Harc, amelynek nincs még vége

A figyelem ezen a héten leginkább a budapesti huzavonára irányult, amelynek fontosságát aligha kell ecsetelni, hiszen a főváros mindig a baloldal egyik legerősebb pontja volt. Újra elmondhatjuk, hogy miként már április 6. előtt is, a három baloldali párt elsősorban nem a választókkal, a választói igényekkel vagy a fideszes településvezetők kényes ügyeivel van elfoglalva, hanem önmagával.

A kusza helyzet oka sommásan a baloldal átalakulásában keresendő. A valaha volt nagy párt, az MSZP védi még meglévő hadállásait, ami érthető, mert olyan helyeken, mint például a XIII. kerület, ahol emberemlékezet óta a szocialisták irányítanak, illetve most is a baloldal az esélyes, egy bebetonozott, valószínűleg összecsiszolódott, többé-kevésbé olajozottan működő csapattal rendelkeznek. A hosszú közös munka során kialakulnak a személyes kötődések, kapcsolatok, reszortok, mindenki tud ezt-azt a többiekről, és ilyenkor nehéz bármit is feladni, a vezetők kellemetlen helyzetben vannak, hiszen arról kell dönteniük, hogy a két új baloldali erő kedvéért kinek a pozícióját adják át. Mindeközben a két másik fél pontosan tudja, hogy jelentős zsarolási potenciállal rendelkezik, hiszen nélküle nagyon kevés helyen lenne bármiféle esély baloldali győzelemre, a választók egy része már inkább velük és nem az MSZP-vel szimpatizál. A szocialisták tehát nehezen adnák fel megszokott pozícióikat, az újonnan megjelent Együtt–PM és DK pedig egyrészt elvárja, hogy támogatottságának megfelelően pozíciókat kapjon, másrészt pedig kihasználja, hogy nélkülözhetetlen a baloldali térnyeréshez október 12-én. Mindehhez hozzájönnek a személyi ambíciók a szocialistáknál és az „új” pártoknál is, melyek tovább színezik a képet. Hiába fogadták el a szocialisták Falus Ferenc személyét Budapesten, a hírek szerint éppen a párt kerületi emberei azok, akiknek nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen lenyomni a torkán a megállapodást, és akik akár a kerékkötői is lehetnek a megállapodásnak. Ráadásul az MSZP vezetésében továbbra sem ért egyet mindenki Falus főpolgármesteri jelölésével. 

Van azonban még valami, ami a belső harc tétjét növeli. Egy országosan számottevő, országos politikát befolyásolni tudó pártnak szüksége van fizetett, pozícióval rendelkező helyi emberekre, mert enélkül nagyon nehéz fenntartani és működtetni egy pártszervezetet, ennek híján ugyanis nincsen, aki teljes munkaidőben foglalkozna a párt ügyeivel, illetve megjelenítené a szervezetet és annak véleményét a nyilvánosság felé. A baloldal nagyot bukott az országgyűlési és az EP-választásokon is, és várhatóan az önkormányzati választás eredménye sem lesz túl rózsás számára, ami azt jelenti, hogy összehasonlítva a 2000-es évek elejével nagyon kevés helyet kell elosztania megnövekedett számú szereplőnek, ami csak tovább növeli a tárgyalások feszültségét. Márpedig 2010 óta nem dúskál a baloldal a beágyazott, fizetett pozíciókban, s ez várhatóan még négy-öt évig nem  változik, ami a későbbi sikerek lehetőségét is csökkenti, sőt megnehezíti a túlélést. A jelenlegi helyzet, a zsarolások, beszólások, az MSZP-n belül is megjelenő harc hátterét tehát jelentős részben a vázolt feszültségek jelentik. A rövid távú következmény az, hogy az önkormányzati választásokon, mind vidéken, mind Budapesten, gyenge marad a baloldal. A jelenlegi országgyűlési választásokat megelőzőhöz nagyon hasonló helyzetből kiindulva a Fővárosi Közgyűlésben nem szorongatják meg a Fideszt, emellett jó eséllyel elveszítik a főpolgármester-választást is, viszont néhány kerülettel többet kaparintanak meg, mint 2010-ben. Ezzel együtt a koordinált indulás értelmében néhány kerületet eleve felad a baloldal, ami nem túl szép üzenet saját választói felé, e kerületek képviselő-testületeiben pedig tovább gyengülhetnek.

Telik az idő, s ha a baloldali civakodás folytatódik, Tarlós esélyei egyre jobbak. A legismertebb jelölt minden bizonnyal ő lesz, Falussal  kapcsolatban találóak voltak Horváth Csaba szavai: jelenleg a legtöbb budapesti, ha egyáltalán hallott róla, nyugdíjas köztisztviselőként ismeri Falus Ferencet.
Végül pedig megjegyzendő, hogy egy ilyen nehezen összetákolt „együttműködés” nyilvánvalóan a választások után sem lesz zökkenőmentes sem ellenzéki pozícióban, sem a bizonyos kerületekben megszerzett önkormányzati többségben.