Belföld

Hosszabbítás a kémkedési nyomozásban

Három hónappal meghosszabbították a Kovács Béla ellen indított nyomozást

Három hónappal, március 20-ig meghosszabbította az ügyészség a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ellen indított nyomozást – tudta meg lapunk Simon Richárdtól, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivőjétől.

Kovács Bélát – mentelmi joga felfüggesztése után – december elején gyanúsította meg az ügyészség az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének elkövetésével. Közleményük szerint Kovács Béla a gyanúsítással szemben panasszal élt. Az ügyészség akkor arról tájékoztatott, hogy a politikus tagadta a bűncselekmény elkövetését, és érdemi védekezést terjesztett elő.

Polt Péter legfőbb ügyész tavaly májusban Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a jobbikos képviselő mentelmi jogát. A politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő konspiratív módon rendszeresen találkozik orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatában is ártatlannak vallotta magát.