Hit nélkül nincs siker, leesünk a lóról

– Gondolom, a MOB elnöke nem mondhatja azt, hogy ne pályázzunk.

– Jól gondolja. És nem egyszerűen sportolói múltam vagy lelkesedésem okán, hanem a MOB alapszabálya sem tenné ezt lehetővé. Pedig korábban megesett már, hogy az akkori elnök nemet mondott egy esetleges budapesti rendezésre, ám most már az alapszabályunk is kimondja, hogy mindent meg kell tennünk az érdekében.

– Meg is tesznek?

– Amit lehet, természetesen. Népszerűsítjük már magát a sportot is, nagyon remélem, az emberek támogatják az elképzeléseinket. A város és a MOB közösen pályázik, és ehhez meg kell szerveznünk a hátteret. Elsősorban, mint mondtam, úgy általában a magyar emberekét, és aztán a kormányét, szövetségekét, civilegyesületekét és talán még az Európai Unióét is. De ott még nem tartunk, egyelőre a jelentkezésért dolgozunk, majd el kell érnünk, hogy a NOB egyáltalán meghívjon bennünket a pályázatra.

– Ha kétkedő lennék, mivel győzne meg, hogy kell nekünk az olimpia?

– Sok mindennel. Például olyan érvekkel, hogy mit jelent az ország szempontjából egy sikeres világkiállítás vagy egy olimpia. Munkahelyek, új beruházások, számtalan olyan átépítés, felújítás, amelyet amúgy is el kellene végezni. Ott van például a Ferihegyi út. Előbb-utóbb kezdeni kell vele valamit, ha van olimpia, ha nincs. És igazi gyorsvasút sem vezet még a repülőtérre. Vagy új lakások is mindig kellenek, az olimpiai falu a zárás után kiváló lakópark lehet.

– De az olimpiák egyik legfőbb gondját éppen a megmaradt, kihasználhatatlan létesítmények jelenthetik. Fenntartásuk, de még a lerombolásuk is sok pénzbe kerül.

– Erre találták ki, és Londonban meg is valósították az úgynevezett mobil létesítményeket. Amelyeket a játékok után egyszerűen csak lebontanak. Ami persze stabilan megépül, az bennünket gazdagít, itt marad nekünk, hiszen jó néhány csarnok, pálya vagy uszoda kell az embereknek, a gyerekeknek.

– Ér-e nekünk ötezerkétszáz-milliárdot – ahogy azt a Price­water­house kalkulálja – az egész? Jobb lesz az országnak, és élhetőbb város lesz Budapest?

– Mint említettem, a beruházások egy részére az olimpiától függetlenül is szükség van. Azok értéke akár le is vonható ebből az összegből. Szinte lehetetlen elmondani, mi mindent jelent egy ekkora rendezvény közlekedésben, idegenforgalomban, kultúrában. És sok mindenre, így pél­dául az utak fejlesztésére még az uniótól is kérhetünk pénzt. De hát vannak erre gazdasági szakemberek, ők tudják megmondani, mibe kerül és anyagilag mennyire éri meg a rendezés. Hogy erkölcsileg mekkora a haszna, az szinte ki sem fejezhető. Meggyorsítja és évtizedekre meghatározhatja egy ország fejlődését.

– Mit gondol, nem kellene szomszédos országot vagy akár országokat, városokat is bevonni, mondjuk Bécset, Pozsonyt vagy Zágrábot, hiszen akkor kevesebb lenne a kiadás?

– De a bevétel is. Bár érdemes ezen is elgondolkodni, igaz, ha a szomszédba is viszünk versenyeket, elvész az a tudat, hogy ez a mi olimpiánk.

– Más magyar városok viszont szóba jöhetnek, hiszen az Agenda 2020 NOB-reformprogram ezt lehetővé teszi.

– Igen, ez szerintem is több szempontból jó gondolat. Egyrészt jobban magáénak érezheti az egész ország az olimpiát, ráadásul nem kell feltétlenül Budapestre utaznia annak, aki versenyeket akar látni. Emellett a vidékfejlesztésnek is segít, sok helyen fellendíti a gazdaságot, munkát ad, létesítményeket teremt, de erről már beszéltem.

– Győrben a város polgármestereként mit látna szívesen?

– Bármit.

– Mondjuk a tornát.

– Akár azt is. Itt az Audi Aréna, de meggyőződésem, hogy Debrecen, Miskolc, Szeged vagy Pécs is boldogan vállal bármit. Vagy Fehérvár is. Nem is beszélve a Balaton adta lehetőségekről.

– El tud képzelni – akár bemutatóként – új sportágat, amelyet mi kérünk a 2024-es műsorba?

– Tulajdonképpen igen, de még nem tartunk ott, hogy ilyesmiről gondolkodjunk. Nekünk elég volt, hogy néhány úgynevezett magyar sportágat megvédjünk, lobbizzunk, hogy a birkózás vagy az öttusa ne kerüljön le az olimpia műsoráról.

– Mit szólna, mondjuk ahhoz, ha Kecskemét fogathajtást rendezne?

– Örülnék, természetesen örülnék, hiszen azt jelentené, hogy mi kapjuk a rendezés jogát.

– Van ehhez némi lobbiereje a MOB-nak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban?

– Nagyon remélem, hogy igen, hiszen Schmitt Pál a NOB környezetvédelmi bizottságának elnöke. Bár ennél talán többet jelent, ha különféle konferenciákat rendezünk, illetve azokon jól szereplünk. És persze maguk a versenyek, talán azok a legfontosabbak.

– Mint a 2017-es budapesti vizes-világbajnokság?

– Igen, feltétlenül. Az kiváló referencia lehet, létesítményben, szállásban, vendéglátásban, közlekedésben, versenyrendezésben és ki tudja még, miben. És ugyanabban az évben Győrött látjuk vendégül tíz sportág négyezer sportolóját az Európai Ifjúsági Fesztivál keretében. Sokat számít, ha jól sikerül, de az is, ha nem. Hiszen nem mindegy, milyen képet alakítanak ki rólunk a vendégek, már csak azért sem, mert éppen 2017-ben Limában döntenek a 2024-es olimpia házigazdájáról.

– Gondolom, bizakodik, már csak hivatalból is.

– Nem, nem hivatalból bizakodom, hanem egyszerűen ilyen a mentalitásom. Legyen az bármilyen verseny, egy ultiparti vagy egy gombfocitorna, csak akkor érdemes indulni rajta, ha az embernek van elképzelése, van célja, van hite. Ezek nélkül leesik az ember a lóról. Nemhogy olim­piát nem lehet rendezni, még a cipőfűzőmet sem tudom bekötni. Úgyhogy természetesen reménykedem. Először abban, hogy az emberek – meg persze Budapest – igent mondanak a játékokra, majd a NOB meghívja a várost, hogy pályázzon. És aztán szépen, sorban haladhatunk mindenben, egészen a 2024-es nyitó-, sőt a záróünnepségig.