Magyarok is bizonyítottak a Marson

Mészáros Krisztina – 2015.10.14. 04:05 –

Magyar szakemberek egyedi módszerével sikerült igazolni, hogy bizonyosan folyó volt egykor a Curiosity nevű, a Marson tevékenykedő kutatólaboratórium munkaterületén.

Szabó Tímea és Domokos Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem kutatói évek óta tanulmányozták a különféle kavicsok kopását, majd eredményeik alapján kidolgoztak egy modellt, amelynek segítségével pontosan meg lehet állapítani, hogy egy-egy ilyen tárgy milyen környezetből került jelenlegi helyére.

A magyar szakemberek munkájára felfigyelt John Grotzinger, a Curiosity tudományos programjának korábbi vezetője és Douglas Jerolmack, a pennsylvaniai egyetem geofizikusa is. A Mars-rover rengeteg fotót készített már három éve a munkája alatt, a NASA szakértői már a küldetés kezdetén sejtették, hogy a Curiosity által bejárt terület egy korábbi folyómeder maradványa lehet. A magyar kutatók módszerének alkalmazását nehezítette, hogy a rover kamerájának felbontása kicsi, de a marsi kavicsok kopásából így is sikerült bebizonyítani, hogy azokat folyóvíz kerekítette le.