Krónika

Egyre több a HIV-fertőzött Európában

Az AIDS világnapot a WHO 1988-ban vezette be, minden év december 1-jén tartják

Tavaly 142 ezer új HIV-fertőzöttet diagnosztizáltak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Oroszországgal és Közép-Ázsiával kiegészült európai régiójában – jelentette be a mai AIDS elleni világnap előtt az európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ és a WHO. Tavaly 1,2 millióan hatlak meg.

A WHO felmérései szerint 36,9 millió ember fertőzött ma HIV vírussal a világban. Becsült átlag ez a szám, 34,3-41,4 millió ember közé teszik a 2014-es adatok alapján a HIV-fertőzöttek számát, közülük 2,6 millió a gyermek korú. Ebből a 36,9 millió emberből 2 millióan fertőződtek meg csak 2014-ben. Eddig nagyjából 34 millióan haltak meg, tavaly 1,2 millióan.

 A keleti országokban tíz év alatt több, mint kétszeresére emelkedett az újonnan megbetegedettek száma. Jakab Zsuzsanna, a WHO európai regionális igazgatója korábban a távirati irodával azt közölte, hogy az említett 142 ezer új fertőzött az eddigi legnagyobb szám, és nagyon nyugtalanító. Beszélt arról is, hogy ha a menekültek és migránsok a befogadó országban társadalmi kirekesztés áldozataivá válnak, nagyobb eséllyel fertőződnek meg a HIV vírussal.

A WHO európai régiójában a legtöbb fertőzés a férfiakkal szexuális kapcsolatba lépő férfiak között jelentkezik. Az új megbetegedések csaknem fele tavaly ebből a csoportból került ki, de Kelet-Európában a heteroszexuális kapcsolatok révén növekszik leginkább a HIV-fertőzöttek száma.

Az afrikai kontinensen a 10–19 évesek leggyakoribb haláloka az AIDS – áll az UNICEF jelentésében. A betegség miatt elhunyt tinédzserek száma 2000 óta a háromszorosára emelkedett, a 15–19 évesek között kétmillióan fertőződtek meg a vírussal. Az UNICEF szerint a legtöbbjük már születése előtt megfertőződött, tizenöt évvel ezelőtt ugyanis még kevés várandós HIV-pozitív nőt kezeltek olyan módszerrel, hogy megakadályozzák a vírus átadását a gyermekekre.

Az AIDS fő fegyvere a késői diagnózis

Különbséget kell tenni a HIV fertőzés és az AIDS között. A HIV pozitív személy a fertőzést néhány héttel követő 4-5 napos rosszulléttől eltekintve lényegében nem beteg, a fertőzést évek múlva követi a védekezőrendszer teljes leromlása az úgynevezett szerzett immunhiányos állapot, az AIDS. A HIV vírus az immunrendszert támadja meg, hosszú lappangási idővel rendelkezik, és a fertőzött szervezetében marad élete végéig. A kezeletlen fertőzés végső stádiuma az AIDS betegség, a páciens immunrendszerének teljes leépülése. Az AIDS fázisban a pácienst egyszerre több betegség is megtámadja (a legyengült immunrendszer következtében).
 

Az európai régióban a HIV fertőzések közel felét későn diagnosztizálják, ami jelentősen növeli a betegség kiteljesedésének, a páciensek elhalálozásának illetve a HIV továbbadásának kockázatát. Az AIDS esetek magas száma a régió keleti részében jól mutatja a késői HIV diagnózis, az anti-retrovírusos terápia (ART) késői megkezdése és az alacsony kezelési arány negatív hatását. Az EU és az EGT területén az AIDS esetek száma folyamatosan csökken.

Ám a 2014-ben jelentett AIDS esetek kétharmadánál az AIDS fázis röviddel a HIV diagnózist követően alakult ki, azt mutatva, hogy a páciensek immunrendszerének működése már korábban elkezdett leállni. A bevándorlók és menekültek esetén a késői diagnózis esélye eleve magasabb, ráadásul csak az EU és EGT országok fele biztosít ingyenes kezelést a hivatalos dokumentummal nem rendelkező személyek számára.