A turisták – a gépesített nomádok

A török Riviéra Kemernél. A látogatók sokszor kiszámíthatatlanok, de a végtelen tenger örök (Forrás: Wikipédia)

Márai Sándor írja: „A turisták, ezek a gépesített nomádok…” Az író ítélete jó néhány évtizeddel ezelőtti, vajon hogyan jellemezné őket ma, amikor soha nem látott tömegek kelnek útra nyaranta a világ különböző tájaira? Persze, turista és turista között különbség van, kétségtelen azonban, hogy sokan csak enni-inni, mulatni, zajongani képesek. A felfedező nem él bennük, a csodálkozó örömét kevésbé ismerik. Erre gondolhatott Márai is, midőn a fenti mondatokat leírta.

Ha az ember utazik, a bedekkerek és a térképek mellé kiválaszt egy olyan könyvet is, amelyet már régen szeretett volna elolvasni, de az idő soha nem engedte meg. A választás jó játék, most is az volt számomra, amikor úgy döntöttem, hogy Törökország déli tengerpartjára utazom. Váratlanul ötlött a szemembe első hadügyminiszterünk, Mészáros Lázár 1849–50-ben írott Törökországi naplója. Ezt fogtam fülön, ez volt a kísérőm két úszkálás között, napfürdő előtt és után, lefekvéskor és ébredéskor. A szomorú magyar emigráció története 165 évvel a megírása után, a boldog semmittevésben.

Ugrás a mába. Az ötcsillagos szálló vendégei túlnyomórészt orosz turisták. Látszik rajtuk, hogy élvezik a szabadságot, és a sorban állás most nehezen megy. A „jó reggelt!”, a „köszönöm” szavakat nem ismerik, a mértéktelenség az evésben is megmutatkozik. Az ultra all inclusive ellátás számukra valóban a szem és a száj felfokozott ingerét jelenti. Túlontúl megpakolt tányérokkal közlekednek az asztalok között. Némelyek, ha nem látják őket, mazsolát csempésznek a borítékba (!), kell majd a hazai kalácsba… Másoknak egy-egy citrom vagy narancs kerül az iszákjába.

Magunkra ismerek! Mi is így lopkodtuk a rendszerváltás előtt nyugati útjaink szállodáiban a svédasztalos ínyencségeket…

(Mészáros Lázár írja: „A pasa… ételeket is küldött, édeseket, pompőz [pompás] cimettel [fahéjjal], vajas pástétomokat, süteményeket mézzel. Megvallom, a török konyhával már elégedett kezdek lenni, húsevőségemet egészen elvesztem, talán egészségesebb leszek…”)

Meglepő, hogy az orosz „gépesített nomádok” csak kést és kanalat használnak. Senkit sem láttam, aki villát vett volna a kezébe! Tudvalévő, hogy az evőeszközök közül a legrégibb a kés. De igen régi a kanál is. Ebből már következtethetünk, hogy a legfiatalabb a villa. Olasz találmány, a reneszánsz játéka. Ez is. Feljegyezték, hogy Károly Róbert magyar király leányának, Klementinának 1328-ban harminc kanala és egy villája volt. Igaz, ez az egy aranyból. Bár a villa egész Itáliát meghódította, használata Európában csak a 18. században vált általánossá. Először kétágú volt, később lett háromágú. Ma négyágú. Úgy látszik, itt megálltunk.

Valószínű, hogy 1849-ben a hazánkba betört cári csapatok katonái – Mészáros a muszka szóval illeti őket – csak a kést használták. Villa helyett a kés hegyére szúrták fel az ételt, majd az egyes falatokat is ily módon emelték a szájukhoz. De Mészáros Lázár török–magyar szótárában a villát, a csatalt (kiejtése: catal) már tetten érhetjük.

A török konyha különben valóban fantasztikus. Kulináris élvezet egy-egy vacsora – ez a főétkezés ideje – és az ebéd. Sok a zöldség – paradicsom, paprika, padlizsán, cukkini, okra, olívabogyó – és a gyümölcs, sokféle a sajt – juh, kecske –, a darált hús, a bárány és a juh, a tenger gyümölcsei – a rákok és a halak –, jellegzetesek a fűszerek. Ételspecialitás például a tarator, a rózsaszínű, krémszerű pástétom kaviárból, ami nagyon laktató. Az édességek alapeleme a méz.

