitában az államtitkár hangsúlyozta: elegendő forrásra van szüksége a pályázatot készítő nonprofit társaságnak. Ehhez a társasági adóról, valamint a sportról szóló törvények módosításával a gazdasági táraságok 19 milliárd forinttal járulhatnak hozzá.

A kedvezményre jogosító igazolást a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság közös, zártkörű részvénytársasága állítja ki. Az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős társaság által kiállított támogatási igazolások értéke 2016-ban és 2017-ben együttesen nem haladhatja meg a 19 milliárd forintot.

Gelencsér Attila (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a kormány már korábban döntött a budapesti olim­piai pályázat támogatásáról. Szerinte a rendezés esélyt kínálna annak bemutatására, hogy nyitott, vendégszerető nép vagyunk. Az ellenzéki pártok képviselői bírálták a társasági adóból (tao) befolyó sporttámogatási pénzek felhasználásának átláthatatlanságát, valamint a sportról szóló törvény módosítását.

Szerdáig kellett benyújtaniuk a jelentkezőknek a 2024-es nyári játékok megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz. Öt város, Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma szállt harcba a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért. Azóta Hamburg kiszállt a versenyből, mert a város lakói november 29-én ügydöntő népszavazáson úgy határoztak: nem támogatják a pályázatot.  A nyolc és fél év múlva esedékes olimpia házigazdájáról a NOB 2017 szeptemberében Limában dönt.

A NOB tagjai 80 adathordozón kapták meg a pályázati anyagot, amely angolul és franciául online már elérhető: 
http://www.budapest2024bid.com/Budapest_2024_Candidature_File_Stage_1_EN.pdf,
http://www.budapest2024bid.com/Budapest_2024_Candidature_File_Stage_1_FR.pdf 
Néhány napon belül a rövidített változat, két-három hét múlva pedig a teljes dokumentum olvasható lesz magyar nyelven.

 

A sportolók lesznek a középpontban

Vendégként részt vesz az ifjúsági téli olimpián Schmitt Pál, a NOB tagja, és fontos diplomáciai feladata is van, ugyanis képviselnie kell Magyarország 2024-es olimpiára benyújtott pályázatát. „Megvannak az érveink a budapesti pályázat sikeréhez. Magyarország még nem rendezett soha olimpiát, míg a riválisainknál már több is volt. Ezenkívül az éremtáblázaton is mindig elöl végzünk, Ráadásul az egész kelet-közép-európai régióban, ahol több mint 150-200 millió ember él, még soha nem volt olimpia. Jó házigazdák leszünk, elsősorban a sportolókkal a középpontban.”