A Nyugat az MDF-kormány mellé állt

Más(ok) szemével nézve – Az 1990. októberi „taxisblokád” a korabeli angolszász sajtóban globális politikai értelmezést kapott

Kávássy János Előd – 2015.10.24. 00:08 –

Huszonöt éve, 1990 októberében az akkor alig öt hónapja hivatalban lévő, a Magyar Demokrata Fórum vezette koalíciós kormány, legalább annyira kényszerű, mint amennyire drasztikus üzemanyagár-emelést jelentett be.

taxisblokád 20151024Lezárták a Margit hidat 1990. október 25. és 28. között a benzináremelés ellen tiltakozó taxisok és árufuvarozók (Fotó: MTI - Kleb Attila)

A demonstratív válaszként kialakult taxis- és fuvarozósztrájk és blokád egy mind belpolitikailag, mind külpolitikailag kiforratlan, bizonytalan, új korszak kezdetén zajlott. Alábbiakban – egy készülő tanulmányból merítve – azt kívánom bemutatni, hogyan tükröződött Kelet-Európa (nyugati szemmel nézve) legígéretesebb fiatal demokráciájának első jelentős krízise az angol­szász sajtóban.

A magyar belpolitika 1990. október 25. és 28. között folyamatában s az ellenzék részéről tudatosan eszkalálódó/eszkalált eseményei hátterének megértéséhez elengedhetetlen, hogy két, azt direkt módon befolyásoló külpolitikai eseményre emlékeztessek. Egyrészt 1990. augusztus 2-án az iraki diktátor, Szaddám Huszein százezres hadsereggel megtámadta, majd augusztus 8-ra elfoglalta a szomszédos Kuvaitot – válaszul az Amerikai Egyesült Államok vezetésével már 1990. augusztus 7-én beindult a Desert Shield („Sivatagi Pajzs”) hadművelet, majd 1991. január 18-án kitört a Desert Storm, a Szaddám-ellenes nyugati koalíciós erők elsöprő „Sivatagi Vihara”. Másrészt a régóta saját működőképességének határán egyensúlyozó Szovjetunió gazdasága 1990 folyamán gyakorlatilag összeomlott (a hidegháború vesztese olyan súlyos és alapvető gondokkal küzdött, mint például az élelmiszer- és az egészségügyi ellátás biztosítása). Míg előbbi az olaj világpiaci árának megduplázódásához vezetett, utóbbi ezen a megdrágult/felárazott piacon a beígért szállítások korlátozásával teljesen kiszolgáltatottá tette a szinte totálisan a szovjet energiaimporttól függő magyar gazdaságot.

Barikádok a fővárosban

A leírtakkal szoros összefüggésben bekövetkezett magyar kormányzati kényszerlépéstől generált „taxis­blokádról” először a nagy hírügynökségek adtak jelentést. Az amerikai Associated Press (AP) 1990. október 25-én így fogalmazott: „Tiltakozó taxisofőrök zárták le a főváros híd­jait csütörtökön, miközben mások több kilométeres sorokba álltak be, hogy feltöltsék tankjaikat, miután a kormányzat jelentős, akár hetvenszázalékos üzemanyagár-emelést jelentett be. A kormányzat úgy nyilatkozott, a szovjet olajimport visszaesése miatt péntektől emelik az árakat. A magasabb árak egyben a Kuvait iraki megszállása miatt elrendelt ENSZ-embargóból fakadó iraki export kiesését is tükrözik.” A több helyen az MTI-re hivatkozó amerikai híradás elemzőbb részében már ekkor szerepelt, hogy: „Magyarország eddig halogatta a gázolaj árának emelését. Csehszlovákia és más kelet-európai országok már az előző hónap folyamán emelték az árakat a szovjet olajszállítások kiesése miatt. A helyzetet tovább bonyolította a perzsa-öbölbeli válság. Sok kelet-európai országnak vannak barter szerződései Irakkal, ám Bagdad az augusztus 2-i kuvaiti invázió után nem szállíthat. Magyarországon az utolsó üzemanyagár-emelések július közepén voltak, amikor annak ára húsz százalékkal emelkedett.”

Másnapra, 1990. október 26-ra a dolgok Magyarországon jelentősen megváltoztak, s ezt a változást a United Press International (UPI) híradása is tükrözte: „Sztrájkoló taxisofőrök pénteken barikádokat állítottak a határátkelő pontokon, és megbénították a közlekedést Budapesten, valamint más jelentősebb városokban, a jelentős üzemanyagár-emelés elleni tiltakozás részeként. A rendőrség kiürítette az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium épületét, és kordonnal zárt le egy földalatti állomást, miután két elkülöníthető, a sztrájkhoz köthető bombafenyegetést kaptak. Robbanóanyagot nem találtak.”

