Anton StigermarkA félelem ideje

Az Economist című lap nemrég különszámot jelentetett meg az illiberalizmus és a populizmus előretöréséről.

Anton Stigermark – 2016.01.05. 02:21 –

A Félelemmel játszani című kiadvány középpontjában persze Donald Trump állt, de szenteltek némi figyelmet a bevándorlást ellenző, európai jobboldali pártoknak is, köztük a Nemzeti Frontnak, a Fidesznek és honfitársaimnak, a Svéd Demokratáknak is. Az írás célja nem a mély politikai elemzés volt, hanem a régi módszer: a hagyományos politikai rendet, az establishmentet bíráló politikusok megvádolása azzal, hogy visszaélnek az irracionális félelmekkel.

Annak a lehetősége, hogy Svédországban elbukik a liberalizmus, különösen megrémisztheti annak híveit. Okkal, hiszen ha itt sikerrel járnak az illiberális pártok, akkor bárhol képesek erre. S ha már a félelemről van szó, feltűnt nekem, hogy az Economist retorikája és elemzése mennyire hasonlít saját országom akadémikusaira, véleményformálóira és szakértőire, amikor azt próbálják megérteni, miért hagyják el az emberek a fennálló politikai rendet és szavaznak egyre többen ellenük. Az elemzéseik vége többnyire az szokott lenni, hogy a félelemmel való politizálásról beszélnek.

Az Economist szerint Trump a dühös, idősebb fehér férfiak félelmére épít, akiknek a munkáját, a megélhetését fenyegeti a bevándorlás és a globalizáció. Pontosan ezt írták Marine Le Penről, a Svéd Demokratákat vezető Jimmie Akessonról és Orbán Viktorról is. Észak-Európára jellemző, hogy a pszichológia segítségével próbálja a konzervativizmust, a hazafias érzéseket valamiféle kóros elváltozásként beállítani. Alighanem így van ez az Egyesült Államokban is, és valóban, nagyon kényelmes módja ez annak, hogy „elbánjanak” az illiberalizmussal anélkül, hogy foglalkozniuk kellene a baloldali liberalizmus teljes kudarcával.

Svédországban a multikultu­ra­liz­mus eszméjét már 1975-ben beszavazta az alkotmányba a parlament – akkor még senki sem gondolta, milyen elképesztő mértéket ölt majd a bevándorlás az 1990-es években, és hogy még tovább fokozódik Fredrik Reinfeldt 2006-os miniszterelnökké választása után. Amikor az ember az úgynevezett „menekültválságról” hall, könnyen hiheti, hogy a bevándorlás egy új probléma, pedig a multikulturalizmus és a bevándorlás már régóta kudarcot vallott. Svédországban például negyven éve megteremtették a mostani problémák feltételeit. A bevándorlás és a multikulturalizmus nem a semmiből alakult ki, épp ellenkezőleg, a politikusaink, akadémikusaink, a média és a nagyvállalatok közreműködésével. Megdöbbentő még csak belegondolni is, hogy mennyi minden történt azóta, hogy húsz-huszonöt évvel ezelőtt Svédországban elkezdett szerveződni a bevándorlással szembeni ellenzék. Addig azonban az elit évtizedeken keresztül szinte zavartalanul erőltette rá a multikulturalizmust és a bevándorlást a svédekre.

Mostanra a helyzet megfordult. A bevándorlásellenes Svéd Demokraták 2010-ben bejutottak a parlamentbe, és azóta egyre nő a támogatottságuk. Nemcsak a politikában történt változás, legalább ennyire megváltoztak a média körülményei is. A mai tömegmédiának már nincs informá­ciós monopóliuma, az alternatív média megjelenése miatt csökken az olvasottsága és a bevételei is. Repedezik a jég a fennálló politikai rend alatt, egyre több tagjának futkos a hideg a hátán.

Hiba lenne azonban ezt a rémületet egyedül csak a bevételkiesés veszélyének betudni. Valóban elveszik a falatot a politikusok és újságírók szája elől, de ez nem minden. Az eszméik kudarcot vallottak, és a teljes összeomlás szélén állnak. Egyebek mellett a feminizmus, multikulturalizmus, globalizmus befogadáseszméit – mindazt, amiért évtizedekig dolgoztak – egyre több ember utasítja el. Marxtól kölcsönzött kifejezéssel élve, a belső ellentéteik miatt omlanak össze. Az emberek Európában és az Egyesült Államokban is egyre nagyobb számban fordulnak olyan politikusokhoz, akik kihívás elé állítják a fennálló baloldali rend elképzeléseit.

A változó idők jele, hogy nem futja nekik erősebb reakcióra annál, hogy az irracionális félelmekkel való játékkal vádolják Trumpot és más politikusokat. Miközben az eszméik elbuknak, nem tehetnek mást, mint hogy ellenfeleik kritikus álláspontját megpróbálják kórosnak beállítani. De ki is fél itt valójában?
A fent ismertetett módszerük valóban visszatetsző, de fordítsuk ellenük a saját fegyverüket. A pszichológia ismer egy másik érdekes fogalmat is, a kivetítést. Amikor a baloldal apologétái azzal vádolnak minket, hogy a félelem vezet bennünket, akkor valójában saját lelkiállapotukat vetítik ki az ellenfeleikre. Az igazság ugyanis az, hogy minden okuk megvan a félelemre az Egyesült Államokban, Svédországban és máshol is.
Egy ideig hatalmon voltak az utópiáik, rettenetes következményekkel. A sokáig megkérdőjelezhetetlen politikai ideákat, a multikulturalizmust, a bevándorlást egyre többen kezdik ki. A politikusok és a véleményformálók erejét és privilégiumait új szereplők veszik át. Ha azzal vádolják mások mellett Trumpot, hogy a félelemmel játszik, attól még nem lesznek jobbak a saját, bukásra ítélt eszméik, és saját rendszerük előjogai sem maradnak fent tovább. Aki itt valójában fél, az a baloldali politikai rend, mert mindent elveszthet, mi pedig mindent megszerezhetünk.

A RightOn.net portál engedélyével