Egy bűnszövetkezet hosszú árnyai – holló hollónak mégis kivájja a szemét

A katpol-on a verések közben gyakran elhangzott a cinikus mondat: „Most nem lesz olyan nagylegény, mint a parlamentben volt!”

Szerencsés Károly – 2016.02.16. 02:20 –

Bűnösök és áldozatok. Kun Béla, Rajk László, Kádár János, Péter Gábor, Pálffy György és Rákosi Mátyás is. A politikai hulladék. Nagy Imrét azért nem sorolom ide, mert végső lényege és áldozata megkülönbözteti az említett tömeggyilkosoktól, bár meggyilkolása épp olyan kommunista leszámolás volt, mint ezreké a kommunista mozgalomban. Mindannyian a terror alkalmazói, akik átgázoltak embereken, társadalmi rétegeken, egy egész nemzeten.

Rajk-László-Kádár-JánosA sztálinista diktatúra hazai szálláscsinálói. Rajk László külügy- és Kádár János belügyminiszter 1948 augusztusában (Fotó: MTI)
Az említett kommunista vezetők – és mellettük még sokan mások – gyilkoltattak, majd maguk is a gépezet áldozataivá váltak, de volt, aki száz halálért, bűnért bocsánatot nyert. A végén mégsem nevetett. A szerencsésebbek túlélték, sőt éltek! A kevésbé szerencsések belehaltak vagy élőhalottként tengették napjaikat. Majdnem úgy, mint a kommunisták milliónyi áldozata világszerte.

Leleplezett ideológia

Leszámolás a vetélytárssal? Nagy Imre esetében bizonyosan. Kádár nem követte el azt a hibát, hogy életben hagyja Nagy Imrét, mint Rákosi. Pedig Rákosi gyakran mondogatta: Horthy nagy hibát követett el, amikor nem akasztatta fel őt… De Kun Béla 1937-ben? Rajk László 1949-ben, Kádár János 1951-ben, Péter Gábor 1953-ban kinek volt a vetélytársa? Éppen ez az ördögi a kommunista észjárásban, hogy nem voltak vetélytársai a vezéreknek, de a hatalom paranoiás gyakorlásában az elítélésük mégis törvényszerű volt. A marxista-leninista ideológia teljességgel lelepleződött. Nem az volt a baj, hogy eltértek tőle, hanem hogy megvalósították.

A hatalom legitimitásához a nép felhatalmazása szükséges. A kommunista diktatúrában semmiféle ilyen felhatalmazás nem létezett. A „legitimitást” tehát maga az ideológia adta. De az eszme megvalósulása késett, maradt az erőszak: a rendszer lényege. Minden szinten: az eldugott békési tanyától a budapesti pártközpontig. Ez az ok szülte a kommunista diktatúrában az önigazoló leszámolást az „ellenséggel”. Valahogy meg kellett indokolni a brutális terrort.

A kommunista logikában erre a terrorra szükség volt, hogy átugorhassanak egy időigényes történelmi szakaszt, az emberek meggyőzését.

Ez a brutális üdvtan József Attilának is feltűnt: éppen az emberek meggyőzését kérte számon, amit terrorral átugorni nem lehet. „Aki 1-től 10-ig akar számolni, az önmagát csalja meg, ha a közbülső számokat kihagyja.” Ne csodálkozzunk hát, hogy a hamis tízes bűvöletében tévelygő költőt az „ugrás” bajnokai Moszkvából egyszerűen lefasisztázták.

Visszajövünk!

A nagy példakép a sztálini Szovjetunió volt. És a nagy ösztönző is. A kísértés és a félelem ősforrása. Szembemenni vele kezdetben csak Tito mert. Maga akart a terror ősforrása lenni. A Kommunista Internacionálé többi bajnokával egy darabka Szovjetunió érkezett Budapestre, Prágába, Varsóba. Szovjet emberek, a szovjet párt tagjai. Mi volt számukra a haza? A kommunista bűnszövetkezet, amely által hatalomra kerülhettek és a hatalom jótéteményeit élvezhették.

