Bayer ZsoltSzennycsatorna

Álláspont. Nyílt levél a ZDF vezetőinek (és a nyugati sajtó kétharmadának)

Bayer Zsolt – 2015.09.04. 01:30 –

A ZDF német közszolgálati televízió kedd esti híradójában egy hosszú tudósítást láthatott a német közönség Budapestről. A tudósító Roland Strumpf, a híradó műsorvezetője Marietta Slomka.

A tudósítás első szakaszában arról értesítik a nézőket, hogy a magyarok elengedték a menekülteket a Keleti pályaudvarról Bécs, illetve Németország felé, és ezzel megsértették az uniós szabályokat. Ezt követően, a tudósítás második szakaszában síró, illetve földön alvó kisgyerekeket mutogatva arról lamentálnak, hogy Magyarország régen a szabadság pártján állt, de most ennek vége, hiszen nem engedik fel a vonatokra a menekülteket. Ismétlem: ezt a két dolgot egyazon budapesti tudósításban egyazon budapesti tudósító mondja el a saját szájával és a saját hangján. Majd a végén egy svenk és néhány fix erejéig bekerül még a képbe a Verseny utcai volt Novák piacon felvert egy szál bánatos jobbikos sátor, természetesen azzal a kísérőszöveggel, hogy micsoda „extremizmus” tapasztalható Budapesten.

A tudósítás után azonnal kapcsolják Magyarország berlini nagykövetét, Czukor Józsefet, akit a műsorvezető, Marietta Slomka kezd faggatni. Ő sem tétovázik sokat, szinte azonnal nekiszegezi a kérdést nagykövetünknek, miszerint „miért nem engedik tovább egyszerűen a menekülteket Németországba, ha menni akarnak?”

Nos, ami eddig történt a német közszolgálati televízióban a keddi estén, önmagában elegendő ok arra, hogy feltegyük kérdéseinket a csatorna vezetőinek.

1.: Nincs ott önöknél egyetlenegy szerkesztő sem, akinek kicsivel több esze van, mint egy tyúknak?

2.: Számít önöknél bármit is a szakma, vagy az elsődleges cél, amely mindent felülír, a kiszemelt ország (ember, politikus stb.) bármi áron való lejáratása?

3.: Ha mégis számít önöknél bármit is a szakma, akkor hogyan lehetséges, hogy egy tudósításon belül egymásnak homlokegyenest ellentmondó dolgokat állítanak bármiféle magyarázat nélkül?

4.: Hogyan lehetséges, hogy az önök Budapestre akkreditált tudósítója akkora marha, hogy a legalapvetőbb uniós jogszabályokkal sincs tisztában?

5.: Hogyan lehetséges, hogy az önök esti híradójának műsorvezetőnője pontosan ugyanekkora marha?

6.: Hogyan lehetséges, hogy önöknél senki sem hallott a dublini egyezményről?

7.: Ha mégis hallottak, hogyan tehetik fel azt a kérdést a nagykövetnek, hogy miért nem engedik fel a vonatra a menekülteket, ha egyszer menni akarnak?

8.: Hogyan lehetséges, hogy budapesti tudósítójuk ugyanezt a vádat megfogalmazza közvetlenül azután, mi-után elmondta: Budapest megsértette az uniós jogszabályokat, amikor engedte elindulni a menekültekkel zsúfolt szerelvényeket Bécs, illetve Németország felé?

9.: Mit mondanának önök be az esti hírekben, ha Magyarország egyszer csak Görögország példáját követve nem tartaná be a dublini egyezményt, és regisztráció nélkül egyszerűen átengedné területén a migránsokat?

10.: Görögország nagykövetét faggatták már arról, hogy hazája miért nem hajlandó betartani az uniós jogszabályokat?

11.: Vagy a görög állami javak privatizációjának erőteljes vágya most felülírja ezt a kérdést?

12.: Feltették már azt a kérdést a saját kancellárjuknak, hogy milyen alapon ad „meghívólevelet” a migránsoknak meggondolatlan és felelőtlen nyilatkozataival?

13.: Megkérdezték már a saját kancellárjukat, milyen alapon jelenti be, hogy Németország egyoldalúan felfüggeszti a dublini egyezményt?

14.: Megkérdezték már a saját kancellárjukat, hogy ezt követően miért vonja vissza ezen nyilatkozatait, és miért üzeni Magyarországnak, hogy a dublini egyezmény érvényben van?

15.: Amúgy ha a dublini egyezmény érvényben van – miképpen ezt az önök kancellárja megüzente Magyarországnak azok után, hogy huszonnégy órával azelőtt éppen felfüggesztette a dublini egyezményt –, akkor az önök műsorvezetője miért kérdezi meg a magyar nagykövetet, hogy miért nem engedjük továbbutazni a migránsokat, ha egyszer menni akarnak?

16.: Önöknél tényleg senki sincs tisztában az ok-okozati összefüggésekkel?

17.: Az osztrák kancellár és a bajor miniszterelnök egymás sarkára lépve igyekeztek felhívni Magyarország figyelmét arra, hogy nem helyes, ha menekültekkel zsúfolt vonatok indulhatnak Budapestről Bécs, illetve Németország felé, hiszen a dublini egyezmény érvényben van. Felhívták már őket azzal, hogy szegény menekültek miért nem indulhatnak el Budapestről, ha egyszer menni akarnak?

18.: Amit önök és a nyugati sajtómunkások kétharmada művel ismételten Magyarországgal, az vérlázító. Maguk gátlástalanul hazudoznak, összevissza beszélnek, becstelenek és aljasok. Ezt saját jogon teszik, vagy azért, amit Ulfkotte megírt a könyvében? Vagyis: önök csak úgy gazemberek vagy megvették magukat a különböző titkosszolgálatok, és azok zsoldjában gazemberek?

19.: Számít önöknek bármit is Európa jövője?

20.: Ha Magyarországon tombol az „extremizmus”, akkor mi tombol önöknél, Németországban, ahol most már naponta gyújtják fel a menekültek szállásait?

21.: Szégyellték már önök egyszer, akár egyetlenegyszer is magukat?

22.: Van önöknek halvány fogalmuk arról, hogy a németek többsége mit gondol az Európát elárasztó migránsok inváziójáról?

Ennyi elég is lesz kezdetnek. Nemsokára folytatjuk.

(P. S.: Ugyanezek a kérdések természetesen felteendők a magyar sajtómunkások „ellenzéki” tagjainak is.

 

Bayer Zsolt: SzennycsatornaNyílt levél a ZDF vezetőinek (és a nyugati sajtó kétharmadának) - A ZDF német közszolgálati...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. szeptember 3.