„A tanulás munka a gyerek számára”

Hoffmann Rózsa: A Klik folyamatos fejlesztésére nem fordítottak elég figyelmet

Korompay Csilla – 2015.12.31. 01:49 –

Ahol túl sok a tananyag, ott az iskola helyi tantervét vagy a pedagógus gyakorlatát kellene megvizsgálni, hiszen ezen a szinten dől el, milyen mélységben foglalkoznak a témákkal. A tantervből nem következik túlterhelés – mondta a lapunknak adott interjúban Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár, a kulturális bizottság kereszténydemokrata alelnöke, a külügyi bizottság tagja.

Hoffmann Rózsa 20151231A pedagógusok többsége támogatja az új oktatáspolitikát – hangsúlyozza Hoffmann Rózsa (Fotó: Hegedüs Róbert)

Az oktatáspolitikus arról is beszélt, nagyobb gondot kellene fordítani a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ személyi állományának fejlesztésére, hogy ne alakuljanak át „helyi kiskirályságokká”.

– Az OECD nemrég nyilvánosságra hozott Oktatási körképe több jelentős pozitívum mellett – mint például a széles körű óvodáztatás – azt is megmutatta, hogy az oktatásra fordított források vonatkozásában Európában sereghajtók vagyunk. Igaz, a tanulmány két-három éves adatokon alapul, márpedig azóta jelentős pedagógusbér-emelés történt. Hogyan látja nemzetközi összehasonlításban a magyar oktatás helyzetét?

– Inkább a tendenciák fontosak, és ez a tanulmány javuló tendenciákat mutat. Az oktatásban minden intézkedés eredményességét csak évtizedes távlatokban lehet mérni. Szakmai dilettantizmus a 2010 óta irányító oktatási kormányzatra hárítani a felelősséget azért, mert nincsenek még látványos elmozdulások. A Nemzeti alaptanterv is csak harmadik éve fut, vagyis most harmadikosok azok a gyerekek, akik már e szerint tanulnak. Ki kell várni, végig kell dolgozni még legalább öt évet, hogy a javulás ténylegesen mérhető legyen. Egyébként a nemzetközi versenyeken a magyar diá­kok nagyon jól szerepelnek, ez is azt mutatja, hogy iskolarendszerünk képes a legjobb eredményeket kihozni a gyerekekből.

– Mit tart az eddigi időszak legfontosabb sikerének, és mi az, amin mielőbb változtatni kellene?

– A legnagyobb eredmény a nevelés középpontba helyezése. Nem véletlenül beszélünk 2011 óta köznevelési rendszerről és nem közoktatásról. A cél az, hogy ne csak a gyermek tudását fejlesszük, hanem egész személyiségét. Emberségét, helytállását, erkölcsiségét. Természetesen eközben továbbra is a tanítás-tanulás köré szerveződik a pedagógiai munka. Az oktatási jogok biztosának a 2014-es évről szóló jelentése egy nagyon lényeges dologra mutatott rá: az iskolai agresszió tekintetében nem romlott a helyzet, súlyos cselekmények pedig gyakorlatilag nem voltak, míg 2010 előtt szinte havonta hallhattunk ilyesmiről. Tehát most a szülők biztonságban tudhatják gyermeküket az iskolában, ami nagy dolog. A tanulmányi eredményeket tekintve még nem ilyen pozitív a kép.

– Mire gondol konkrétan?

– A köznevelési rendszer most több munkát vár el a gyerekektől. Jó két évtizeden át azt hallhattuk, hogy az iskola agyongyötri, leterheli őket, nehéz az iskolatáska, és a többi. Valóban, ha nagyon nehéz, akkor csökkenteni kell. De mióta világ a világ, a tanulás az munka a gyermek számára. El kell tőle várni, és segíteni őt, hogy eredményes legyen ebben. Csakhogy ha egy pedagógus, egy iskola ezt képviseli, akkor esetleg nem lesz szimpatikus. Mindig azt tapasztaltam azonban, hogy a gyermekük iránt komoly felelősséget érző szülők tudják, akkor tesznek jót a gyereknek, ha elvárják tőle a tanulást. Ha az iskola jól teszi a dolgát, akkor a gyermek szívesen tanul, nem kínos kötelességként. Sajnos még mindig hallani olyan hangokat, hogy például ma a közoktatásban nem lehet nyelvvizsgát szerezni. Ez nem igaz. Bár tény, meg kell dolgozni érte. Volt tanítványaim tapasztalatai alapján mondhatom, tizenhat-tizenhét éves korra le lehet tenni a nyelvvizsgát a köznevelés keretein belül, és nem is kell hozzá kiemelkedő tehetség, csak munka a diák és a tanár részéről egyaránt. A tudáshiány miatt sok mindenkit és mindent lehet okolni, de a diákok idő- és energiaráfordítása semmi mással sem pótolható. Ez régi pedagógiai tudásunk, jó lenne tudatosítani.

