Kiszelly ZoltánUkrán jövőkép

Hatvan év béke után az ukrán válság ismét visszahozta gondolkodásunkba a „forró” és a „hideg” háború lehetőségét.

Kiszelly Zoltán – 2014.09.06. 05:37 –

A sors fura fintora ez, hiszen pont most távozik közülünk az a nemzedék, amely még átélte a második világháborút vagy 1956-ot. Ők még a saját bőrükön tapasztalták azt, amit mi csak a tévé képernyőjén látunk. Vajon melyik forgatókönyv érvényesül Ukrajna kapcsán? Megmarad a béke?

A nyugati, főként a német politikát figyelve bizakodók lehetünk. Euró­pa és Oroszország is a békében, valamint a jó kereskedelmi kapcsolatok fenntartásában érdekelt. Washington továbbra is éket akar verni Berlin és Moszkva közé, megakadályozva ezzel egy olyan euroázsiai együttműködési térség kialakulását, amely az orosz természeti kincsekkel és az európai technikával idővel mind az Egyesült Államokkal, mind Kínával versenyképessé válhat a gazdaság területén.

Amerika már csak azért sem nézi jó szemmel a vén kontinens keleti és nyugati részének gazdasági közeledését, mert az uniót legszívesebben a maga gazdasági rendszerébe integrálná. Már régóta zajlanak az Egyesült Államok és az EU közötti szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló (TTIP) tárgyalások, amelyek eredményeként 840 millió európai és amerikai fogyasztó alkotna egységes piacot.

A kettő persze egyáltalán nem zárja ki egymást, ha azonban az EU mindkét irányban piacképes, akkor termékeiért jó árat kérhet, és a keleti kereskedelemben a közös európai pénz és a rubel kaphat főszerepet. Ha a feszültség fokozása (mint például a maláj gép lelövése) miatt Európát önsorsrontó gazdasági szankciókra kényszerítik („lábon lőttük magunkat”), akkor – mint most is – csak nyomott áron és elértéktelenődő dollárért tudja a termékeit a világban eladni.

Az oroszok európai élelmiszer-behozatali korlátozásaikkal tizenkilencre húztak lapot. Az orosz közösségi oldalakat nézve, ott a hazafiasság jegyében arról értekeznek, hogy ha nagyszüleik a Nagy Honvédő Háború idején a győzelem érdekében minden nélkülözést elviseltek, akkor most ők is kibírják majd valahogy norvég lazac és olasz tészta nélkül.

Ne legyenek azonban illúzióink Oroszország kapcsán sem. Divat most az „ellenségeink ellenségei a bará­taink”, vagy pontosabban a „bará­taink” ellenségei a barátaink elv alapján lelkesedni Putyinért. Moszkva a TTIP-tárgyalások miatt került lépéskényszerbe, ugyanis Ukrajnát saját Euroázsiai Vámuniójába szerette volna integrálni, ugyanis az ukránokkal együtt „már” 230 millióan lennének. Ez nagyjából Brazília lélekszáma, ami messze elmarad az Egyesült Államok és az Európai Unió erejétől.

Moszkva most a Krím és Délkelet-Ukrajna megszállásával akarja megakadályozni, hogy Ukrajna a nyugati integrációhoz kerüljön, és ezzel a nyugat hídfőállásai mélyen a volt Szovjetunió területébe nyúljanak. Egy, a nyugati értelemben véve demokratikus Ukrajna felerősítené a demokratizálódást Oroszországban és más volt tagköztársaságokban is, ami joggal aggasztja ezen országok volt KGB-s tisztekből és kommunista párttitká­rokból kialakult oligarcha rétegeit.

Ne legyen afelől sem illúziónk, hogy amennyiben Moszkva egy területet fegyverrel, vagy tárgyalással megszerez, azt többé már nem akarja visszaadni. Az Oroszországgal és/vagy Ukrajnával közvetlenül szomszédos NATO- és EU-tagországok (köztük hazánk) nagy szerencséje, hogy ránk vonatkozik a Nyugat védelmi garanciája, így nekünk (most még) nem kell az orosz hatalmi törekvésektől tartanunk. Ha azonban az orosz befolyási övezet határa – az orosz maximális követelések teljesülése esetén – Odesszánál végződne, úgy mi magyarok is nagyobb fenyegetés árnyékában élnénk.

Az ukránok fénysebességgel közelednek saját, „megérdemelt” Trianonjuk felé. A teheráni és jaltai nagyhatalmi konstrukció egyik utolsó mesterséges integrációjaként recseg-ropog ez a hatalmas ország. Mint 1956-ban nekünk magyaroknak, most az ukránoknak is szembesülniük kell azzal, hogy egy másik konfliktus látszólagos ürügye miatt ejti őket a Nyugat.

Mi lehet a megoldás? Berlin és Moszkva is elfogadja, hogy a fennálló határokat nem lehet megváltoztatni. A szociáldemokrata német alkancellár javaslata szerint e határokon belül kellene Ukrajnát föderalizálni, azaz az oroszok által meghódított keleti részeken és Krímben önálló régiókat alakítani. Mi magyarok lobbizhatunk egy önálló kárpátaljai régió létrehozásáért, amit Moszkva is támogat. Szerencsés esetben még a tél beállta előtt sikerül megállapodni, így az új ukrán parlamentre hárul az a feladat, hogy mindezt politikailag levezényelje.

Nekünk magyaroknak és a hozzánk húzó ruszinoknak most nem autonómiát kell követelnünk, hanem Ukrajnának az uniós elveknek megfelelő föderalizálását, egy olyan Kárpátalja régióval, amelyben megengedett a kettős állampolgárság, a magyar is hivatalos nyelv, a magyar kisebbségnek is van arányos politikai képviselete, valamint ahol a közintézményekben (köztük a rendőrségben) is arányos számban dolgozhatnak magyarok. Most ez is nagy eredmény lenne.