Baranya RóbertA csövön keresztül

Újabb szerencsétlen adok-kapokba váltott a múlt héten kihirdetett két, közfelháborodást keltő ítélet (Hagyó-per, vörösiszapper).

Baranya Róbert – 2016.02.03. 00:59 –

A fideszes Németh Szilárd nyilatkozatára reagálva a Magyar Bírói Egyesület, aztán a Kúria, majd az Országos Bírósági Hivatal elnöke is kifejezte nemtetszését. Nagyjából ugyanazok az érvek hangzottak el, a bírói vezetők veszélyben látják a bírói függetlenséget, és visszautasítják a befolyásolást, mert az aláássa a jogállamot. Pedig a szokásos mondatokon felülemelkedve érdemes lenne egy kicsit mélyebbre ásni vagy távolabbról megvizsgálni ezt az egész problémát.

Tudjuk, hogy nincs két egyforma ügy és nincs két egyforma bíró sem. Azonban vannak általános alaptételek. Így az, hogy a bíróság és ezzel együtt maga az ítélkező bíró is a társadalmi rendszer szerves része, és ez akkor is igaz, ha független, és ezt a függetlenséget garantálni kell. Ez ugyanis nem jelenti azt, hogy kívülálló lenne, külön létezne a rendszertől. A bíróság olyan intézmény, amelynek létezése a társadalmi közmegegyezés eredménye. Évszázadok óta része az állam rendszerének, mert a társadalmat alkotó állampolgárok szükségesnek tartották és tartják létrehozását, működését. Egy jogállamban az emberek bíznak ebben az intézményben, mert azt gondolják, hogy ez az a fórum, ahol az igazukat érvényesíteni tudják, ha valamilyen jogvitájuk van, ha pedig felelősségre kell vonni bűncselekmények elkövetőit, akkor azt remélik, hogy az itt megtörténik. Az állam a bíróságokra testálta ezt a jogosultságot, azt a kiváltságot, hogy adott esetben pálcát törjön valaki felett, azaz, hogy ítélkezzen.

Az ítéletek azonban nem merülhetnek ki ebben, az ítéletek a társadalmi békét és egyensúlyt is hivatottak szolgálni. Ha egy hidegvérű gyilkos életfogytiglant kap, akkor a társadalom tagjai azt gondolják, hogy a rendszer működik. Van értelme az egésznek, a bűnöst elítélik, mert törvényt szegett, mert kioltott egy életet. A bíróság egy szűk cellába, rácsok mögé küldi, nem lesz része többé az életünknek. A nyugalom ettől helyreáll, az intézménybe vetett bizalom megerősítést nyer.

Ám ha a társadalom úgy érzi, hogy rossz döntés született, ha azt látja, hogy a felelősségre vonás elmaradt, akkor felborul az egyensúly. Felháborodás születik, hiányérzet támad, meginog a bizalom. És ezt nem lehet félvállról venni, mert ez a seb elfertőződhet. A képlet egyszerű, mindenki ismeri: az emberek otthon azt gondolják, hogy ha a Mal Zrt. vezetői nem felelősek ezért a példátlan katasztrófáért, ha Hagyó Miklós nevetséges ítéletet kap százmilliók elsikkasztásáért, akkor „ebben az országban már mindent lehet”. Akkor én is elsikkaszthatok milliókat, akkor nekem sem kell szigorúan venni az építési, környezetvédelmi és biztonsági előírásokat, mert ha rajtakapnak vagy baj történik, akkor a dörzsölt ügyvédeim vagy a szakértők segítségével majd kimosakszom. Ennél is rosszabb, amikor az intézménybe vetett bizalom elvesztése már az önbíráskodást hozza magával. Ez ugyanis maga a káosz, ahol már fabatkát sem ér a jog. Ide nem szabad eljutni.

Ezért is kell sokkal komolyabban mérlegelni, sőt szigorúbban kezelni a közérdeklődésre számot tartó ügyeket, az olyan eseteket, amelyekre a társadalom érzékeny, amelyekben tényleg azt várja, hogy megtörténjen a felelősségre vonás. És ami a legfontosabb: amelyekben a társadalom nem megosztott, amelyekben ugyanaz a véleménye, amelyekben egészséges igazságérzete és értékítélete alapján ugyanazt a döntést várja a bíróságtól. Mert az ilyen döntés erkölcsi, morális iránymutatás is egyben.

A jog az eszköz az ítélkezéshez. Az abban lefektetett szabályok jelentik az alapot a döntéshez. Ám ezzel egyik bíró sem elégedhet meg. Nem lehet kizárni a világot az ítélkezésből, nem lehet egy csövön keresztül vizsgálni egy ügyet. Nem lehet csak jogot szolgáltatni, amikor igazságot kell szolgáltatni. Mert csak akkor maradhat meg a társadalmi egyensúly és béke, csak ebben az esetben várhatják, hogy az emberek bízzanak a bíróság intézményében, hogy azt gondolják: van létjogosultsága.

Azért is lényeges ez, mert több fontos ügyben született olyan ítélet, amely megnyugvással töltötte el a társadalmat, és ahol azt tapasztaljuk, hogy „helyreállt a világ”, a vádlott elnyerte büntetését. Kifejezetten üdvözlendő és példamutató volt például az ittasan száguldozó, négy ember életét kioltó Eva Rezasova ügyét másodfokon elbíráló Stubeczky Sarolta, aki a súlyosabb ítéletet kimondó indoklása kapcsán hangsúlyozta, hogy ha valami általános közfelháborodást vált ki, azt igenis értékelnie kell a bíróságnak, már csak a „generális prevenció” miatt is. A bírónő átlátta az egész történetet a szakértők ügyeskedésétől a vádlott önsajnálatáig. Elszakadt a puszta jogtól, és távolabbról közelítette meg az ügyet, ami oda vezetett, hogy senki sem tiltakozott az ítélet ellen, mindenki indokoltnak találta. Ezt kellene éreznünk minden ítélet után és akkor nem lenne nyilatkozatháború.