Gazdaság

Cél a fenntartható vízgazdálkodás

Két tervet kell készíteni december végéig, hogy ebben az európai uniós költségvetési időszakban megvalósuljon a stratégiánk

Átalakul a hazai vízgazdálkodás a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, az uniós támogatásokhoz szükséges tervek társadalmi vitája jelenleg is folyik. A programok célja, hogy a klímaváltozással összefüggő változásokra választ tudjon adni a hazai vízgazdálkodás, valamint az, hogy nemzeti kincsünk, a vízkészlet hosszú távon is megmaradjon, kezelése fenntarthatóvá váljon.

Két fontos programot indít az Országos Vízügyi Főigazgatóság Magyarország középtávú vízügyi stratégiájának kialakítására – közölte lapunkkal a szervezet. A közlemény rámutatott, a programokra kiemelten szükség van ahhoz, hogy megvédjük és hosszú távon fenntartsuk nemzetünk örökségét, a hazai vízkészletet. Az ország vízgazdálkodását át kell alakítani, hogy a klímaváltozással szemben is fenntartható maradjon az egyensúly.

A Kvassay Jenő-tervet, valamint a Víz Keretirányelvet ez év december 22-ig kell elkészítenie hazánknak azért, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban megvalósuljon a vízpolitikai stratégiánk.
A stratégia megalkotásának célja a vízgazdálkodás fejlesztési irányainak és erre épülő céljainak meghatározása Magyarország vízügyi adottságaira és a vízgazdálkodás szakmai-szervezeti hátterére építve.

A Kvassay Jenő-terv alapelve, hogy csak a társadalom által ténylegesen igényelt, de a fenntarthatóság követelményeinek megfelelő vízügyi beavatkozásokat szabad megtenni a következő években. A dokumentum az alkotmányos alapelvekhez, a hazai és az uniós szabályozáshoz, a már elkészített egyéb stratégiákhoz, tervekhez, programokhoz – a Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz, a Nemzeti Vidékstratégiához, az Új Széchenyi-tervhez, az EU Duna Régió Stratégiához – illeszkedik. A tervhez kapcsolódó dokumentumokat a kormány még nem tárgyalta, jelenleg elektronikus konzultáció során mondhatja el a lakosság és a szakma a véleményét. A Kvassay Jenő-terv dokumentációjának megtekintése, valamint annak véleményezése a Vizugy.hu internetes oldalon érhető el.

Jelenleg is tart a vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálata. Társadalmi és szakmai fórumokon vitatják meg az államigazgatási és az önkormányzati szervezetek képviselői, zöldszervezetek, a vízhasználók, szakmai szervezetek, valamint a vízügyi szakemberek a terv legfontosabb témaköreit.

A társadalmi vita már 2013-ban megkezdődött, a most aktuális, felülvizsgált vízgyűjtő-gazdálkodási tervek nyilvánosságra hozatala és társadalmi vitája 2015. júniusban indult, és ez év novemberéig tart.