Gazdaság

Nem szeretjük a kötelező borravalót

Újra útra kel a magyar – a megkérdezettek 45 százaléka tervez nyaralást, a válság kirobbanása óta először javult az utazási kedv

Megszokásból ad borravalót a magyarok nagy része, de maguk akarnak dönteni annak mértékéről. A többség ezért elutasítja a számlába beépített szervizdíjat – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. A hazai lakosság utazási kedvére is pozitív hatással van, hogy a gazdasági válság kitörése óta először javult a magyarok hangulata. A megkérdezettek 45 százaléka tervezi, hogy az idén nyaralni megy.

falu
A felmérés szerint a pihenni vágyók hetven százaléka belföldi kikapcsolódást választ (Fotó: Csudai Sándor)

Elfogadja és megszokta a magyarok többsége a borravalót: négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné azt – derül ki Szallas.hu friss felméréséből. A válaszadók nagy része ugyanakkor nem támogatja sem a számlán feltüntetett szervizdíjat, sem azt, ha a borravalót a szolgáltató beépíti az árakba. Tízből nyolcan ragaszkodnak ahhoz, hogy magunk dönthessenek mértékéről. A szolgáltatók szerint a többség maximum öt százalék borravalót ad, míg a vendégek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ennél nagyobb mértékben szokta kiegészíteni a számla végösszegét. Ugyanakkor nyolcból egy ember kapott már negatív megjegyzést a túl kevés borravaló miatt.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója elmondta, a véleménykülönbség ellenére a megkérdezett szolgáltatók, főként a szállásadók szerint a magyarok nem zsugoribbak más nemzetek szülötteinél. Az Év szállása versenyhez készült júliusi felmérésben a magyarok több mint hatvan százaléka mondta azt, hogy elsősorban a kedves, segítőkész kiszolgálást díjazza a borravalóval, a szolgáltatás minőségével kapcsolatban alig egynegyedük szokta így kifejezni az elismerését. A megkérdezett szolgáltatók fele egyáltalán nem lát ilyen összefüggést, inkább például az anyagi lehetőségek korlátozottságára vezeti vissza a vendégek szűkmarkúságát.

A hazai lakosság utazási kedvére is pozitív hatással van, hogy a gazdasági válság kitörése óta először javult a magyarok hangulata – derült ki a Cetelem Körkép 2014 felméréséből. Maguk mögött tudva a válság nadrágszíjmeghúzós éveit, a magyarok negyven százaléka úgy tervezi, hogy az idén többet fogyaszt majd, mint 2013-ban. A nyaralás a többség számára belföldi üdülést jelent: a válaszadók mintegy hetven százaléka a határokon belül tervezi a feltöltődést, közülük minden harmadik a Balatont választja. Akik viszont külföldi utazásra készülnek, elsősorban Horvátországot választják, amit Görögország, Olaszország, Románia (Erdély) és Bulgária követ.

A magyar turista átlagosan öt napot szán szabadságából nyaralásra, amelyre belföldön kilencven-, külföldön pedig 150 ezer forintot tervez elkölteni.