Bogár LászlóAz eladósításdosszié titkai

Egy tipikus devizaadós felvett nyolcmilliót, visszafizetett kilencmilliót, és ezek után még mindig tartozik tizenkétmillióval…

Bogár László – 2016.02.02. 04:51 –

 Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb öröksége az államadósság, és mivel az előttünk álló évtizedek mozgásterét is alapvetően befolyásolja majd, így igen fontos lenne – ahogy lett volna már eddig is –, hogy pontosan lássuk keletkezésének történetét. A történelem, vagyis amit annak gondolunk, valójában mindig a győztesek történetírása, és ez most, ebben a rendszerben sincs másként. Félreértés ne essék, a rendszerváltás abszolút győztese kezdettől az SZDSZ volt, és az ma is, annak ellenére, hogy éppen a Fidesz folytatja a legkövetkezetesebb és eddig legalábbis a siker reményével biztató harcot ezen illegitim hatalmi központ hegemóniája ellen. És ezen az sem változtat, hogy formálisan már nem is létezik az SZDSZ nevű párt, mert az SZDSZ mindig is egy sajátos, javarészt „láthatatlan” hálózatként működött.

Első elnevezésében óvatlanul (vagy talán inkább öntelt magamutogatással) ezt még közszemlére is tette, hisz Szabad Kezdeményezések Hálózatának hívta magát. Ez a hálózat már a hatvanas évek végén készen állt arra, hogy „reform” fedőnéven elkezdje a szocializmus kódnevű brutális politikai kapitalizmus lassú visszaalakítását, vagyis a globális SZDSZ által üzemeltetett hatalmi rendszerbe való visszaillesztését. Feltehetőleg e projekt sikeresebbé tétele érdekében kerülhetett sor arra a tudatos „eladósítási” programra, amelynek a máig is nyomasztó adósságterheinket köszönhetjük. Az uralkodó (természetesen ma is e láthatatlan hálózat által uralkodóvá tett) közgazdaságtan mindmáig elintézi az egész kérdést azzal, hogy a Kádár-rezsim egyszerűen megvesztegette a saját népét, hagyta hedonizálni és túlfogyasztani, hogy ezzel elejét vegye bármilyen lázadásnak. Tehát egy bűnös nép bűnös vezetői a nyugati hitelekkel próbálták ideig-óráig megvásárolni a békét és a működőképesség látszatát. De eljött az igazság órája és a bűnös vezetők ugyan eltűntek, de a bűnös nép a jelek szerint az idők végezetéig kell, hogy fizesse bűnös hajlamai szabad kiélésének árát, mert ez így van rendjén.

Azt többé-kevésbé eddig is tudtuk, hogy ennek a paródiába illő magyarázatnak semmi köze sincs a valósághoz, de nem nagyon voltak olyan átfogó kutatások, amelyek ezt bizonyíthatták volna. Talán most elkezdődik mindez, legalábbis erre utal az a figyelemre méltó elemzés, amelynek leginkább elgondolkodtató következtetéseit próbálom itt összefoglalni. (Szabó Gergely közgazdász, a Pénzriport című pénzügyi honlap szerkesztője a tanulmány szerzője.) Elöljáróban azonban nem árt leszögezni, hogy ez a minden alapot nélkülöző, hamis liberális magyarázó ideológia olyan mélyen bevésődött a köztudatba vagy inkább „köztudatlanságba”, hogy a mély SZDSZ-től a mélymagyarságig terjedő, eléggé széles íven szinte mindenki evidenciának tekinti. A hétköznapi nyelven ez úgy hangzik, hogy Kádár nyugati hitelekből tartotta fenn a „legvidámabb barakként” működtetett „gulyáskommunizmust” Magyarországon.

Az a szegény, kifosztott nép is ezt fújja, amelynek pedig pontosan kellene tudnia, hogy nem a nyugati hitelek, hanem az ő mindennapos eszelős, testet és lelket szétroncsoló önkizsákmányolása, fusizása, „géemkázása” (gazdasági munkaközösség nevű protovállalkozás), kétlakisága, „fekete vonatos” ingázása volt a nagyon is valóságos alapja annak a viszonylagos jólétnek. (És ennek az önkizsákmányolásnak az iszonyatos következményeit máig is viseli népesedési- és egészségadósságok formájában.) Nyugati hitelből már csak azért sem lehetett volna mindezt „megvásárolni”, mert az eladósodás húsz évében a hitelből származó nettó nyugati erőforrás-bevonás a magyar társadalom összfogyasztásának még az egy százalékát sem tette ki. Ráadásul ezekből a hitelekből éppen nem a fogyasztást, hanem többnyire a csődbe ment nehézipari beruházásokat finanszíroztak.

Az élelmiszer, vagyis a fogyasztás egyik fontos alapja meg éppenséggel a Nyugattal folytatott kereskedelmünkben a legfőbb exportcikknek számított. Vagyis rögzítsük még egyszer, hogy önpusztító hazugság és/vagy tudatlanság átvenni és terjeszteni azt a feltételezést, hogy Kádár nyugati hitelekből finanszírozta annak a húsz évnek a fogyasztását. Az említett tanulmányból ugyanis kiderül, hogy az ebben a húsz évben lezajlott csaknem húszmilliárd dollárnyi bruttó adósságnövekedésből legfeljebb egy-két milliárd lehetett a valóságos forrásbevonás. A többi, vagyis tizennyolc-tizenkilencmilliárd dollár részben kamat, de nagyobb részben árfolyamveszteség. Vagyis a magyar társadalom egészével eljátszatták ekkor azt, amit éppen harminc évvel később a devizaadósokkal.

Egy tipikus devizaadós felvett nyolcmilliót, visszafizetett kilencmilliót, és ezek után tartozik tizenkétmillióval. Ezt a különös matekot persze sem akkor a hetvenes években, sem most nem érti a magyarok többsége, pedig a válasz nagyon egyszerű. Mindig erősödő devizában kell eladósodni, és akkor biztos a totális bukás, hiszen így forintban mindenképpen jelentősen nő az adósság. Az még csak érthető, bár nem menthető, hogy a sikeresen megvezetett magyar társadalom a svájci frankkal simán bekapta ezt a horgot, de az már kevésbé hihető, hogy a csupa profiból álló MNB-s csapat a hetvenes években is megvezetett lett volna.
Sokkal valószínűbb, hogy ők voltak a „megvezetők” vagy legalább is a globális megvezetők lokális kiszolgálói.

Szóval ne szépítsük a dolgokat, a magyar társadalom „eladósítói” az évszázad bűncselekményét követték el, s így, ha már el is évültek ezek a bűncselekmények, legalább a bűnösség kimondása és az ebből eredő tanulságok levonása miatt volna fontos a negyven évvel ezelőtti akták leporolása.

 

Bogár László: Az eladósításdosszié titkaiEgy tipikus devizaadós felvett nyolcmilliót, visszafizetett kilencmilliót, és...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. február 1.