Nem voltak elég műveltek, hogy tudják: a hatalommal súlyos terhek és veszélyek is járnak. Vas Zoltán, amikor magyar hadifoglyokért kicserélték, és megérkezett Moszkvába, ezt írta: „Hazatértünk!” Vele sok ezernyi magyar kommunista. Köztük Kun Béla és Rákosi Mátyás is. (Sajnos a határon az internacionálét énekelve megfogadták, hogy visszajönnek…) Kun Béla nevéhez a kommunisták első puccsa fűződik Magyarországon: az „első proletárdiktatúra”. Kun saját kezűleg valószínűleg nem ölt meg senkit, de mivel a tanácsköztársaság egy terrorra épülő rendszer volt, mint tényleges vezetője, felelős ezrek meggyilkolásáért, milliók kirablásáért, „túszok” szedéséért, és az állam teljes destabilizálásáért. Idegen zsoldban.
Kun később Moszkvában bizonyosan felelős volt az ottani magyar kommunisták sorait ritkító „tisztogatásokért”. Míg végül ő is rákerült a listára, 1937 júniusában. A vád? A Komintern elleni összeesküvés, ellenforradalmi szervezet létrehozása. Felesége szerint 1939 novemberében még életben volt. Aztán arra a sorsra jutott, mint magyarországi uralmának számos áldozata: likvidálták. Miért? Talán kellett a hely az érkező „kicserélt embernek”, Rákosi Mátyásnak? Hiszen sokba került! Az 1849-ben zsákmányolt magyar szabadságharcos zászlókat adták érte az oroszok.

Rákosi 1940 novemberében érkezett „haza”, egyenesen a Vörös térre, a díszszemlére. És vissza is jött, megteremtve újabb puccsal a „második magyar proletárdiktatúrát”. Talált itthon is partnereket. Rajk László, Kádár János, Péter Gábor követte a „vezért”. Az első nyilvános akasztás „vádiratán” Kádár János aláírása szerepel. Az elrettentő aktusra 1945. február 4-én került sor az Oktogonon. Buda ostroma még egy hétig tartott. Szamuely, Cserny, a „Lenin-fiúk” kísértete újra megjelent Budapesten.

Rajk élen járt – belügyminiszterként – a demokratikus pártok és intézmények felszámolásában. Minisztersége alatt zajlott a „köztársaságellenes összeesküvés” persorozata kínzással kikényszerített vallomásokkal, halálos ítéletekkel. Péter Gábor, az ÁVO vezetője mellett a kínzások elrendelésében vezető szerepet játszott Pálffy György, a HM Katonapolitikai Osztályának vezetője. A Katpol-on a verések közben gyakran elhangzott: „Most nem lesz olyan nagylegény, mint a parlamentben volt.” Ekkor ment végbe a civil egyesületek felszámolása; a „népítéleteknek” csúfolt gyilkosságok eltussolása; a demokratikus pártok likvidálása; a magyar történelemben páratlan csalássorozattal lebonyolított „kékcédulás választás”.
De Rajk is rákerült a listára. Nem ő volt a terror első áldozata, hanem azok a százezrek, akiket kényszermunkára hurcoltak, internáltak, meggyilkoltak, akiket törvénytelenül elítéltek. Rajk elsőrendű felelőse volt a magyar demokráciakísérlet elgáncsolásának.

Még a kommunisták közül sem ő az első áldozat: Demény Pált és másokat már 1945-ben „kiiktatta” Rákosi, de titokban. Rajk hírhedt kirakatpere által szembesült a világ – köztük a kommunisták egy része is – a párt és a rendszer, sőt az ideológia igazi arcával. Rajk ügyének „előadója” Kádár János belügyminiszter, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárhelyettese volt. Rajkot besúgással, kémkedéssel vádolták. Kádár nagy átéléssel bélyegezte meg tegnapi elvtársát, barátját. Gyökértelennek, hitványnak, immorálisnak, erkölcstelennek. Az elképedt Rajknak kijelentette: te nem a mi emberünk vagy, te ellenség vagy! És feltett egy kérdést: „Hát mondd csak, Rajk, miért nézel bennünket hülyének, hát miért nem Gerő vagy Révai vagy Farkas vagy én ülök a te helyedben? Miért nem velünk szemben téved tragikusan a Párt? Mondd, miért?”

Koccintás a kivégzés után

Kádár szervilizmusára jellemző, hogy Rákosit nem is merte említeni. De a jelen lévő Farkas Mihály és Péter Gábor összenézett… Akkor már börtönben volt Mindszenty József esztergomi érsek, a Gulagon Kovács Béla kisgazda főtitkár, emigrációban szinte minden magyar demokrata párt vezetője.

