Ez a Vesztegzár sokáig eltarthat

Szente Vajk erős rendezéseinek sora újabb művel gyarapodott: izgalmasra sikerült a Rejtő-regény feldolgozása Békéscsabán

Hrecska Renáta – 2015.10.14. 04:29 –

Jó előadás, figyelemre méltó mű született Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényéből.

12-o2Előtérben Mészáros Mihály és Prestits Tamás (Fotó: MH)
Rejtő Jenő a magyar szórakoztató irodalom megkerülhetetlen alakja, akinek szellemi teljesítményében eddig nem mélyedt el a szakma olyan szinten, amennyire az indokolt lenne. Hét éve rendeztek egy komolyabb tudományos konferenciát, ahol elhangzott, hogy a Tizennégy karátos autó milyen földrajztudományi és művészettörténeti ismereteket ötvözött, vagy a Szőke ciklonban a szerző milyen újszerű kapcsolatokat vonultat fel az orvostudományi és ókortudományi ismeretek között. Tény, hogy a hazai művészettudományok sokszor hajlamosak a könnyed humort az „emelkedett” alkotóművészettől élesen elhatárolni, mintha előbbi kisebb értéket képviselne, mint a komolykodó, nagy sorskérdéseket boncolgató művek.

Mindenesetre a Vesztegzár a Grand Hotelben éppen olyan regény, amely szinte követeli, hogy hozzáértő, elemző rendezéssel, pontosan kidolgozott színészi alakításokkal kerüljön színpadra. Ennek megfelelően a Békéscsabai Jókai Színházban jelenleg látható, Darvas Benedekhez, Varró Dánielhez és Hamvai Kornélhoz köthető átdolgozásban részt vevő színészek profi, szívből jövő megnyilvánulásai a legkimódoltabb jeleneteket is humorral töltik meg.

A Szente Vajk nevéhez kötődő rendezés remek példája, hogy egy egyébként zseniális irodalmi műből készült átlagos színdarabot a benne játszó művészek és a nüansznyi finomságokra hangsúlyt fektető rendező emel fel a könyvhöz méltó szintre.

Nem volt egyszerű a műből olyan zenés darabot készíteni, amely mind a műfaj kedvelőinek, mind az azon kívülállók számára képes újat, többet mutatni az eddigi feldolgozásoknál. A darab ebben a formában korábban a Nemzeti Színházban futott, jó visszhanggal. A békéscsabai produkció azonban vélhetően annál is nagyobb sikereket érhet el, mert a rendezés következetes, a színészek egész lényükkel jelen vannak, a látvány pedig összetettségében is átlátható marad.

A Vangold Úr szerepét alakító Mészáros Mihály, illetve a Doddy Kramartz alakjában – szokásához híven – brillírozó Katkó Ferenc munkáját egyértelműen kiemelhetjük: nem csupán szórakoztatnak a munkájukkal, de olyan többletet adnak a szerepükhöz, amely önmagában is elismerendő. Ők ugyanakkor ezt belülről jövő természetességgel teszik, ami megsokszorozza előadásuk értékét.

Dicsősége a darabnak, hogy mind prózai, mind zenés részleteiben hozza az elvárható színvonal maximumát. Szente Vajk szándékosan belemegy olyan klisék alkalmazásába, mint az egyébként nyugodt tömeget hisztériára indító „csak semmi pánik” felszólítás, vagy éppen a musicalek világában végletekig kihasznált sablonos tánckoreográfiai elemek. Ugyanakkor ezek a megoldások egyfajta horgonyszerepet töltenek be, azaz segítenek a nézőnek elhelyezni a látottakat, és egyáltalán nem unalmas ismétlései a musicalirodalomban megszokott fordulatoknak, de az egész megoldás élvezetes paródiaszerepet is kapott.
A jelmezek, a díszlet és a fénytechnika együtt alkotnak követhetően rétegzett látványvilágot. Jó megoldás az emeletet a földszinttel összekötő tűzoltórúd, amely egyrészt megkönnyíti a színészek mozgását, másfelől viszont sajátos vizuális humorforrása a darabnak.

Összességében tehát figyelemre méltó mű született Rejtő Jenő munkája alapján, amely megőrzi a regény értékeit, de képes hozzátenni a maga önállóan kialakított belső univerzumát. Tartalmas szórakoztatást nyújt, közben nem fáraszt, egyenletes színvonalon hozza a minőséget és tartja fenn az érdeklődést.