Határon túl
Kövér: gyengül Brüsszelben az ellenállás a magyar kormánnyal szemben
Megkezdődött az ötnapos Martosi Szabadegyetem
A szlovákiai Martoson az erdélyi Tusványos mintájára megalapított ötnapos fórum napirendjén az autonómia és a nemzetpolitika kérdései, valamint a kisebbségi oktatásügy legégetőbb problémái szerepelnek.
A felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényén Kövér László, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke vett részt előadóként; mindhárman az elmúlt egy év legjelentősebb bel-, kül- és nemzetpolitikai történéseit értékelték.
Kövér László a főbb magyarországi politikai történéseket s azok visszhangját felidézve rámutatott: mára a gazdasági növekedés számadatai szerint Magyarország Európa élvonalába került, ami igazolta a kormány politikáját. "Ha a válságkezelés azon útját jártuk volna, amit Görögországban megvalósítottak, most ugyanott lennénk mint ők" - jegyezte meg.
A házelnök a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzéseiről is beszélt, s ezek kapcsán úgy vélekedett: jelenleg amikor "Magyarország az euroatlanti övezet fekete báránya", van néhány olyan téma, amelyek "asztalra erőltetése" visszás hatású lehet. "Több kárt okozhatnánk vele mint jót; előbb ki kell kerülni a célkeresztből" - fogalmazott. Megjegyezte: az őshonos kisebbségeket érintő kérdéseknél, nagyon magas az az ingerküszöb amelynél Brüsszelben már érzékelik, hogy valóban megoldásra van szükség, olyan magas hogy csak a balkáni konfliktus rezegtette meg a lécet.
A fórumon Potápi Árpád János arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben a nemzetpolitika eszközeinek sorában komolyabb hangsúlyt kapott a gazdaságpolitika és ez a trend a jövőben is folytatódni fog. "A szülőföldön való boldoguláshoz nem csak szimbolikus - a jogi környezetet megteremtő - eszközökkel lehet hozzájárulni, hanem gazdaságpolitikai eszközökkel is" - hangsúlyozta a nemzetpolitikai államtitkár, példaként hozva fel egyebek mellett a határ menti régiók közös projektjeit.
Potápi a magyar kormányok nemzetpolitikájának elmúlt negyed évszázadát értékelve azt mondta: ebben a "hullámvölgyes időszakban" a Fidesz-kormányok idejét az eredmények jellemezték, 2010 után pedig a honosítási eljárással szilárd alapokat sikerült lerakni a magyarság egységének újbóli kialakításához. Hozzátette: a támogatáspolitikára fordított költségvetési összegek a jövőben növekedni fognak, és azok elosztásának rendszerében is lesznek változások.