Belföld
Számviteli hiányosságok a Jobbiknál
Súlyos szabálytalanságokat találtak a párt pénzügyeiben az elmúlt években

Gárdisták egy jobbikos rendezvényen. Megsértett alapelvek (Fotó: Hegedüs Róbert)
„A beszámolók összeállításánál megsértették a számviteli törvényben szabályozott teljesség, valódiság, következetesség és lényegesség számviteli alapelveit. A beszámolók egyik évben sem mutattak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról. A szabályzatok nem feleltek meg teljes körűen a számviteli törvényi előírásoknak. A hiányosságok mindkét évben lényeges beszámolási hibához vezettek” – ezek a súlyos megállapítások olvashatók a Jobbik 2009-2010-es gazdálkodásáról szóló, három éve közzétett jelentésben. Az ÁSZ kétévente ellenőrzi az állami támogatásban részesülő pártokat.
Akkor megállapították, hogy a párt szervezeti egységei mintegy kilencven százalékának gazdálkodásáról semmilyen információval nem rendelkezett. Hozzátették, 2010-ben több mint tizenhétmillió forinttal nagyobb kiadást írtak a beszámolóba, mint amit a bizonylatok és főkönyvek alátámasztottak. Mindkét évi beszámoló lényeges hibát tartalmazott, mert a párttörvényben előírt értékhatárt meghaladó hozzájárulások, adományok nevesítése nem volt teljes körű, illetve a támogatásokat hibás összeggel közölték.
A következő ÁSZ-ellenőrzést tavaly tették nyilvánossá, ez már a Jobbik parlamenti párti időszakának első két évéről szólt. „A közzétett beszámolók nem feleltek meg a törvényi előírásoknak, nem a könyvvezetéssel és a valósággal megegyező adatokat tartalmaztak” – írták. A szervezet szerint a beszámolóknál sérültek a valódiság és a teljesség számviteli alapelvei, mivel a 2011-es beszámoló csaknem kilencmillió forinttal több kiadást tartalmazott, mint amit a bizonylatok és a főkönyvi kivonat alátámasztottak. „Továbbá az egyéb hozzájárulások, adományok között egyik évben sem tették teljes körűen közzé a jogszabályban megjelölt értékhatár fölött adományt nyújtók nevét és az adományok értékeit” – írták. Azt is megállapították, a párt számviteli szabályozásai 2012. november 30-ig nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, ezt aztán a Jobbik javította. A jelentésben az is szerepel, hogy a gazdálkodásban sem a számviteli szabályokat, sem a Jobbik belső előírásait nem tartották be teljes körűen. A foglalkoztatás szabályszerűségét 2012-ben nem teljes körűen biztosították, nem jelentették be a megbízásos jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalókat. Ezt a mulasztását 2013-ban pótolták.
A 2013-14-ről szóló jelentését jövőre teszi közzé az ÁSZ. Egy lapunknak név nélkül nyilatkozó szakértő, megfigyelve a Jobbik pártként való gazdálkodását, némileg furcsállja, hogy ilyen szabálytalanságok övezte pénzügyi múlttal valóban komolyan gondolják, hogy egy ország gazdálkodását akarják irányítani.