Kárpátalját segíti az MMA jótékonysági napja

A Pesti Vigadóban gyűjtik az adományokat

MH/MTI – 2015.06.07. 08:50 –

Kulturális programokkal egybekötött jótékonysági napot tartanak ma a Pesti Vigadóban, ahol adományokat gyűjtenek a kárpátaljai magyarság megsegítésére. A segítség nem áldozat, hanem hazafias kötelesség, és a szavaknak csak akkor van értéke, ha azokat tettek követik - hangsúlyozta Fekete György, az MMA elnöke a gálahangversenyen.

Az MMA elnöke felidézte, hogy a Vigadó épületében egész vasárnap jótékonysági programokat tartottak; délelőtt az irodalom "idézte meg az összetartozás szellemét zenei kísérettel", majd gyermekek számára vetítettek rajz és animációs filmeket, rendeztek táncházat, este pedig gálakoncertre várták a segíteni vágyókat.
Kiemelte: a gyűjtőakció segítségével befolyt összeget a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány közreműködésével az ottani magyar művészeti iskolákban tanuló gyermekek és családjaik támogatására ajánlják fel.
"Példa ez a nap arra, hogy a művészet jótékony szelleme miként adhat a materiális jótékonyság számára erkölcsi indoklást" - tette hozzá.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át ebben az időszakban, annak ellenére, hogy ezekből a válságokból és nehézségekből az elmúlt száz évben is bőven kijutott a közösségnek. "Sorsunkat talán a legjobban az jellemzi, hogy a nagyapám az Osztrák-Magyar Monarchiában született, édesapám Csehszlovákiában, én a Szovjetunióban, a fiam pedig Ukrajnában úgy, hogy nem költöztünk sehová szülőfalunkból."
Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani háború súlyos pénzromlást és nagyfokú létbizonytalanságot hozott magával, amely a kinti magyar közösséget gyakorlatilag "afrikai életszínvonalra" vetette vissza.
Kiemelte: a kárpátaljai magyarság szülőföldjén, de továbbra is a nemzet részeként kíván fennmaradni, ehhez azonban fenn kell tartania oktatási rendszerét és művészeti képzéseit.
A jótékonysági nap délelőttjén a színházművészeti tagozat tagjai Farkas Árpád, Ferenczes István, Grendel Lajos, Kányádi Sándor, Király László, Tőzsér Árpád, Vári Fábián László, Ágh István, Czakó Gábor, Kiss Anna és Temesi Ferenc műveiből olvastak fel. A gyerekek rajz- és animációs filmeket nézhettek. 

A népzenei és néptáncműsorban fellépett Kobzos Kiss Tamás, Kóka Rozália, Petrás Mária, Juhász Zoltán, Pál Lajos, Pál Eszter, Pál István Szalonna, a Vasas Táncegyüttes Obsitos Csoportja, az Ürömi Bot-ladozók Táncegyüttes, a Csepel Táncegyüttes, a Zalka-Bólyai Táncegyüttes, a Tököl Táncegyüttes és Kóló zenekar, a Duna Művészegyüttes szólistái, a nyárádszeredai Bekecs Együttes, valamint a kárpátaljai Borzsavári Népi Együttes. 
A gálakoncerten a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekara ad elő részleteket Georges Bizet és Erkel Ferenc műveiből, közreműködik Kiss B. Atilla operaénekes, vezényel Horváth Gábor. Köszöntő beszédet mond Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Fekete György, az MMA elnöke.
A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.