A UPI az események sodrával bővülve az AP korábbi híradásánál átfogóbb képet adott. A legfontosabb különbség azonban a politikai elemek és az össztársadalmi szempont beemelése volt. Idézték Göncz Árpád köztársasági elnöknek a kormányhoz intézett, az áremelés legalább hétfőig való felfüggesztésére felhívó, nyilvános üzenetét, kiemelték, hogy mi­után az Árpád hídnál ezrek tüntettek a taxisok mellett, a kormány lemondott az erő alkalmazásáról, és a rendőröket visszahívták. Idézték Barna Sándort, Budapest rendőrfőkapitányát is, aki – ekkor még – azt mondta, ha a helyzet nem oldódik meg, a hatóság végül kénytelen lesz cselekedni. A UPI Nagy Sándor szakszervezeti vezető gyakorlatilag nyíltan a kormánynak szóló üzenetét is idézte: „A tanulság a kormány és a parlament számára az, hogy ilyen döntéseket nem lehet a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül keresztülvinni”, s azt is megemlítette, hogy az MSZP az áremelés azonnali visszavonását követelte. Az amerikai hírügynökség a néhány óra alatt kudarcba fúló első, háromoldalú (taxisok, szakszervezetek, belügyminisztérium) tárgyalásokra is kitért, részben kapcsolódva Balázs László kormányszóvivőhöz, aki a tüntetéseket törvénytelennek minősítette (a hetvenkét órával korábbi bejelentési kötelezettség miatt).

Politikai célzatú üzenetek

Bár e híradás már tartalmazta azon hírpanelek legtöbbjét – a külgazdasági háttér, a magyar nyersolajhiány és annak gazdasági hatása, a kormányzati politikai és hivatali kommunikáció, a sztrájkolók és a különböző szakszervezetek hangja, az ellenzéki pártok véleménye stb. –, amelyeket ezután a legtöbb sajtóorgánum a saját cikkeiben beépített, a magyarországi krízis általánosan hírértékűvé csak másnap, 1990. október 27-én vált. A brit The Guardian szerint a taxisok és fuvarozók akciói „melyek – úgy tűnik – a közlekedési nehézségek ellenére is széles körű tömegtámogatást élveznek, a tavasszal elsöprő többséggel kormányra került jobbközép kormány eddigi legnehezebb válságát hozták”. Rámutattak „Közép-Európa új demokráciáinak sérülékenységére, melyek gazdasági problémáit az öbölkrízis csak tovább tetézte”. A cikkben a kialakult politikai helyzet direkt gazdasági áraként szerepel az a száznegyvenmillió dollár, mely az immár megemelkedett árú kőolaj (félmillió tonna) világpiaci beszerzését fedezte, s mely így sem volt képes pótolni a kiesést (a szovjeteknek 1990-ben 6,5 millió tonna olajat kellett volna szállítani, ez esett vissza alig ötmillió tonnára, azaz a valódi kiesés 1,5 millió tonna volt). Amerikában az AP ugyanekkor már a megállapodás lehetőségének megszületéséről, illetve az addig szélesedő válsággal kapcsolatos, a drámaiságot (vagy/és színpadiasságot) sem nélkülöző, politikai célzatú üzenetekről tudósított. A szombat délelőtt a Parlament előtt összegyűltekhez hangosbeszélőn szóló Horváth Balázstól ezt idézték: „Menjenek haza! A kormány rendet akar. Rendet fogunk tartani, arra hívjuk fel önöket, tartsanak rendet ugyanígy!”, miközben a vele direkt függelmi viszonyban lévő Barna Sándor budapesti főkapitánytól azt citálták, hogy a BRFK feje engedelmesedni fog, hogy a „törvényes rendet helyreállítsa”, „De ha ez ellenkezik a lelkiismeretemmel, tudom, mit fogok tenni: lemondok.”

Az  1990. október 28-án nemegyszer harsány címmel indított angolszász híradásokban végül/végre a magyar taxis- és fuvarozóblokád, s az általa generált politikai helyzet globálisan hírértékűvé, jelentős eseménnyé vált. Az ekkor publikált cikkek között alapvető különbséget jelent, hogy egyszerre jelentek meg a már 28-i kompromisszumra, a korábbi, 27-i eseményekre reagáló, illetve a 28-ról/27-ről a teljes eseménysorra visszatekintő, összefoglaló publikációk. A The New York Times „Evolúció Európában; Üzemanyagár miatti tiltakozások bénítják meg Magyarországot” címmel alapvetően október 26-27-e eseményeire visszatekintő cikket közölt hangsúlyozva, hogy a jobbközép kormány tárgyalások útján igyekszik rendezni a helyzetet, s hogy a blokád maga (is) megosztja a magyar társadalmat: „Az emberek mindkét oldallal elégedetlennek tűntek. Az emberek a kormányt kritizálják, mert az a nagyjából 2,30 dolláros gallononkénti árról 3,80-ra emelte az üzemanyag árát. … Ugyanekkor a magyarok elítélték a taxisokat és a fuvarozókat, amiért azok káoszt teremtettek. Sokan nem tudtak eljutni munkába, sok élelmiszerszállítmány nem jutott célba, és kenyérből és tejből az emberek pánikban vásároltak.”

