Belföld
Elkészült a külhoni magyar közösségek autonómiakoncepcióit összegző tanulmány
Szili katalin: Muszáj sikert felmutatnunk, mert száz-százötven év múlva eltűnhet a szórványmagyarság, ezt mutatják a számok
A miniszterelnöki megbízott szerint rendkívül fontos, hogy a tömbben és a szórványban élő fiatalok tanulmányaik befejezése és a tapasztalatszerzés után visszatérjenek oda, ahol születtek, de ez csak akkor reális cél, ha helyben sikerül nekik munkát és tisztességes fizetést biztosítani.
– Ön az elmúlt fél esztendőben szinte teljesen eltűnt a hazai sajtóból, ellenben a határon túliban elég gyakran szerepel. Tudatos döntés áll emögött?
– Való igaz, hogy mostanság magamtól nem keresem a kapcsolatot a hazai médiával, de ha valaki eljön hozzám, annak természetesen a rendelkezésére állok. Az, hogy a külhoni lapok többet foglalkoznak személyemmel, érthető, hiszen ez a munkámból fakad. Különben is, az általam vitt ügy nem Szili Katalinról, hanem a magyarság érdekeiről szól. És ez nem valamiféle tipikus politikusi szöveg, én valóban hiszek abban, amit csinálok. Ha leülök valakikkel tárgyalni, nem teljesen mindegy, hogy a négyszögletű asztal melyik végére tolják a székemet? Aki azt hiszi, hogy ez bármit is számít, tévúton jár, mert jóval többet nyom a latban a tekintély, a tisztesség, a becsület. Igaz, ezeket a tulajdonságokat nem ingyen adják, hanem keményen meg kell dolgozni értük. Tapasztalatból tudom, állítom, nem az egymást taszító erőket, hanem az összekötő kapcsokat kell keresni az embereknél, hiszen kizárólag utóbbiak vihetik előre közös ügyeinket. S különösen áll ez az összmagyarság viszonyrendszerére. Házelnökként is a békére törekedtem. Most vajon minek, miért cselekednék másként?
– Más is így érzi?
– Mire gondol?
– Vegyük például a Székelyföld autonómiakoncepcióit, ahol az éppen futó két verzió, és azok propagálói között nem sok összhangot láthatunk.
– Én nem fogalmaznék ennyire markánsan. Ugyanis ha sorról sorra, részleteiben áttekintjük és összefésüljük a két dokumentumot, ennek az ellenkezője derül ki. Ezzel persze nem azt állítom, hogy tételesen ugyanazt akarja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács, de azért elég sok a hasonlóság, elsősorban a célokban.
– A két fél szemmel láthatóan nem kedveli a másikat…
– Visszakanyarodtunk az egyetértéshez. Nekem sok más mellett az is a feladatom, hogy közös nevezőre hozzak embereket, eszméket, álláspontokat. Úgy vélem, bármely gondolkodó ember biztató jelnek tarthatja, hogy decemberben az erdélyi politikai szervezetek és nemzeti tanácsok közös nyilatkozatot adtak ki, s erősen bízom abban, hogy ez csak a kezdet. A székelység ezt várja, de ugyanezt óhajtja a felvidéki, délvidéki, urambocsá, az ausztriai magyarság is, tehát mindenütt, ahol a kisebbségi lét a közösség számára a kooperációt igényli.
– Segít a közös nevezőre hozásban a korábban sokszor látott-tapasztalt női határozottsága?
– Remélem. Akárcsak az, hogy ezen túl is van „élet” a számomra.
– Például? Mivel foglalkozik mostanság?
– A napokban készült el és tettük le Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János államtitkár íróasztalára a Joggal Európában című, közel háromszáz oldalas munkaanyagot. Ez egy rendkívül részletes, mélységekbe hatoló dokumentum, amely a határon túli magyar közösségek autonómiakoncepcióinak áttekintésén túl az európai kódrendszerrel harmonizáló autonómiaterminológiát is áttekinti. Ebből feketén-fehéren az is kiderül, hogy a magyar közösségek lélekszáma folyamatosan apad.
– Riasztó a kép?
– Eléggé.
– Mondana konkrétumokat?
– Felsorolok néhány párhuzamos adatot, amelyek változatlan tendenciák mellett a 2001-től 2025-ig tartó időszakra vonatkoznak. Erdély 1,43 millió és 1,09 millió fő, Kárpátalja 157 ezer és 125 ezer, Vajdaság 293 ezer és 208 ezer, Felvidék 521 ezer és 443 ezer, míg Szlovénia hatezer és háromezer. Folytathatnám, de azt hiszem, ez a sor is elég ahhoz, hogy az ember elgondolkodjon a jövőn.
– Mit tudnak tenni?
– A legfontosabb, hogy a tömbben és a szórványban élő fiatalok tanulmányaik befejezése és a tapasztalatszerzés után visszatérjenek oda, ahol születtek, de ez csak akkor lehet reális cél, ha helyben sikerül nekik munkát és tisztességes fizetést biztosítani. Emellett az ott élőket is folyamatosan támogatni kell, nem csak az autonómiáért folytatott küzdelmükben, de gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt. A gazdasági támogatásban aktív segítséget jelent a 2016-os esztendő, hiszen a külhoni fiatal magyar vállalkozókat helyezi a középpontba. Így ez számunkra is a határon túli fiatalokkal történő párbeszéd éve lesz, hiszen különösen fontos, hogy mit gondolnak ők az önkormányzásról, autonómiáról, az önigazgatásról.