(„A has és annak kielégítése főbb szerepet visz ugyan a külső világban, és ha azt bölcs, eszes ízléssel és kellemes modorban tudjuk közömbösíteni, úgy a műveltség még nagyobb fokra hág. De itt, hol egyszerű és rossz az étel, ez a foglalatosság kissé baromi.”)

Ami szintén lenyűgözi az utast, az a pincérek viselkedése és mozgása. A kiszolgálás magasiskoláját művelik. Észrevétlenek, gyorsak, főképpen pedig a vendéglátás fő szabályát érvényesítik: nem fraternizálnak a vendéggel. A kérést pillanatok alatt teljesítik, és már sietnek is a dolgukra. A mosolyra mosoly a válaszuk, de nem igénylik a „köszönömöt”. Jelen vannak és nincsenek jelen, mint egy jó futballbíró. Ők csak az étkezés mellékszereplői.

Az egyhetes utazás Törökország déli tengerpartjára – amelyről csak álmodozhattak Kütahyába internált eleink – Kemer környékén rögtönzött divatbemutató is. Az orosz nők tudniillik válogatott színorgiákban és tüllökben, óriás műszempillákkal vonulnak a medencékhez és a tengerhez. Korzóznak. Olyanok, mint a medúzák egy akváriumban. Lengék, valószínűtlenek. Egyikük hihetné, hogy sárga tülljében ő a tenger balerinája.

Arcokra emlékszem. Egy alacsony férfira, aki akkor sem vette le a tengerészsapkáját, amikor belecsobbant a vízbe, egy asszonyra, aki olyan szomorú ábrázattal közlekedett, hogy kedvem lett volna tótágast állni előtte. Hogyan lehetséges ez? – kérdeztem magamtól. Ezen a meseszerű tájon, ahol a magas hegyek térden állva hódolnak a tenger vizének, és a hullámok majdnem a hegyek körmét mossák, ahol a felhők pajzánul ráülnek a hegyek kúpjaira, és addig trónolnak ott, amíg kedvük tartja, nos, ezen a paradicsomi fészekben kitárulkozik és megnyugszik a lélek.

(„…sebes kijöttünk honunkból könyveket hozni elmulasztotta velünk. Az igaz, hogy írunk, amint ezt, úgy a múltat is leírjuk, de nem elég, s így mindig nyugat felé sóvárgunk, mivel keleten élünk, onnan várjuk a Messiást.”)

Mészáros Lázár kézírásos hagyatékában török–magyar szótár és nyelvtan is megtalálható. Összevetettem a modern Marco Polo-sorozat török déli tengerpartról írott könyvecskéjében található kis szószedet szavait a volt hadügyminiszter szószedetével, és azokat a szavakat kerestem, amelyek 165 év távlatából egyikben is, másikban is megtalálhatók. Íme az eredmény: jó = éji (kiejtése: iyi); holnap = yarön (jarin); só = dusz (tuz); ma = bugyun (bogün), a szerda kivételével a hét összes napja, például a szombat = dsuma eteszi (cumartesi); és a jó estét = aksamlar heiroszun (aksamlar hayrolsun).

Mészáros nagyon gyakran visszatérő szava a naplóban: bakalim – lássuk meg! Ezt mondtam én is az utazás előtt – és nem csalódtunk. Isten tenyerén éreztük magunkat. Állíthatom: Kemer és környéke természeti adottságaival és ötcsillagos szállodáival pompás pihenést és felfedezést nyújt az utazóknak. Azoknak, akik élni tudnak az adottságokkal és a kínálattal, és nem csak „gépesített nomádokként” élik a mindennapjaikat. Paulo Coelho írja egy helyütt: „Amikor az ember távol kerül a megszokott világtól, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.” Felejtsük el a kalandorságot, s akkor az út hossza is álmaink szerint alakulhat.