Kerítéssel védekezik Nagy-Britannia is a határsértők ellen

Megállítanák az illegális migránsokat Calais-ban

Őry Mariann – 2015.06.29. 02:10 –

Két mérföldnyi, azaz 3,2 kilométernyi kerítést küld a franciáknak Nagy-Britannia, hogy így védjék a szigetországba tartó teherautókat és tehervonatokat a rájuk felkapaszkodó bevándorlóktól a Daily Mail cikke szerint.

A magas biztonsági besorolású kerítésre az Eurotunnel alagút francia végénél, a coquelle-i vonatvégállomáson és a calais-i kompvégállomáson lesz szükség. Theresa May belügyminiszter közölte, „nagyon világos üzenetet” akar küldeni azoknak, akik így akarnak átjutni a brit szigetre. Mint mondta, elsőként azt kell megoldani, hogy senki se jusson fel a járművekre, ebben együttműködnek a francia hatóságokkal. A brit hatóságok ezzel kapcsolatban mindenkit figyelmeztettek: járműveik ajtaját menet és pihenés közben is mindenképpen tartsák zárva.

A héten közölt cikket a Calais és Dover között rendszeresen közlekedő kamionsofőrök kétségbeeséséről a brit The Independent. „Segítségre van szükségünk, agresszívek, elbarikádozzák az ajtókat, hogy ne lássuk, mi történik, elrejtőznek a kamionokon vagy ellopják a szállítmányunkat” – idézik a Sky News hírcsatorna stábjának panaszkodó rémült női sofőrt. Egy kollégája szerint „kés van náluk, és nem félnek használni”.

Franciaországban a legtöbb migráns csak átmenetileg tartózkodik, évente több tízezren próbálnak a szigetországba jutni a fenti módszerrel, mások pedig Skandinávia felé veszik az irányt. A francia hatóságok folyamatosan igyekeznek bővíteni a szálláshelyeket és javítani az ellátást, de még így is nagyon sokan illegálisan létesített táborokban, a Calais környéki erdőkben összetákolt kunyhókban húzzák meg magukat.
Keith Vaz, a brit alsóház belügyi bizottságának elnöke a múlt héten kijelentette: az illegális bevándorlás ma az Európai Unió legnagyobb válsága. A munkáspárti honatya emlékeztetett, a Calais-ban ezrével várakozó bevándorlók saját bevallásuk szerint is azért akarnak Nagy-Britanniába jutni, mert úgy tudják, hogy ott könnyen vállalhatnak illegálisan munkát.


Miniszoknya-tilalom a tábor mellett
A bajorországi Wilheim Diess Gimnázium tornaterme mellett menekülttábort húztak fel. Nagy visszhangot kapott a német és a nemzetközi sajtóban is, hogy Martin Thalhammar igazgató levélben kérte a szülőket: lányaik mellőzzék a miniszoknyákat és egyéb sokat láttató ruhadarabokat, tekintettel arra, hogy a tábornak főleg muszlim vallású, arab lakói vannak, a fent említett öltözet pedig „félreértésekhez vezethet”. Arra is megkérték a diákokat, hogy ne bámulják vagy fotózzák a menekülteket. Egy név nélkül nyilatkozó helyi politikus szerint szükség volt a több szülő által bírált levélre, mivel a „más kultúrából érkezett fiúk” „követik és zaklatják a lányokat, anélkül hogy ez tudatosulna bennük”.

 

Kerítéssel védekezik Nagy-Britannia is a határsértők ellenMegállítanák az illegális migránsokat Calais-ban - Két mérfö...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. június 28.