– A bírálatok szerint a tanulók a Nemzeti alaptanterv, a pedagógusok az új előmeneteli rendszer elvárásai miatt túlterheltek.

– A Nemzeti alaptantervet több mint százötven kiváló szakember állította össze, óvodapedagógustól, pszichológustól kezdve az egyetemi professzorig. Mindenki a tudása legjavát adta, az eredményt rossznak minősíteni nem lehet, még ha történetesen nem is tökéletes. Az érem másik oldala, hogy egy tanterv az csak holt betű. Hogy mi valósul meg belőle, az a tanárokon múlik. Ezért a pedagógusképzés és -továbbképzés, valamint a tanfelügyelet kulcsfontosságú. Senkit ne tévesszen meg egyes pedagógusok panaszkodása! A tiltakozást mindig ugyanazok a körök gerjesztik: a szakszervezetek, illetve a korábbi oktatáspolitika elkötelezettjei. Kevesen vannak, de igen nagy a hangjuk. A többség támogatja az új oktatáspolitikát. Igen, igényesebb munkát várunk a tanítóktól, de a bérüket is jelentősen megemeltük és emeljük. Akár hetven-, százezer forinttal keresnek most többet, és a béremelés folytatódik. Nőtt a megbecsültségük, nincsenek már filléres gondjaik, elfogadható színvonalon meg tudnak élni. Persze, akik sztrájkolni akarnak, azok bármi történne, akkor is sztrájkolni akarnának. A többség viszont tanítani szeretne, dolgozni, és évek óta mind többen választják a pedagóguspályát.

– Olyan hangokat is hallani, hogy az állami iskolarendszer egyenesen agyonnyomja a tanulókat. Korunk egyik népszerű gyermekpszichológusa, Vekerdy Tamás azt ajánlja a szülőknek, „menekítsék ki” gyermeküket az iskolából.

– Nem értek egyet Vekerdy Tamással, és kártékonynak, népszerűséget learatni akarónak tartom annak állandó sulykolását, hogy kártékony vagy igazságtalan a köznevelési rendszerünk. Ha nem is hibátlan, épp az ellenkezője igaz. A roma társadalmat például nem is lehet másképp fölemelni, csak úgy, ha a gyerme­keik szorgalmasan tanulnak. A Nemzeti alaptanterv megvalósítható követelményeket támaszt az egységes nemzeti műveltség megszerzésének érdekében, miközben az iskoláknak, a tanároknak elég nagy szabadságuk van az értelmezésben. Ahol túl sok a tananyag, ott az iskola helyi tantervét vagy a pedagógus gyakorlatát kellene megvizsgálni, hiszen ezen a szinten dől el, milyen mélységben foglalkoznak a témákkal. Ezért is van szükség a pedagógus-továbbképzésekre és a tanfelügyeletre. A tantervből nem következik túlterhelés.

– Nem kell tehát szűkíteni a tantervet ön szerint?

– Lehetséges, ezért kell négyévenként felülvizsgálni. A tantervbe – jogos igényekre – mindig csak bekerülnek új és új ismeretek, követelmények, miközben a szűkítésre alig fogalmaznak meg konkrét javaslatot a szakemberek és a társadalom. Nem zárom ki, hogy nem csökkenthető a tananyag, de ha mondjuk valakik azt javasolnák, ne tanítsuk az ókor történelmét, óriási közfelháborodás követné, ami megint csak érthető lenne. Nem véletlen, hogy a pedagógia önálló ága a tantervelmélet, amely a tananyag kiválasztását és elrendezését igyekszik összhangba hozni a gyermekek képességeivel. Egy biztos: olyan tanterv sosem lesz, amellyel mindenki elégedett. Ám Vekerdy nézeteiből az következne, hogy ahány gyermek, annyi tanterv legyen. Egy ennyire differenciált oktatás feltételei finoman szólva nehezen teremthetők meg huszonöt-harmincas osztálylétszámnál a tömegoktatásban.

