Külföld
Az EP megszavazta a százhúszezer migráns elosztását
Szijjártó Péter javaslatokat tett az uniós biztosnak a válság megoldására+VIDEÓ
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól - a korábbi, negyvenezer főre vonatkozó vállalásokon felül - százhúszezer menekültet vállaljon át a többi uniós tagállam.
Az Európai Bizottság indítványában a javasolt kedvezményezett országok között Olaszország és Görögország mellett Magyarország is szerepel.
Fidesz-KDNP: Magyarország nem kíván frontországgá válni
A Fidesz-KDNP EP-delegációja nyilatkozatban minősítette "ilyen formában" elfogadhatatlannak azt az EP kvótákra vonatkozó döntését. "Bár Magyarország nem zárkózik el a helyzet megoldását szolgáló menekültügyi mechanizmus tárgyalásától, nem kíván frontországgá válni" - olvasható a nyilatkozatban.
A magyar néppárti EP-képviselők szerint az Európai Bizottság a magyar kormánnyal való egyeztetés nélkül tette meg a második "áthelyezési" javaslatot, amely az elsőhöz képest Görögország és Olaszország mellett Magyarországot is látszólag kedvezményezetté tenné.
"Segítség helyett viszont valójában részben Magyarországra hárítaná azt a feladatot, amelyet Görögországnak kell ellátnia, mint első belépési ország" - érvelt a delegáció, hozzátéve: sem Magyarországnak, sem az EU-nak nem érdeke, hogy úgynevezett EU-s hot spot jöjjön létre Magyarországon, ahol a menekültkérelmek befogadása, feldolgozása, valamint a szétosztása történne a különböző tagállamok felé.
A nyilatkozat szerint az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény indítványa a jelen formájában "azt is bizonyítja, hogy a Bizottság nincs tisztában a mai magyarországi helyzettel, hiszen Magyarországon jelenleg nem is tartózkodik 54 000 menedékkérő, akit hazánkból át kellene helyezni". A Fidesz-KDNP képviselői hangsúlyozták: Magyarország nem zárta le határait a menekültek előtt, hanem a zöldhatárt zárta le, hogy biztosíthassa a valódi menekültek uniós szabályoknak megfelelő regisztrálását.
Az EP brüsszeli ülésén ugyan nagy többséggel fogadta el az előterjesztést, de arról jövő kedden még tárgyalniuk kell az uniós országok belügyminisztereinek.
AZ EU-nak haladéktalanul létre kell hoznia egy olyan európai erőt, amely képes Görögország határainak megvédésére, továbbá az uniónak kellene finanszíroznia egyes közel-keleti országokban lévő menekülttáborokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető a Pintér Sándor belügyminiszterrel és Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a magyar kormány nevében arra tett javaslatot, hogy az EU hozzon létre egy európai erőt a görög határok megvédésére, ennek érdekében Magyarország kész a nemzeti szerepvállalásra, rendőröket, katonákat és pénzt is adna.