Az 1990. október 29-én és azután megjelent angolszász cikkek az utcára kerülés dátumából fakadóan immár a teljes történéssorra, a négy nap eseményeire mint egészre reagáltak, arról tudósítottak. Az amerikai The Los Angeles Times hosszan, részletezve és alapvetően objektívan igyekezett bemutatni az éppen lezárult/lezárulóban lévő magyar krízist, kiemelve: „A sztrájkoló taxisok és szakszervezetisek, akik utcai, híd- és határátkelő barikádokkal bénították meg a közlekedést Magyarországon három napon át, vasárnap beleegyeztek, hogy felfüggesztik blokádjukat, miközben a parlament egy olyan üzemanyag-válsággal igyekszik megbirkózni, amely gazdasági összeomlással fenyeget. A hiánypótló kompromisszumtól azt várják, hogy visszaállítja valamelyest a rendet a magyar utakon, melyek a hétvégére gyakorlatilag leálltak.”

A politikai helyzet kiéleződése kapcsán az LA Timesban immár azt is olvashatjuk: „A kormányzat üzemanyagár krízis kezelését hangosan támadta az ellenzéki Szabad Demokraták Szövetsége, azzal vádolva az ország vezetését, hogy az képtelen kivezetni Magyarországot a gazdasági katasztrófából.”, illetve, hogy bár a sztrájkolók tagadták, hogy a Nyugatnak az MDF vezette magyar kormány iránti szimpátiája hozzájárult volna az egyezség elfogadásához, tény, hogy „Németország vasárnap jelezte, hogy elkerülendő egy kormányválságot üzemanyag szállítását fontolgatják. Mind Bonn, mind az Európai Közösség delegáció küldését tervezi, hogy felmérjék a helyzetet”. A cikk arra is rámutatott, hogy egyrészt bár a magyar lakosság „alapvetően szolidáris volt a sztrájkolókkal, a hétvégén nőtt a feszültség, és a vásárlók kezdtek belefáradni a kényelmetlenségekbe”, másrészt „Antall pártja majd 20 000 emberrel vonult a Parlamenthez és a blokádokhoz” – azaz a sztrájkoló fuvarozók tömeg- és politikai bázisa távolról sem volt egységes vagy intakt.

A The Guardian ugyanekkori írása a magyar válságot összeurópai ügyként, a frissen újrabővült Európa anomá­liáinak részeként tárgyalta: „Az Európai Közösség vezetői megriadva annak lehetőségétől, hogy a növekvő gazdasági és társadalmi elégedetlenség politikai válságot szabadíthat el, hétvégi római csúcstalálkozójukon abban egyeztek meg, hogy sürgős segítséget nyújtanak Magyarországnak az oly kétségbeejtően szükséges olaj és energia biztosításához”; majd így folytatta: „Az Európai Közösség vezetői nem titkolták a sztrájk és a blokád miatti aggodalmukat. (…) Az ostromlott magyar kormány támogatását buzgón kinyilvánító EK-csúcs Rómában egyetértett, hogy a magyar válságot csakis »békésen és demokratikusan, a közrend és a törvényesség teljes tiszteletben tartásával« lehet megoldani. Az EK diplomatái tegnap úgy nyilatkoztak, aggódnak, hogy a tömegtiltakozások ne váljanak irányíthatatlanná, s hogy ne bátorítsanak hasonló mozgalmak beindításához más, megszorításokra kényszerülő kelet-európai országokban.”

Az SZDSZ kudarcot vallott

Konklúzióként megállapítható, hogy az angolszász országok vezető sajtóorgánumai a magyarországi események fonalát jobbára menet közben vették fel, s a magyar fuvarozó- és taxissztrájk globálisan hírértékűvé gyakorlatilag annak lezárulására, október 28-ra vált, igaz, akkorra Londontól Torontón, New Yorkon és Los Angelesen át Sydney-ig. Ezen nyugati, angol nyelvű híradások közös jellemzője a magyarországi krízis globális és re­gionális környezetbe ágyazott értelmezése, a gazdasági kényszerek és társadalmi reakciók, politikai válaszok integráns vizsgálata – szemben több későbbi, hazai interpretációval szemben, amely (kizárólagosan) lokális és unikális politikai válságként tekintett a taxisblokádra.

További, fontos jellemzője mindezen – főként a brit sajtóban – publikált angol nyelvű cikkeknek, hogy hangsúllyal jelent meg a magyar kormánynak szóló egyértelmű nyugati támogatás. Ezt azért fontos itt hangsúlyozni, mert a sajtóban reflektált nyugat-európai kormányzati magatartás bizonyosan visszahatott a magyar belpolitikai játéktérre: a gazdasági helyzet politikai eszkalálásában érdekelt, potenciálisan nagykoalíciót kikényszeríteni igyekvő SZDSZ itt szembesül(hetet)t azzal, hogy az ország és a térség stabilitása érdekében az Antall József vezette MDF-kormány mögött a Nyugat összezár.

A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos munkatársa