Tolerancia

Aki – mások mellett – ezt mondta, Andreas Gabalier, harmincéves, népszerű osztrák folkrockénekes. Ha valaki, hát ez a tiszta arcú, ízes stájer dialektust beszélő fiatalember nagyon jól tudja, hogy milyen az, amikor valaki nem fér bele a liberális véleményvezérek toleranciaképébe. Gabalier nem a nagyvárosi liberális értelmiség, hanem a nép hőse, és mostanra eljutott oda, hogy – miként ő fogalmazott – a „néhányak szemét bántó vidéki idill” mellett új lemezén már demokráciáról, toleranciáról, véleményszabadságról is énekel.

Gabalier a gyufát akkor húzta ki először, amikor tavaly a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon nem a himnusz 2011-ben „gendersemlegessé” tett új változatát énekelte el, hanem maradt a Paula von Preradovic által írt eredeti szövegnél, azaz nem a haza nagy lányairól és fiairól énekelt, hanem csak a fiairól. A miniszteri szinten lehímsovinisztázott énekes hiába magyarázta, hogy ő a legkevésbé sem csorbítaná a nők jogait, csak elege van ebből az egész gender őrületből – hiába. Aztán az idén az Amadeus zenei díjkiosztón kifütyülték, és seggfejnek nevezték, mert azt mondta, hogy lassan már azoknak a férfiaknak a nehezebb, akik a nőket szeretik. Mások mellett védelmére kelt a világhírű extrém sportoló, Felix Baumgartner is, akinek ugyancsak elege van abból, hogy egyesek véleménymonopóliumán kívül nincs élet. Gabalier pontosan tudja, hogy miért van ez így, de igazságérzete nem hagyja annyiban, hogy mégis miért nem gondolhat azt, amit akar ő, aki egyébként nem nevez seggfejnek másokat, nem akarja megtiltani senkinek, hogy mást gondoljon.

Az Amadeus díjkiosztóra egyébként többé nem akar elmenni, például pont a kettős mérce miatt sem, amit ott tapasztalt, és mert túl politikusnak tartja az ünnepséget. Ott nagy tapsot kapott az iráni származású rapper, Nazar, aki újfent kiállt egy korábbi – egyébként számára nem kedvező kimenetelű bírósági ügyhöz vezető – kijelentése mellett, amikor Hurensohnnak nevezte az Osztrák Szabadságpárt elnökét, Heinz-Christian Strachét. Gabalier szerint nem kellene politikai véleménykülönbség miatt lekurvázni valakinek az édesanyját, főleg nem egy zenei díjkiosztón.

Az osztrák sztár esete azonban itt most csak egy példa. A folyamat ugyanis nem egyedi jelenség.
Gabalier, a saját toleranciafogalma szerint tiszteletben tartja mindenkinek a véleményét, de szeretné megőrizni a sajátját is, és nehezményezi, ha elő akarják neki írni, hogy mit gondoljon. A vele – és az emberek többségével – szemben álló véleményvezérek viszont az egyetlen helyes véleményt akarják meghatározni, egyfajta liberális minimumot, amit mindenkinek illik támogatnia. Az igazán haladó szelleműek persze rálicitálhatnak erre, aki azonban lemarad – ahogy szegény Gabalier is –, az reakciós és maradi. A liberális minimum egyre magasabban lesz, és nem elég tiszteletben tartani, de támogatni és ünnepelni is kell. Onnan nézve, aki nem csatlakozik a melegfelvonuláshoz, vagy nem színezte szivárvány színűre a facebookos profilképét, az hallgatólagosan a kordon túloldaláról ordibáló árpádsávos ellentüntetők oldalán áll. Nincs középút. Persze nehéz racionalitást keresni abban, amikor a magyar liberálisok a szabadság győzelmeként ünneplik azt, hogy Amerikában – irtó demokratikus módon – öt bíró úgy dönt, hogy megtiltja a melegházasság tiltását. Kit érdekel, hogy nem a nép választott képviselői hozták meg ezt a döntést a társadalom többségének akaratából?

Ez a véleménydiktatúra, a tolerancia teljes hiánya mások véleménye iránt nem csak a hagyományos értékeknek az újakkal való szembeállításában jelenik meg. Legalább ennyire hisztérikus a „párbeszéd” a bevándorlásról, hiszen a „fogadjunk be mindenkit” hívei körül egyre fogy a levegő. Az osztrák liberálisok is hangosan kiabálnak, mert már kormánypárti politikusok veszik át a szabadságpártiak javaslatait, s mert az Európai Bizottság nem kifogásolja az általuk fasisztának tartott magyar kormány „kerítését”, és mindezt nem azért, mert Európát maga alá teperné a barna rettenet, hanem mert az országok felett felelősséggel bírók józan esze ezt diktálja.

Vannak, akik szerint mindegy, hogy ki hol él, mert a kultúra és az identitás számukra sovinizmus. Vannak, akik számára a szabadság a melegházasság lehetősége – egy másik kontinensen. Mások számára viszont a szabadság ennél többet jelent, a nemzeti szuverenitást és a saját jogát ahhoz, hogy dolgozzon, megéljen, hozzáférjen az oktatáshoz, az egészségügyhöz.

Az egyik nem zárja ki a másikat, és ha hiszünk a demokráciában, akkor ideje kijönni a lövészárkokból.