Költségvetési csalás gyanúja a híres Stécén

Íme a huszonnyolcmillió forintért „beparlagfüvesített” dolinkai pálya (Fotók: Varga Imre)

Szalai, Répás, Básti. Ez volt a múlt század hetvenes éveiben az SBTC, azaz a Salgótarjáni Bányász Torna Club, majd STC labdarúgócsapatának legendás középpályás hármasa, amely 1972-ben a világ egyik legerősebb bajnokságában, az NB I-ben bronzérmet nyert. Még korábban, az ötvenes években itt futballozott Szojka Ferenc, az Aranycsapat tagja, akiről Sebes Gusztáv szövetségi kapitány azt mondta, ő volt korának második legjobb képességű fedezete a világon – pechjére azon a poszton játszott, amelyen a világ legjobbja, Bozsik József.

Ezek a nevek Salgótarjánnak ma is azt jelentik, mint a skótoknak a whisky, Párizsnak az Eiffel-torony, Barcelonának Messi, nekünk Puskás: Nógrádban Salgótarján védjegyét. Nem csoda hát, hogy Szojka nevét viseli a „Stécé” stadionja is – egyébként az ország legszebb fekvésű pályája –, amely tulajdonképpen eredetileg az SSE, majd az SKSE otthona volt. A sporttörténelmet azonban itt be is fejezhetjük. Nem azért, mert a csapat manapság csak a megyei bajnokságban vegetál, sokkal inkább azért, mert a Stécé tulajdonképpen már nincs is. Megvette a Diósgyőrt működtető gazdasági társaság, amelyben a diósgyőrieknek 75 százalék üzletrészük van, a Stécének pedig öt százalék.

Önmagában ez még nem is lenne baj – piacgazdaságban minden eladó –, ám az SBTC leépítésének története jó úton halad abba a szégyenletes irányba, hogy a bűnügyi krónikák egyik fejezetévé váljon. Ott jártunkkor éppen a villanyt kapcsolták ki a kifizetetlen közműszámlák miatt a „vasgyár” privatizációja után magántulajdonba került, a Stécé által még mindig csak bérelt Szojka-stadionban. Az egyesület egykori alkalmazottai szerint a tartozások elérhetik a százmillió forintot is. Sebtében össze is adták: a szertárosnak hatszázezerrel, a gyúrónak egymillióval, az edzőknek fejenként legalább ugyanennyivel, a játékosoknak a jó ég tudja mennyivel tartoznak, január óta ugyanis senki nem kapott pénzt – mondja a klub egyik korábbi edzője. „Előfordult, hogy bajnoki meccsre az ellenféltől kellett labdát kölcsönkérni, mert az sem volt” – említi az utánpótlás volt vezetője.

Az SBTC saját önkormányzati tulajdonú pályáján, a tóstrandin már korábban kikötötték a vizet – meséli egy egykori alkalmazott –, még szerencse, hogy van kút és fatüzelésű kályha is, így ha nagyon kell, tudnak azért meleg vízről gondoskodni. „Az ősszel volt olyan tréning, amelyen két játékos őrt állt a szomszédos erdőben az erdészt figyelve, a többiek meg fát loptak, hogy legyen mivel begyújtani edzés után meg a hét végi meccseken” – meséli egy stécés focista apja.

A legjobban akkor esik le az állunk, amikor a Stécé egykori edzője azt kezdi sorolni, hogy a klub vezetéséből ki miért és mennyit ült. A prímet speciel az adócsalás viszi – nyugtázza. „Ha összeadjuk – teszi hozzá –, s a felfüggesztett ítéleteket is figyelembe vesszük, összejön annyi év, amennyit Monte Cristo grófja töltött a hírhedt börtönszigeten, If várában.”

„A gyerekek pénzét nem szabadna ellopni” – jegyzi meg egy középkorú edző, aki a Somos FC-nél talált menedéket. Ez a klub szintén bérlője a Szojka-stadionnak. A Somos FC a Salgótarjánról népszavazási döntéssel 2006-ban újra önállóvá vált Somoskőújfalu csapata az NB III-ban. „Első bajnoki meccsünkre több mint kétezer-ötszáz ember jött ki a Szojka-stadionba, amelynek mi is bérlői vagyunk. Itt utoljára a kilencvenes években voltak ennyien, amikor a Fradi játszott kupameccset. Ebből is látszik, milyen kárt okoztak a városnak azok az emberek, akik gyakorlatilag lerombolták a Stécét” – mondja a Somos egyik támogatója, majd hozzáteszi, a Stécénél kialakult áldatlan helyzet miatt a nyáron szinte az összes gyerek edzőstől átigazolt a Somoshoz.

Előtte még – mesélik – küldöttség kereste fel Salgótarján szocialista polgármesterét, Dóra Ottót. Egy somosi vállalkozó, Ferenczi Béla – aki alelnöke is a Somos FC-nek – ugyanis felajánlotta, hogy kifizeti a Szojka-stadion és a Tóstrandi Sporttelep közműtartozását, vállalja a Stécé utánpótlásának működtetését, ha a város biztosítja a létesítményeket a gyerekek versenyeztetéséhez. „A polgármester a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy Ferenczi Béla állítson szobrot az Orbán Viktornak a saját kertjében, Salgótarjántól biztosan nem kap pályát” – eleveníti fel a történetet az edző, miközben azt figyeljük, miként szerelik le a villanyórát a stadionban.