– A munkahelyteremtés itthon sem egyszerű feladvány.
– Igaz, de ez ma mindenütt az elsődleges cél. Ugyanakkor kimutatható, hogy az autonóm területek gazdasági teljesítménye milyen pozitívan hat az adott régió fejlődésére. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de muszáj sikert felmutatnunk, különben száz-százötven év múlva eltűnik a szórványmagyarság, az idő zárójelbe teszi a közösségi törekvéseket.
– Negyedszázada kísérletezgetnek a különböző színezetű kormányok a megoldással…
– Mérsékelt sikerrel. Az általunk készített dokumentumban egyébként a huszonöt esztendő munkáját is alaposan értékeljük.
– Mérleget vonva mit találtak?
– Nagy felbuzdulásokat, apró és óriási sikereket, valamint fájó kudarcokat ugyanúgy, mint elhalt ötleteket, koncepciókat és koncepciótlanságot. Az biztos, hogy 1989 és 1995 között egy őszinte, szívből jövő, szép történet szemtanúi lehettünk, majd utána mintha kifulladt volna a lendület. Például hazánk és a szomszédos államok európai uniós csatlakozásával kedvező esély nyílt arra, hogy a határon túli magyar kisebbségek helyzete rendeződjön. Akadtak is erre törekvések, de az egyes országokra lebontott átfogó, a szülőföldön maradást, megmaradást segítő programok nem készültek. Azaz képletesen a motor néha újra beindult, de sajnos sokat állt.
– Óhatatlan a kérdés, miként köthetők az egyes kanyarok, felbuzdulások és kifulladások a kormányok politikai irányultságához?
– Maradjunk annyiban, a 2004. december 5-i népszavazás visszavetett sok mindent ezen a területen, a bizalomépítést újra kellett kezdeni. Az általam alapított Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával igyekeztünk menedzselni a nemzetpolitikát. S ha már itt tartunk, hangsúlyozni szeretném, hogy baloldali gondolkodású, érzésű emberként nekem éppen úgy felelősségem és feladatom a határon túli magyarság jelene és jövője. Egy valódi baloldali ember csak nemzetben gondolkodhat, nincs itt semmiféle ellentmondás.
– Egy szóra visszatérve, ennél konkrétabban nem kaphatunk feleletet arra, hogy ki, hol rontotta el?
– Az elválasztó témákat ne tőlem várja.
– De hiszen leírták…
– Elhiheti, ez a legjelentéktelenebb rész a majd háromszáz oldalas anyagban. Ne ezt forszírozzuk, mert az sehová nem vezet, nézze inkább úgy, hogy az általunk jónak, előremutatónak tartott ötleteket vettük elő ismét, s dolgoztuk, bővítettük tovább, mellé téve természetesen a terminológia kérdését. A koncepciók, statútumok megalkotása a közösség feladata, ezt nem szabad szem elől veszíteni.
– A hazai pártok támogatják a munkájában?
– Kinevezésem után az összes parlamenti párt képviselőjével beszéltem. Egyértelművé tettem, hogy a határon túli magyarság, és azon belül az autonómia ügye össznemzeti érdek, itt nincs helye széthúzó, egyénieskedő politikai akcióknak. Ezzel csak a határon túli nemzettársainkat hoznánk nehéz helyzetbe. Respektálták, amit eléjük tártam, és kijelentették, támogatandónak ítélik a törekvéseinket. Legalább lesz egy olyan nemzeti ügy, amelyben összhangot tudunk teremteni.
– Ez nem lehetetlen?
– Azt mondom, nem lehetetlen. Először természetesen a határon kívüli közösségek között kell egyetértésre jutni. Itt két mondat erejéig visszakanyarodnék arra, hogy miért várják az egyetértést a Kárpát-medencei magyarok. Mi is történt legutóbb Beregszászon? Az egymással politikai és emberi síkon versengő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség potentátjai belátták, hogy kizárólag úgy képesek magyar polgármestert ültetni a városházára, ha kezet ráznak – és győztek. Szerintem ez ütős üzenet a nemzetnek.
Pályakép
Szili Katalin Barcson született. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen hallgatott jogot, itt szerzett 1981-ben jogi doktorátust. Az MSZP alapító tagja, 1998 és 2006 között minden alkalommal megnyerte választókerületét, a 2010-es országgyűlési választásokon viszont pártja listájáról jutott be a parlamentbe. Közben 1998-ban az Országgyűlés alelnökévé, majd 2002-ben első női házelnökké választották, posztjáról 2009 nyarán mondott le. Az MSZP kongresszusa 2005. április 15-én Szilit jelölte Mádl Ferenc utódjául a köztársasági elnöki posztra, de az SZDSZ nem támogatta. Az MSZP-frakcióból 2010-ben kilépett. A 2014-es országgyűlési választáson mandátumot nem szerzett, de 2015. március 1-jétől miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik.