Külföld
A szír külügyminiszter megállítaná a lázadók beszivárgását
A damaszkuszi kormány részt vesz a genfi béketárgyalásokon
A diplomáciai vezető, aki Pekingben Jang Csie-csi államtanácsossal tárgyalt, a szíriai állami média jelentése szerint hangsúlyozta, hogy "a terror elleni harcban az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait kell alkalmazni".
Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya azzal vádolja Törökországot, hogy keményvonalas iszlamista lázadókat fegyverez fel és enged át a határon Szíriába, az Egyesült Államok támogatta Jordániát pedig azzal, hogy lázadókat fegyverez fel és képez ki Dél-Szíriában. A két ország határozottan tagadja a vádakat.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten egyhangú határozatot fogadott el, amelyben támogatja a szíriai békefolyamatot célzó nemzetközi rendezési tervet.
Az ENSZ január végére béketárgyalásokat hív össze Genfben. Moallem kijelentette, hogy a damaszkuszi rezsim kész részt venni ezeken a tárgyalásokon, és reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd hozzájárul egy nemzeti egységkormány létrehozásához.
A SANA szíriai állami hírügynökség szerint Moallem és kínai vendéglátója megvitatták a szíriai szélsőséges iszlamista csoportok - az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló an-Nuszra Front - jelentette veszélyeket is.