– Nem kellene több lehetőséget adni a jelenleginél „lazább” oktatási formákra?

– Van ilyen. Az iskolák a tanítási idő tíz százaléka felett szabadon rendelkeznek. A tanár dönt arról, hogyan dolgozza fel a tananyagot, „lazán” vagy „feszesen”. A finn példát pozitívumként szokták emlegetni, de az ritkán hangzik el, hogy a finn iskolákban már évtizedek óta nem tanítják a Kalevalát. Lehet persze így is iskolarendszert építeni. Abban viszont kételkedem, hogy hosszú távon lehet-e nemzetet összetartani úgy, hogy a legnagyobb nemzeti eposzt kiveszik az oktatásból. Én nem szeretnék olyan magyar iskolarendszert, amelyben nincs benne mindenki számára kötelező jelleggel például Arany János. Van az éremnek egy másik oldala is. A délkelet-ázsiai országokban igen jók a PISA-eredmények, viszont ott évente több száz diák lesz öngyilkos a túlzott követelmények, a kudarcok, az iskolai frusztráció miatt. Egyik véglet sem jó. Az egyensúlyt időről időre újra kell teremteni a követelmények végiggondolásával. De kicsivel több jóindulatot, türelmet érdemelne az iskolaügy.

– A leginkább indokolt bírálatok talán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot érték. Mivel lehetne javítani a Klik működését, a több pénzen kívül?

– A Klik nagy létszámú, az egész országot lefedő intézmény, amelynek a létrehozása elfogadható színvonalon sikerült. A hiba az volt, hogy a költségvetés nem biztosított elég pénzt a Klik számára, ezért toldozgatásra-foldozgatásra szorult. Az alapbérek kifizetése viszont mindenütt és mindenkor megtörtént. Másfelől nem fogadható el az a helyzet, hogy késve fizetnek ki számlákat. Most a kormány egyértelmű ígéretet tett a likviditási gondok rendezésére. Reméljük, rendbe jön anyagilag az intézményfenntartó. Emellett nagyobb gondot kellene fordítani a személyi állomány állandó fejlesztésére, például azért, hogy ne uralkodjék el a túlzott bürokrácia, ne alakuljanak át „helyi kiskirályságokká”. Pedagógiailag képzett, az államigazgatásban jártas és a szülőkkel is jól kommunikáló emberek legyenek a Klik alkalmazottai. Sok ilyen munkatárs van a szervezetnél, de a folyamatos fejlesztéshez az állandó továbbképzések mellett itt-ott akár személycserékre is szükség lehet. Szerintem erre nem fordítottak elég figyelmet az utóbbi másfél évben.

– Működhet-e rugalmasan egy ekkora intézmény?

– Ha jó a szervezeti felépítés és a személyzet minősége, akkor igen. Ha a hatáskörök nyilvánvalók, ha a folyamatábrák a gyorsaságot biztosítják, ha nem koncentrálódik túl nagy hatalom egyetlen kézben, akkor igen. Amikor Amerikában a 19. században létrejött a Pennsylvania Vasúttársaság, százezres nagyságrendű alkalmazottal, még nem voltak számítógépek és mobiltelefonok. Ennek ellenére meg lehetett úgy alkotni a szervezetét, hogy simán működött. Akkor hogyne lehetne egy kilencvenháromezer négyzetkilométer nagyságú ország iskolai hálózatát úgy irányítani, hogy egységes elvek, eljárásrendek szerint, de helyi preferenciák szerint működjön? A szervezetépítés azonban nem megy egyik napról a másikra.

– Végül: megalázó lehet a pedagógusoknak az etikai kódex?

– Nem. Elég sokat utazom taxival, és beszélgetek sofőrökkel az ő etikai kódexükről. Volt, aki elővette, mondván, magánál tartja, ismernie kell, mert elvárják tőle az utasok. Ez a természetes. Pedig ők „csak” az utas testi épségéért felelősek, a pedagógusok viszont az évekre rájuk bízott gyermekek személyiségfejlődéséért.