Székely „Cérna” vágya valóra vált

Vívás. A párbajtőr-világbajnok a színházban baseballütőkkel aprította a III. Richárdban az embereket, de szerepelt filmekben is

Kő András – 2015.10.02. 01:38 –

Amikor felveszi a telefont, így mutatkozik be: Cérna. Így ismeri mindenki. A Székely Zoltán nem „ugrik be” mindenkinek. Pedig mindent lehet mondani rá, csak azt nem, hogy a Cérna becenév illik az alkatához, az egyéniségéhez. Mert vagány, hajlíthatatlan, céltudatos, sokoldalú, nyugodt ember. Ennek köszönheti, hogy párbajtőrvívásban egyéni világbajnoki címet szerzett. Gyerekkori ambíciói­tól hajtva mégis más irányban haladt az élete.

Székely Zoltán 20151002

– Egyre többet látjuk kaszkadőri szerepkörben. Ez lett hatvanhárom évesen a legfőbb tevékenysége?

– Igen. Filmekben, színházakban és az operaházban dolgozom. A Magyar Kaszkadőr Akadémia nemzetközi vizsgát tett tanára vagyok. Az évekkel ezelőtt elhunyt Pintér „Oroszlán” Tamás elképzeléseit folytatjuk Gulyás Kiss Zoltánnal. Ő az elnök, én vagyok az alelnök. Az akadémia egyéves kurzusain a legkülönfélébb akciókat sajátítják el a növendékek, akik a végén vizsgát tesznek. A vizsga nagyon nehéz, a szóbeli például a Műszaki Egyetemen van. Európában már csak ezzel a papírral lehet kaszkadőri munkát vállalni. Van még Magyarországon rajtunk kívül öt-hat csoport, hivatalosan azonban csak mi műveljük a mesterséget. Ám sokszor azokat hívják meg, akik a tűz közelében vannak. Ki kinek a barátja, barátnője…

– Kik választják ezt a mesterséget?

– Sokan. Most négy felnőtt­csapatunk is van, férfiak, nők, továbbá negyven gyerek.

– Amikor vb-t nyert, gondolt arra, hogy egyszer kaszkadőr is lesz?

– Már gyerekkoromban az akartam lenni. 1966-ban, tizennégy éves koromban egy amerikai filmben kaszkadőrködtem. Zászlóval a kezemben lovagoltam. Komoly feladat volt, de bukni még nem kellett. Akkor kezdtem el öttusázni is. Ferdinándy Géza vitte el a gyerekeket, köztük engem is lovagolni. Előfordult, hogy a Nagyvillámon megrendezett öttusaversenyre lóháton „fuvaroztuk ki” a Tattersallból a lovakat. És a verseny után vissza. Közben megálltunk cseresznyézni. Más világ volt akkoriban…

– A vívással párhuzamosan a kaszkadőri szenvedély is megmaradt?

– A szenvedély megmaradt, de egy idő után minden energiámat a vívásra fordítottam. A kettőt nem lehetett együtt csinálni. Viszont a kaszkadőri munka jó kiegészítő tevékenység volt, meg hát nagyon élveztem is. A vívótudásom megvolt, lovagolni, verekedni, esni tudtam, hát Zuglóban nevelkedtem!

– Mikor fordult komolyra a dolog?

– A szöuli olimpia után. Hatodik lett 1988-ban a csapat, egyéniben a döntőbe jutásért egy tussal kaptam ki az orosz Reznyicsenkótól. Utána elkezdtem az Újpestben női párbajtőrt oktatni. 1996-ig csináltam is, de akkor egy MIÉP-tüntetésen lefotóztak a Szabadság téren, és ez rossz pontnak számított. Karácsonyra megkaptam a felmondólevelet. Kuncze volt a belügyminiszter, Gedővári pedig a klub elnöke… Abban az időben forgattam az Evita című filmben. Ott már lövöldözni kellett, leesni a lóról, verekedni életre-halálra, kúszni-mászni.

– Melyik szerepe volt a legizgalmasabb?

– Sok volt. A Trisztán és Izolda című Wagner-darabban én voltam a vívó Marke király. A nürnbergi mesterdalnokokban egy kocsmai verekedést kellett imitálni. A III. Richárdot a Nemzeti Színház mutatta be. Baseballütőkkel aprítottuk az embereket. A darab nyolcvanhat előadást ért meg. Kulka János volt III. Richárd. A Szabadság, szerelemben én voltam a csaló orosz bíró.

– Meddig lehet ezt a szakmát művelni?

– Attól függ, hogy milyen karaktert kíván a szerep. Százéves korig is lehet csinálni. Az akadémiának minden szerepre van embere: gyerek, fiatalasszony, idős férfi és így tovább.

– Mennyire veszélyes a kaszkadőri munka?

