Passzátszél

Főleg a Budapest–Nagyvárad–Kolozsvár tengelyen. Mert van olyan is. Miért ne lenne? Különböző tengelyek vannak itt, kérem, s rajtuk különböző kerekek. Mint a fogaskerekűn. Hát az sem egy egyszerű szerkezet, az biztos. Hasonlóan furmányos szervezet például a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is, amelynek leginkább a nevében foglalt jelzőknek a legnehezebb megfelelnie egyszerre, egy időben.

Amikor csak amolyan szavazógépként volt szükség rá mindenféle szedett-vedett kormányok támogatására, akkor például inkább csak Romániai Szövetség volt. Amikor viszont csak kicsit is rezgett a léc ilyen-olyan mandátumok elvesztése tekintetében, na, olyankor volt az a szövetség magyar is, bár demokrata olyankor is csak többé-kevésbé.

Na de tegyük félre a szarkazmust, nézzük a tényeket.

Olyan, amilyen ez a nyavalyás Markó–Kelemen-féle párt, de huszonöt éve csak tud valamit, hogy teljesen még nem hagyták faképnél a választói (csak azok fele), de még a román pártok is állandóan neki udvarolnak. De nem ám egyik, hanem mindkét politikai oldalról. Ha vannak ott oldalak egyáltalán. Mert a román politikának az is a sajátossága, hogy aki ma már a jobboldalon forgatja a szerencse kerekét, tegnap még a balosoknál keverte a kártyát és a mérget szövetségesei számára. De hát nem ez lenne a Balkán kapuja, ha nem így folynának a környékén a dolgok.

Szóval, tudnak ezek a tulipánosok valamit. Négy évvel ezelőtt még a Fideszt szidták, ocsmány szavakkal pocskondiázták, miközben „merjünk kicsik lenni” Kovács Laci bátyámékat sírták vissza nagyváradi kongresszusuk pulpitusán. Dacosan és kisfiúsan. Mintha nem lett volna elég egyértelmű számukra, hogy a Fidesz–KDNP kétharmados győzelmével oda az összes Ady-központos, lótuszplázás, sajtótámogatásos mutyi, s ha hervadt tulipánok potyognak az égből, akkor sem jön vissza az a világ.

Ja? Hogy éppen ez fájt?

Hát annyira sajnálom. Teljesen ki vagyok borulva.

Ahogy Borbély Laci bátyám borult ki négy éve, amikor Pelczné Gáll Ildikó a nagyváradi kongresszuson azt találta mondani a Fidesz alelnökeként, hogy „Ma önök megkapják az esélyt, hogy változtassanak. Nem elegendők a múltban született félmegoldások. Rögzíteni kell, kik a szövetségesek, rögzíteni kell a Fideszhez fűződő viszonyt is. Ha önök ma a változás mellett döntenek, mi segítőkezet nyújtunk a jövőben.”

Ma is ott zúg a fülemben a küldöttek akkori pfujolása, nemtetszésük hangos morajlása. Ekkor ragadta meg a mikrofont az erdélyi magyar oligarchák gyöngye, és habzó szájjal üzente a Fidesznek: „Ne utasítgasson bennünket senki – sem Bukarestből, sem Budapestről, még akkor sem, ha kétharmados többsége van!”
Vörös volt a feje, szemei kidülledtek, és nagyon őszinte volt abban a pillanatban. A mikrofon majdnem elgörbült, s talán Uri Geller is arra készült, hogy elszégyellje magát. Aztán a Borbély után pulpitusra lépők is abban próbálták egymást túllicitálni, hogy Budapestre üzengessenek. Hogy ők mekkora demokraták, hogy bizony nem engednek beleszólást a dolgaikba.

Nézzünk most egy friss hírt a pénteken és szombaton tartott kolozsvári RMDSZ-kongresszus vonatkozásában. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.” Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.

Ez azt jelenti, hogy már Budapesten is elismerik, ha egyebet nem, hát az RMDSZ passzátszélfújó képességeit, vagy azt, hogy huszonöt éven át ilyen vagy olyan áron, de ott volt a román törvényhozásban, s a legtöbbször a hatalomban is. Sajnálatos, hogy közben az RMDSZ belső ellenzéke által anyaországi segítséggel létrehozott kisebb pártok viszont nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s így Budapest mégis a pfujoló-tapsoló RMDSZ-nek nyújt segítő kezet. A skizofrénia és az opportunizmus
diadala ez.

Ettől azonban tapsolhatnékom még nekem is volna. Így fejezném ki, ha legalább nyugdíjaskoromban megtapasztalhatnám, milyen is ügyet intézni az autonóm Székelyföldön. Hiszen az RMDSZ most Kolozsváron is önrendelkezést ígért.

Egyelőre azonban nem tudok bizakodó lenni. Sokaknak feltűnt ugyanis, hogy a nagy autonómiaharc kellős közepén a szövetség úgy tartotta meg – Újratervezés mottóval – kolozsvári kongresszusát, hogy sehova, még egy penészes sarokba sem helyezett el legalább egy szál székely zászlót.

Hogy legalább azt lobogtathatta volna ama bizonyos passzátszél.