Gazdaság

Beperelték a Volkswagent az Egyesült Államokban

A bírságok összértéke meghaladhatja a 90 milliárd dollárt

Polgári peres eljárást indítottak az Egyesült Államok-beli Detroitban a német Volkswagen ellen, amiért az hamisított adatokkal megtévesztette az amerikai környezetvédelmi hatóságot. A benyújtott kereset alapján elméletben a VW-re kiszabott bírságok összértéke meghaladhatja a 90 milliárd dollárt.

A keresetet az egyik detroiti szövetségi bíróságon nyújtották be, az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA, az Egyesült Államok környezetvédelmi hatósága) nevében eljáró igazságügyi minisztériummal egyetértésben. A perindítást az indokolta, hogy eddig nem sikerült elfogadható megállapodásra jutni a német autógyártóval arról, hogyan bonyolítsák le a visszahívásokat.

Tavaly ősszel derült ki, hogy Volkswageneket és Audikat olyan szoftverrel szereltek fel, amelynek köszönhetően a gépjárművek a teszteken kiválóan teljesítettek, ám a hétköznapi forgalomban már nem: a megengedettnél negyvenszer több károsanyagot bocsátanak a levegőbe. Az EPA szerint a német nagyvállalat 2008 óta hamisítja az adatokat és csaknem hatszázezer, Amerikába exportált kocsiba épített be csaló szoftvert.

A benyújtott kereset alapján elméletben a VW-re kiszabott bírságok összértéke meghaladhatja a 90 milliárd dollárt, ami 26 ezer milliárd forintnak felel meg. Ez nem sokkal kisebb a magyar gazdaság egyéves teljes kibocsátásánál.