Szociológiai körkép a hátsó ülésről

 A neves rendező, Jafar Panahi azonban már saját bőrén megtanulta a leckét, hiszen börtönbüntetésre ítélték, nem hagyhatja el a hazáját, és húsz évre eltiltották a filmezéstől „a kormány elleni propaganda” vádjával. Az ázsiai ország legfontosabb újhullámos alkotója azonban igazi harcos.

A film végén egy felirat figyelmeztet minket: a hatályos törvények szerint csak a hivatalosan forgalmazott mozgóképeknek lehet stáblistája, a Taxi Teheránnak így nincs – mindezen a legkevésbé sem lepődünk meg az azt megelőző másfél óra alapján.

Az alapkoncepció egyszerűbb nem is lehetne: egy taxis néhány óráját követjük végig, miközben a hátsó ülésen furcsábbnál furcsább utasok váltják egymást, végül pedig a sofőr elmegy az unokahúgáért. A műszerfalba szerelt kamera egy pillanatra nem hagyja el az ajtót, a beszélgetéseken keresztül pedig kirajzolódik előttünk az iráni társadalom sokszínűsége, a mindennapos élet problémái, az emberek hiedelmei és félelmei, a nők kiszolgáltatottsága, a kultúra kormányzati elnyomása – átfogó szociológiai portré rajzolódik ki az országról.

Egy politikailag hasonlóképpen meghurcolt rendezőt úgy képzelnénk el, hogy vagy megtörve és megfélemlítve kompromisszumokkal teli filmeket készít, vagy elkeseredett és dühös alkotásokkal jelentkezik. Jafar Panahiből – aki sofőrként a főszerepet is alakítja – azonban a derű, a magabiztosság és az emberek, illetve a hazája iránti szeretete érződik, miközben kifejezetten humoros betéteken keresztül ábrázolja az őt körülvevő diktatúra visszásságait, a társadalomkritika pedig egy pillanatig sem hat didaktikusnak.

Elejtett szavakból tárulnak fel előttünk a valóság darabkái, drámai fordulatok vagy nagy gesztusok, hatásvadász eszközök nélkül. Magát az alapkoncepciót persze a legkevésbé sem nevezhetjük eredetinek, hiszen mások mellett erre épült Jim Jarmusch Éjszaka a Földön című szkeccs filmje vagy éppen David Cronenberg méltatlanul alulértékelt Cosmopolisa. A Taxi Teherán különlegességét elsősorban az adja, hogy mivel Panahi hivatalos keretek között nem forgathatott, így a főbb szerepekben valóban az unokahúgát, ismerőseit vagy éppen amatőr, a filmbe véletlenül belecsöppent embereket láthatunk hivatásos színészek helyett – utóbbiak azonban olyan természetességgel illeszkednek a műbe, hogy nem tudjuk megállapítani, melyik jelenet megrendezett és melyik a véletlen improvizáció műve.

Az idei 65. Berlini Filmfesztiválon a Taxi Teherán méltán nyerte el az Aranymedvét, nem csupán az alkotói bátorság miatt. Jafar Panahi természetesen nem vehetett részt a ceremónián, a szobrot a filmben is szerepelő unokahúga vette át.

Taxi Teherán
Színes, feliratos, iráni játékfilm, 82 perc, 2015
Rendező: Jafar Panahi
9