„Rumen egy órája repült, amikor észrevette a hullámok fénytörését a ködben. Mintha millió és millió kocsi készülődött volna a felszálláshoz villogó lámpákkal. A Lyme-öböl sötét vizén hosszú barázdát vont egy szállítóhajó” – így írt a Vesztesek című regényében Csörsz István. A mű most jelent meg, alig néhány hete a budapesti Napkút Kiadó gondozásában. A kiadás időpontja ebben az esetben elsősorban azért fontos, mert a szerző 1975–1976-ban írta meg regényét – több, menet közben átdolgozott változatban is. A történeten nagyon érződik Stanislaw Lem, a nagyszerű lengyel sci-fi író hatása, de ez most mellékes…
A regény megírása és megjelenése között tehát eltelt négy évtized, az akkor kezdő, szárnypróbálgató, fiatal íróból ennyi idő alatt könnyűszerrel meglett ember válhat („szakállasodván” – ahogyan egy másik, több tízezres példányszámban eladott sci-fi szerzője, volt kollégánk, Apáti Miklós fogalmazott versében), s negyven év távlatából vélhetően ő maga is egészen másként tekint ma már az egykor írt soraira. De van ennek egyfajta szépsége, diszkrét bája is: amikor egy szerző ennyi idő múltán olvassa újra korai munkáit, bámulatos hatással lehet rá az a lendület, az a könnyedség, amelyet egykor volt önmagában felismerni vél.
És felismeri ezt Csörsz regényének mai olvasója is. Az pedig sohasem baj, sohasem szégyen, sohasem leminősítés, ha egy olyan író hatása érződik a regényen (vagy bármely más írásművön…), akit a szerző példaképének tart. Hülye, aki ezt az epigonizmussal bármiféle összefüggésbe hozza. Hiszen minden irodalmi nagyságnak voltak példaképei, előképei, gondoljunk csak a brit reneszánsz nagy emberére, egy bizonyos Williamre, akit ugyan Lándzsarázóként is jegyzett irodalomtörténetünk, de mára már letisztultan s alapvetően a Shakespeare néven tisztelünk. S akinek szinte nincs is olyan műve, amelynek ne lenne történeti, historiográfiai vagy éppenséggel szépirodalmi előképe.
Csörsz regénye nem Stanislaw Lem hatása miatt maradt kiadatlan a hetvenes években, hanem azért, mert a cselekményét tulajdonképpen a mi mai (vagy legalábbis közelgő…) jelenünkbe, a 2020-as évekbe helyezte. Londonba. Márpedig a mű keletkezésének korában uralkodó irodalompolitika álláspontja szerint elképzelhetetlen, hogy 2020-ban még létezzen a kapitalizmus, ezért a mű hiteltelen… Az abszurdumipar újabb remeklése volt ez. Olyan megélt valóság – történelmünk hullámverésének fénytörésében – amely minden sci-finél elképzelhetetlenebb. És a valóságtól elrugaszkodottabb...
A regény megírása és megjelenése között tehát eltelt négy évtized, az akkor kezdő, szárnypróbálgató, fiatal íróból ennyi idő alatt könnyűszerrel meglett ember válhat („szakállasodván” – ahogyan egy másik, több tízezres példányszámban eladott sci-fi szerzője, volt kollégánk, Apáti Miklós fogalmazott versében), s negyven év távlatából vélhetően ő maga is egészen másként tekint ma már az egykor írt soraira. De van ennek egyfajta szépsége, diszkrét bája is: amikor egy szerző ennyi idő múltán olvassa újra korai munkáit, bámulatos hatással lehet rá az a lendület, az a könnyedség, amelyet egykor volt önmagában felismerni vél.
És felismeri ezt Csörsz regényének mai olvasója is. Az pedig sohasem baj, sohasem szégyen, sohasem leminősítés, ha egy olyan író hatása érződik a regényen (vagy bármely más írásművön…), akit a szerző példaképének tart. Hülye, aki ezt az epigonizmussal bármiféle összefüggésbe hozza. Hiszen minden irodalmi nagyságnak voltak példaképei, előképei, gondoljunk csak a brit reneszánsz nagy emberére, egy bizonyos Williamre, akit ugyan Lándzsarázóként is jegyzett irodalomtörténetünk, de mára már letisztultan s alapvetően a Shakespeare néven tisztelünk. S akinek szinte nincs is olyan műve, amelynek ne lenne történeti, historiográfiai vagy éppenséggel szépirodalmi előképe.
Csörsz regénye nem Stanislaw Lem hatása miatt maradt kiadatlan a hetvenes években, hanem azért, mert a cselekményét tulajdonképpen a mi mai (vagy legalábbis közelgő…) jelenünkbe, a 2020-as évekbe helyezte. Londonba. Márpedig a mű keletkezésének korában uralkodó irodalompolitika álláspontja szerint elképzelhetetlen, hogy 2020-ban még létezzen a kapitalizmus, ezért a mű hiteltelen… Az abszurdumipar újabb remeklése volt ez. Olyan megélt valóság – történelmünk hullámverésének fénytörésében – amely minden sci-finél elképzelhetetlenebb. És a valóságtól elrugaszkodottabb...