Ferenczi Béla felajánlásából nem kért a polgármester

„Ennek az volt az előzménye – kapcsolódik a beszélgetésbe a Somos FC alelnöke, Ferenczi Béla – , hogy Tarján egyik közismert kávézójában, a Don Caféban azt találtam mondani, Orbán Viktor annyit tett a magyar labdarúgásért, amennyiért megérdemelné, hogy szobrot állítsanak neki. Hát erre reagált a polgármester, amikor az edzőkből, szülőkből álló küldöttség megkereste. Nagyon nagy baj, ha valaki a politikát belekeveri a labdarúgásba, s ezzel a gyerekeket bünteti” – teszi hozzá.

Egy, a város labdarúgását és a Somos FC-t is támogató vállalkozó az úgynevezett „fűpénz” és a tóstrandi pálya kapcsán szerinte „elsinkófált” közpénzek miatt a hatóságokhoz fordult, s a lapunknak bemutatott iratok alapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság el is rendelte a nyomozást. Később a feljelentést költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális igazgatóságára tették át. Ott lapunk megkeresésére azt válaszolták, az ügyről nem adnak információt, így azt sem tudtuk meg, vannak-e gyanúsítottak, és hogy mi a vizsgálat határideje.

Sopotnik László feljelentése szerint az SBTC még 2014-ben 28 millió forint „TAO-pénzt” kapott az önkormányzat tulajdonát képező, a Szojka-stadion szomszédságában lévő „dolinkai” pálya füvesítésére. Szintén közpénzt, hétmillió forint TAO-pénzt kapott az egyesület a tóstrandi pálya öltözőinek, kerítésének felújítására, s ezt még az önkormányzat is megfejelte 4,77 millió forinttal. (A TAO, vagyis a társaságiadó-kedvezmény sporttámogatási rendszere öt látványsportág támogatását teszi lehetővé. Minden nyereséges, társasági adót fizető vállalkozás adhat ilyen támogatást a társasági nyereségadója terhére – a szerk.)

A dolinkai pálya füvesítéséből azonban nem lett semmi, a tóstrandi pálya öltözőinek és vizesblokkjának felújításából is csak annyi, hogy az ajtókat, ablakokat kicserélték. Az MLSZ-nek benyújtott költségvetés a kerítésoszlopok cseréjét is tartalmazta, ám a feljelentés szerint ebből sem lett semmi.

Megkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetséget is, ahol Sipos Jenő szóvivő azt mondta, az SBTC-nek mindkét pályázatról 2015. augusztus 14-ig kellett benyújtania elszámolást, a szövetség csak ezt követően tart helyszíni ellenőrzést. Sipos hozzátette, az MLSZ nem csupán a számlákat vizsgálja meg, a műszaki tartalmat is, az irreálisan beállított költségeket pedig nem fogadja el. A sportszervezetnek egyébként, ha nem az adott célra használja fel a TAO-pénzt, azt kamatostól vissza kell fizetnie.

A feljelentés egy önkormányzati ingatlanügyletre is kiterjed. A már említett dolinkai sportpályát az önkormányzat korábban egy forintért eladta az önkormányzat tulajdonában lévő Salgó Vagyon Kft.-nek, most azonban vissza is vette. Ám ez a visszavétel – a feljelentés szerint – felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Az történt ugyanis, hogy az egy forintért eladott pályát most 28 millió forintért vásárolta vissza az önkormányzat, s cserébe három ingatlant átadott a Salgó Vagyon Kft.-nek. Az értékbecslő pedig éppen annyira értékelte a Salgótarjánban, a Május 1. úton található három önkormányzati ingatlant (ezekben korábban a Pedagógiai Intézet működött), amennyire a pályát is. Ott jártunkkor az ingatlanokon már az „eladó” tábla függött. Érdeklődésünkre az értékesítéssel megbízott cég képviselője közölte, a Május 1. út 77. alatti épület kikiáltási ára 19 millió forint, míg a Május 1. út 83. alattit 17 millióért árulják. A csereszerződésben a 77-et 14,13 millióra, a 83-at pedig 6,65 millióra értékelték.

A két ingatlan kikiáltási ára így már önmagában nyolcmillió forinttal több volt, mint az elcserélt dolinkai pálya teljes értéke, s akkor a harmadik csereingatlant még nem is említettük.

Kérdések válaszok nélkül

A cikkünkben ismertetett TAO-s pénzekről, a dolinkai pálya füvesítéséről, a tóstrandi pálya felújításáról, a költségvetési csalás gyanújával folytatott nyomozásról, az SBTC által kapott önkormányzati támogatások felhasználásának ellenőrzéséről, a Szojka-stadionban az SBTC által felhalmozott közműtartozásokról szerettük volna megkérdezni Dóra Ottó MSZP-s polgármestert. A titkárságán közölték, szabadságon van. Azt ígérték, a város alpolgármesterétől kapunk majd választ. Végül a sajtóreferens azt írta, „Salgótarján önkormányzata az ügyben nem kíván nyilatkozni. Kérdéseivel, kérem, forduljon az SBTC vezetőségéhez!” Dániel Zoltán, a város alpolgármestere egyébként az SBTC elnökségének is tagja, sőt a futballcsapat aktív játékosa. Babják János, az SBTC elnöke szintén nem kívánt nyilatkozni. Azt mondta, a kérdéseinkre adandó válaszukat „meg kell beszélnie az egyesület elnökségével”.