Jönnek a bankok!

Miközben zajlik a bankrendszer konszolidációja – piaci törvényszerűségek és az állami beavatkozás apropóján – egy lottóötössel ér fel, hogy stabilra javította az eddigi negatívról a magyar bankrendszer kilátását múlt hét végén a Moody’s Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő azzal a várakozásával indokolta a lépést, hogy a magyar bankok működési környezete stabilizálódik a következő 12–18 hónapban. Mivel – ha tetszik, ha nem – továbbra is a hitelminősítők fújják a passzátszelet, fontos, hogy a Moody’s elemzéséből kiemeljük az alábbiakat: a magyar bankszektor működési kondícióinak javulására számít 2015–2016-ban a viszonylag erős gazdasági növekedés közepette. Ugyanis változóban van a magyar kormány politikai alapállása a bankszektorral kapcsolatban. Ráadásul a bővebb indoklásból egyértelműen kitűnik: a relatíve erős gazdasági növekedés és a kormány bankokkal szembeni politikájában érezhető változások hozzájárulnak a bankszektor növekedéséhez az elkövetkezendő másfél évben. A működési környezet stabilizálódása a hitelminősítő várakozásai szerint a banki profitszámok növelésében és a tőkehelyzet stabilitásában csapódik majd le. Nagyon is ide tartozik, hogy a globális pénzügyi szolgáltató erre az esztendőre mintegy háromszázalékos gazdasági növekedést jósol, ami évekkel ezelőtt még az álom kategóriájába tartozott.

A fenti, „száraz” makromagyarázat után tegyünk egy történeti áttekintést, mert sokak fejében az maradt meg, hogy Magyarországot félrekezelték rossz gazdasági tankönyvek leegyszerűsítő receptjeivel – utóbbiban van is valami, a helyzetet azonban nem lehet egy huszárvágással megoldani. Optikai csalódás például az, hogy a bankok bőre alatt is pénz van. Higgyék el, hitelezés nélkül nem megy – ez a gazdasági növekedés korlátjává válhat!

Magyarországon a helyzet „történelmileg úgy alakult”, hogy a rendszerváltás után a tervgazdaságból a bankrendszer által vezérelt gazdaság alakult ki. A volt szocialista országok között vannak, amelyekben a bankokon keresztül továbbra is az állam irányítja a beruházásokat, például Oroszországban, másutt azonban, így például Magyarországon is, beáramlott a külföldi tőke a bankrendszerbe. Ugyanakkor ennek vannak előnyei is. Például az elmúlt években a magyarországi kereskedelmi bankokban képződött hatalmas, százmilliárdokban mérhető hiányt nem a magyar adófizetők, hanem a külföldi tulajdonosok állták. Persze a bankok nem alapítványok, természetesen „üzemtanukat” a magasabb profit elérése érdekében tették. Azonban ehhez ügyfelek is kellettek: a 2000-es évek első felében világszerte úgy tűnt, megállíthatatlanul dübörög a gazdaság, örökké tart a hitelezési láz. A gazdaság sok szereplője úgy vélekedett: ez a parti sosem ér véget. Majd mindez az ellenkezőjébe fordult, és a válság következtében leállt a hitelezés. Ennek következményei: bezárt bankfiókok és bankcenterek világszerte. Zárva tartásból azonban a bankok sem tudnak megélni. A válságoknak pedig egyszer úgyis végük lesz, csak nem mindegy, hogy mikor.

„Való világ” az is, hogy mintha vége lenne a válságnak a világon mindenütt, ám a dolgok nem tértek vissza az eredeti kerékvágásba: a bankok nem hiteleznek, egyes államok a csőd felé tartanak, az Európai Unióban pedig egy radikális, igaz, nagyon lassú, átalakulás előjelei érzékelhetők.

Felettébb nem mindegy, hogy a hazai bankrendszer milyen karakterű lesz a jövőben. Maximálisan egyet lehet érteni azzal, amit a Magyar Nemzeti Bank szeretne: ha nem vagy csak kismértékben lenne prociklikus a bankszektor működése, vagyis nagyjából semleges lenne a szerepe a gazdasági ciklusokban.

Az elmúlt években ez nem volt így: a bankszektor a válság előtt túl sok, az utóbbi években pedig túl kevés kockázatot vállalt. A bankrendszer akkor működik helyesen, amennyiben nem gátolja, hanem elősegíti a kilábalást.
A Moody’s összefoglalójából kiolvasható: újból „jönnek” a bankok! Hát csak jöjjenek, s ne menjenek! A nemzetgazdaság egészének nagy szüksége van rájuk.