Ismét Budapesten a Dropkick Murphy's

A kelta punk nagyjai júniusban érkeznek

MH – 2016.02.16. 16:38 –

Noha messze még a nyár, egyre több budapesti koncerszervező máris közli, hogy melyik neves külföldi előadót sikerült leszerződtetnie. Így például már azt is tudjuk, hogy a kelta punk egyik legrangosabb képviselője, az amerikai Dropkick Murphy's júmius 12-én érkezik a magyar fővárosba, ezúttal a Duna jobb partjára, a Barba Negra Track színpadára.

dropkickFotó: Kerry Brett

A Dropkick Murphy's azt követően, hogy megalakulását követően nem sokkal fellépett Budapesten, mintegy másfél évtizeden keresztül valahogy sohasem jutott el Magyarországra, mígnem tavalyelőtt a Budapest Park színpadán akkora sikert söpört be, hogy a tavalyi Sziget Fesztivál közönsége is lehetőséget kapott arra, hogy az egy héten át tartó rendezvény egyik leglátogatottabb koncertjén tomboljon.

Idén a Dropkick Murphy's fennállásának 20. évfordulóját ünnepli, természetesen egy komolyabb turné keretében, a rajongókkal egyetemben. A 20th Anniversary Tour címet viselő sorozat budapesti állomására máris kaphatóak elővételes jegyek.

Az már így, februárban is biztosan állítható, hogy az ír kocsmapunk egyik emblematikus zenekara hatalmas élményt kínál minden koncertjén. A bostoni fiúk aktuális turnéja a két évtizedes karrier ünneplése, ahogyan már említettük, így aztán az összeállított műsor is gyakorlatilag az együttes legizgalmasabb dalainak egyvelege. A műfaj kedvelői tudják, hogy a gyors, pörgős, vidám szerzemények, az ír népzenei hagyományból eredező, azt meg-megidéző dalok már önmagukban is garancia a jó szórakozásra, azt viszont már kevesebben tudják, hogy a vidám csapattagok nem ódzkodnak egy kis politizálástól sem, dalaikban a sokat szenvedő munkások örömét és bánatát is fel-felvillantják.
Érdemes tehát megjegyezni: június 12-én, a Barba Negra Track színpadán térnek vissza a fiúk, hogy olyan dalokkal kápráztassanak el mindenkit, mint az I'm Shipping Up To Boston, a Rose Tattoo, a Wild Rover vagy épp a beszédes című Bastards On Parade.