Rajkot és Pálffyt kivégezték. Kádárra és utódjára, Zöld Sándorra, Kállai Gyula külügyminiszterre 1951-ben került sor. Zöld belügyminiszter nem várta meg a letartóztatást, kivégezte egész családját és magával is végzett. Kádár tanulékony volt: mindent bevallott, sírógörcsöt is kapott a tárgyaláson, megalázkodott. Megúszta életfogytiglannal. Fellélegezhetett: emlékezett Rajk kivégzésére, utána koccintottak…

De sor került Péter Gáborra is. A terror logikája könyörtelen és öngerjesztő volt. Az Andrássy út 60.-ban vertek agyon embereket már 1945 elejétől, de erre a sorsra jutott később Ries István szociáldemokrata igazságügyi miniszter is, aki maga is felelősséggel tartozott a magyar jogállam likvidálásáért. Aztán maguk közül is vertek agyon embereket, például Szűcs Ernő ezredest, az egyik legsötétebb árnyékot.

A hóhért akasztják?

Péter Gábort Rákosi Mátyás lakásán bilincselték meg 1953 januárjában. Májusig folyamatosan verték. Minden vád elhangzott – többek között, hogy meg akarta ölni Rákosit –, végül életfogytiglanra ítélték. Moszkvából érkezett a „bizonyíték”: Péter Gábor CIA-kém. Aztán az ősforrás – Sztálin – halála bizonytalanságot keltett. De Berija szovjet főrendőr kivégzése újra komfortérzetet kölcsönzött az elbizonytalanodott politikai hulladéknak.

Az ÁVH módszereit most az egykori főnök és bizalmasai ellen alkalmazták. A gyötrés folytatódott. A cég kinevelte az utánpótlást. Péter panaszkodott is: hónapokig bilincsben tartották, kínozták, ujjait eltörték, körmeit letépték, száját betömték, hogy fulladozzon, fogait kiverték, az ÁVH orvosa folyamatosan injekciózta, hogy kábult és a végtelenségig kimerült legyen. Péter Gábor a prototípusa a kommunista bűnszövetkezet kreatúráinak: nem a törvényesség, az igazság, még csak nem is az irgalom nevében tiltakozott, hanem mert ő illegális kommunista, sőt kongresszusi küldött is volt Moszkvában.

Sokan kerültek közel az akasztófához az ÁVH vezetői közül. Így Décsi Gyula, Princz Gyula, Farkas Vladimir hírhedt szadisták. Jellemző az egész bűnszövetkezetre, hogy Décsit mint az igazságügyért felelős minisztert vették őrizetbe…

A rendszert egy gyönyörű pillanatra elsöpörte a népakarat 1956-ban. Farkas Mihály, Péter Gábor, Décsi Gyula, Farkas Vladimir mind börtönben voltak. A hajuk szála sem görbült a forradalom alatt. De utána visszajöttek a túlélő bandatagok: Kádár János, Kállai Gyula, Aczél György, Biszku Béla és a többiek. Semmi nem változott, a forradalom utáni brutalitás megdöbbentő volt. Ennek esett áldozatául több száz szabadságharcos mellett Nagy Imre és a bűnszövetkezet egykori tagjai is.

Túlélő bűnszövetkezet

Aztán a rendszer léptékei átalakultak. Aki még élt a régi gárdából, az új vezér jóvoltából megmenekült, de a hatalomtól távol: Rákosi Mátyás az Urál hegység kietlen vidékén életfogytiglan. Péter Gábor, Farkas Mihály és fia, Vladimir, Décsi Gyula 1960-61-ben amnesztiával szabadultak, kiadói lektorok, könyvtárosok, szótárszerkesztők lettek. Mások szalámigyári igazgatók, kiadóvezetők, tévésztárok, bestsellerírók vagy fordítók, strómanok, mint Gerő Ernő.

A bűnt elkövették, a bűnhődés viszont különböző módokon ment végbe. Egymást irtották vagy egymást fedezték. De a jogállam helyreállítása után egyetlen bűnösnek sem görbült a haja szála sem. Ezért a berzenkedésünk napjaink furcsa ítéletei miatt. Bizonyos felmérések szerint Kádár János a 20. század egyik legnagyobb magyar politikusa. A dobogón áll. Rajk egy ártatlan mártír, Kun Béla, Ságvári Endre és Szamuely Tibor neve pedig maradjon! Megszoktuk lakcímként, iskolánk névadójaként. Eb ura fakó! w

A szerző történész, egyetemi docens

 

Egy bűnszövetkezet hosszú árnyai – holló hollónak mégis kivájja a szemétA katpol-on a verések közben gyakran...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. február 15.