– Veszélyes. De korábban sokkal veszélyesebb volt. Ma már jobb eszközök és kifinomult, előre begyakorolt technikák segítenek, például az égéseknél. Olyan zselék vannak ugyanis, amelyek megvédik a bőrt, vagy gumiragasztóval kenjük be magunkat. Előtte persze jól beöltözünk, és Forma–1-es égésmentes ruhát veszünk fel. Az Operettszínházban például égő orosz katona voltam a Valahol Európában című darabban. A lóról való bukáskor is más a technika. Nagy esések esetén légzsákokat használunk, ezért már harminc méterről is biztonságosan zuhanunk alá. A fegyelem azonban mind az oktatásban, mind a filmfelvételek során nagyon fontos.

– Érték-e komoly sérülések?

– Két alkalommal eltörött a kulcscsontom, de akkor még öttusáztam. Kaszkadőrként hála istennek nem értek sérülések. Egyedül A katedrális című koprodukciós filmben Fóton, egy csatajelenet közben megtaposott a ló. Gyalogosként le kellett rántanom valakit a nyeregből.

– A másik nagy szenvedélye a ló volt. Ez is megmaradt az évek múlásával?

– Hajjaj, hajtok az ügetőn. Az idén is nyertem már versenyt. Van egy sorozat, Puncs-kupának hívjuk: Pintér „Oroszlán”-, Bubik-, Raksányi-emlékverseny. Engem már ötéves koromban elvitt az édesapám lóversenyre. Ezért is váltottam annak idején az úszásról az öttusára.

– Nemrégiben olvastam egy idevágó aforizmát. Így szól: „A jó tréner meghallja, mit mond neki a ló. A nagy tréner azt is meghallja, amit csak suttog.”

– Hát igen, ez az ideális kapcsolat. Az információ a dolgok lelke. Kinyithatom vele az ajtót, ami a siker kulcsa.

– Szerencsésnek tartja, hogy öttusázott?

– Nagyon. Minden téren meghatározta az életemet. A pontosságot, a precízséget, a kitartást azokban az években tanultam meg. Azt az életfolyamatot viszem tovább. Rengeteget kellett dolgoznom a világbajnoki címért, de megérte. Clermont-Ferrand-ban az egyenes ág utolsó csörtéjében, az idő lejárta után egy tusra vívtunk a döntőbe jutásért az orosz Dunajevvel. A lényeg az, hogy az embernek hideg legyen a feje, amikor dönt.

– Tudomásom szerint van még egy fontos területe az életének: kozmikus energiával gyógyít.

– Én vagyok az egyetlen ember Magyarországon, akinek mestervizsgája van. Ez azt jelenti, hogy három „beavatás” után kapja meg az ember a mestervizsgát. Harasztosi László professzor, bioenergetikus természetgyógyász állította ki az oklevelemet. Nagyon büszke vagyok erre. A lényeg, hogy mindenféle betegséget kézzel gyógyítunk.

– Komolyan hisz ebben?

– Véresen komolyan.

– A vívás már teljesen elmaradt az életéből?

– Igen. Nem könyörgök semmilyen munkáért. Igaz, nem is hívnak sehová. Pedig talán még sok minden van a kezemben. Zsűrizni sem lehet, mert elmúltam hatvanéves. Nyugdíjas vagyok, a pénzemhez még hozzácsaptak húszezret, amit a világbajnoki címért kapok. De ez aránytalanul kevesebb az olimpiai arany után járó pénznél! Miközben a vb sokkal nehezebb verseny. Kétszer kaptam meg ugyanazt a kitüntetést: A haza szolgálatáért az aranyat, még Horváth István belügyminisztersége alatt…

– Hiányzik valami a minden­napjaiból?

– Semmi. Én irányítom az életemet. A fővárostól harmincöt kilométerre, a Gerecse és a Pilis között elterülő, ezernégyszáz lélekszámú Szomoron élek. Varázslatos hely. Körülöttem a kert: ások, kapálok, csákányozok, fát vágok, rózsát metszek, bokrot nyesek, füvet nyírok, ahogy egy parasztgyereknek kell. Végzett szakács vagyok, úgyhogy a kajával sincs sok gondom. A barátnőm persze besegít.

– Meddig szeretne élni?

– Amíg odafönt engedik. Soká… Az az igazság, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben. A nyugalmas élet a legfontosabb. Minek az a kapkodás. Úgyis haláláig él az ember.


Pályakép

Székely Zoltán 1952. február 23-án született Budapesten. A BVSC úszója volt, majd az Ú. Dózsa öttusázója lett, 1969-től 1988-ig ugyanott párbajtőrvívó. Id. Somodi Lajos, Váry Attila, Marton István és Kőrösi László voltak a mesterei. Sok junior és felnőtt versenyt nyert, legnagyobb sikere az 1981-ben Clemont-Ferrand-ban kivívott egyéni aranyérem volt, párbajtőrben. 1987-ben a TF-n edzői oklevelet szerzett. 1988-tól edző volt az Újpestben, majd az OSC-ben. Egy ideig Szaúd-Arábiában is vállalt edzői munkát.