Belföld
Orbán Viktor: Ma nyújtja be hazánk a kötelező kvóták elleni keresetet
Megvalósulóban a nemzetegyesítés+VIDEÓ

Egyre többen és egyre nyíltabban kérdőjelezik meg a nemzetállamok létjogosultságát, a nemzeti közösséghez tartozás fontosságát, mintha nem róna mindannyiunkra kötelezettséget nemzeti és európai kultúránk végtelenül gazdag szellemi örökségének megőrzése - mondta Áder János köztársasági elnök a budapesti Sándor-palotában csütörtök este rendezett fogadáson. A köztársasági elnök köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt egy évben a kettős állampolgárság intézménynek elfogadása, a békés nemzet-újraegyesítés öröme "talán kicsit elfeledtette a napi gondokat". "Persze beszéltünk a magyarság fogyásáról, határon belül és határon túl, a magyar iskolák működésének nehézségéről és az uniós csatlakozás okozta elvándorlásról, vagy egyéb más, mindannyiunkat, mindennapjainkat és magyarságunkat érintő kérdésekről. De minderre talán némi gyógyír volt, hogy elmondhattuk, most már nem csak lélekben tartozunk ugyanahhoz a nemzeti közösséghez, hanem jogi, alkotmányjogi értelemben is" - jegyezte meg.
Hozzátette: egy évvel ezelőtt kevesen gondolták azt, hogy 2015-ben egyre többen és egyre nyíltabban kérdőjelezik meg a nemzetállamok létjogosultságát, a nemzeti közösséghez tartozás fontosságát. "Csak csodálkozunk, mintha nem ugyanannak az Európának a gyermekei lennénk, mintha nem róna mindannyiunkra kötelezettséget nemzeti és európai kultúránk végtelenül gazdag szellemi örökségének megőrzése" - hangsúlyozta.
Az év végéig nyolcszázezer új magyar állampolgárral számol Semjén
Semjén Zsolt a kiemelte: a visszahonosítással és az állampolgárság megállapításával év végére eléri a nyolcszázezret az új magyar állampolgárok száma, ami a nemzet közjogi egyesítésének megvalósítását jelzi. Kitért arra is, hogy egységes oktatási, kulturális térként kezelik a Kárpát-medencét, és ma már nemcsak az erdélyi diákok jönnek Magyarországra tanulni, hanem az is természetes, hogy innen mennek hallgatók ottani egyetemekre, és ez igaz az oktatókra, a professzorokra is. A miniszterelnök-helyettes természetesnek nevezte, hogy a Máért mostanra évről-évre megtartja ülését. Ez nem volt mindig így, de ma már evindencia - mutatott rá. Hozzátette: a testület a magyarság és a magyar állam legszélesebb tanácskozó fóruma. Az egyetemes magyar nemzet megmaradására keres és talál sikeresen válaszokat - emelte ki a miniszterelnök-helyettes. A tanácskozás a tervek szerint zárónyilatkozat elfogadásával fejeződik be délután.
Tóbiás: Elvándorlás és szegénység jellemzi a Kárpát-medencét
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elvándorlás és a szegénység jellemzi ma a Kárpát-medencét. A szocialista politikus a Máért ülésével egy időben és helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a találkozó részvevői évek óta beszélnek ugyanazokról a problémákról, érdemi megoldások nélkül. A gondok között említette, hogy szerinte ma sem láthatóak, hogyan működnek a támogatási rendszerek, például a közoktatási taneszközök esetében. Tóbiás József hangsúlyozta: a kormánynak fel kellene végre ismernie, hogy a Kárpát-medence fiataljai nem kalandvágyból, hanem gazdasági kényszer hatására vándorolnak Angliába és Németországba.
Az MSZP ezért azt javasolja, hogy a Máért zárónyilatkozatába kerüljön bele egy közös Kárpát-medencei fejlesztési program, amely hozzájárulhat a jövő generációinak szülőföldön tartásához.
Fidesz: A szocialistákat soha nem érdekelte a külhoni magyarság
A szocialistákat valójában soha nem érdekelte a Kárpát-medencei magyarság és előbb engednék be a bevándorlókat, mint a külhoni magyarokat - reagált a nagyobbik kormánypárt a szocialista Tóbiás József nyilatkozatára. A Fidesz közleményében felidézte, hogy a szocialisták kormányzásuk alatt hat évig nem hívták össze a Magyar Állandó Értekezletet, sőt "gyűlöletkampányt folytattak a külhoni magyarok ellen".
Hozzátették: a baloldal ma is előbb engedné be és telepítené be a bevándorlókat, mint a külhoni magyarokat. A Fidesz-KDNP mindent megtesz, hogy megvédje és megerősítse a magyarságot, amelynek elválaszthatatlan részét képezik a külhoni magyarok - írták.
Orbán Viktor: Ma nyújtja be hazánk a kötelező kvóták elleni keresetetSemjén Zsolt: Megvalósulóban a nemzetegyesítés -...