Vélemény és vita
Egy baj, száz bolond
Álláspont. Vannak esetek, amelyek különösen megrázzák a közvéleményt, ilyen a pénteken történt fővárosi tragédia is.
A középkorú A. Áron a villamos alá rúgott egy idős nőt a Margit hídnál, az érkező szerelvény pedig halálra gázolta az asszonyt. A férfi vasárnap előzetes letartóztatásba került, emberölés miatt eljárást indítottak ellene. Kiderült, hogy büntetett előéletű, és többször részesült pszichiátriai kezelésben, a közelmúltban tünetmentes, gondozásra nem szoruló betegként bocsátották el. Aztán gyilkolt. Nem tudhatjuk, mi válthatta ki a dühét, lehet, hogy a néni „túl lassan mozgott”, vagy egyszerűen nem volt rokonszenves.
A. Áronról hamar kiderítette a sajtó, hogy a Margit híd környékének réme, rendszeresen zaklatta az arra járó embereket, besurrant a lakásokba, fenyegetőzött, ütött, rúgott. Még egy jól ismert celebfeleséget is inzultált a közeli Komjádi uszodánál, bár a bulvárpár talán nem is bánja az esetet, hiszen így a pénteki szörnyűség farvizén is „beeveztek” a hírekbe. Annyit mindenképp jegyezzünk meg: ha celebné esetleg idejében jelentette volna a történetet a hatóságoknak, talán a villamos alá lökött asszonynak is maradhatott volna némi esélye.
A. Áron pénteki színrelépése kor- és egyben kórtünet. Nincs egyedül: láthatóan zavart, mentálisan beteg, másokban félelmet keltő emberek egész hadával találkozhatunk Magyarországon. Nem a gyakran saját mocskukban fetrengő félhalott hajléktalanokra célzunk, hanem azokra, akiknek a szemébe nézve érezhetjük, hogy az az ember bármire képes, teljesen kiszámíthatatlan. Talán közéjük tartozik az a másik férfi is, akiről szintén a napokban írtak a lapok. Az A. Áronhoz hasonlóan középkorú férfi pucéran szaladgál a vidéki település utcáin, ott könnyít magán, ahol kedve szottyan, falkányi kutyája pedig több alkalommal is megkergette már a helyieket. Vér még nem folyt, szerencsére. Őt is ideje lenne megvizsgálni, valószínűleg intézetben lenne a helye. De hol?
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) hét évvel ezelőtti bezárása valódi hungarikum, hogy a klasszikust, az akkoriban miniszterelnökként regnáló Gyurcsány Ferencet idézzük: Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált. Megtoldhatjuk ezt még azzal, hogy nem csupán az öreg kontinensen, de a bolygón sem, még az egyenlítői banánköztársaságok vezetői sem engedhetik meg maguknak, hogy ne tartsanak fenn egy pszichiátriai intézményt a rászorulók részére.
Látható, hogy az OPNI-ból kikerült emberek ellátatlansága beláthatatlan következményekkel, tragédiákkal járhat. Miért? Mert nekik nincs betegségérzetük, nem tudják magukról, hogy őrültek. Ezt szakembereknek kell megállapítaniuk, és nekik kell kezelniük, nem pedig az utcát járó szociális munkásoknak, akik szinte tehetetlenek az ügyben.
Pedig mindenkinek joga van az egészséges élethez, életkörülményekhez, az alapvető ellátáshoz – még Magyarországon is. Van olyan ember, aki például fogfájással küzd, és van olyan, aki komolyabb betegséggel, például mentális problémákkal. De mindegyiknek joga van az ellátáshoz, csak utóbbi bajban szenvedő azért veszélyesebb is lehet, mint egy gyökérkezelésre várakozó állampolgár. S az egészséges – és nyugodt – élethez joga van annak is, aki nem beteg, de éppen az ő portája előtt ütött tanyát a pucéran járkáló, utcán székelő ember a falkányi kutyájával.
A polgári kormány rengeteg intézkedést hozott a közélet, a társadalom és a gazdaság újjászervezése érdekében. Az OPNI története már csak azért is hungarikum, mert bár a polgári kabinet az idén újrázott, és már második ciklusát tölti, az egykori Sárga Ház kiváltására, pótlására semmilyen olyan intézkedés nem született, amelyről a szakma vagy a sajtó akárcsak hallomásból értesülhetett volna. Kevés ma már azt felemlegetni, hogy Gyurcsány és ámokfutó egészségügyi minisztere soha el nem évülő, dicstelen hírnevet szerzett az OPNI bezárásával. Ők és elv(telen)társaik sok mindent megtettek, amit aztán a polgári kormánynak kellett, kell rendbe hoznia. Ezek közé tartozik az is, hogy létrehozzon egy olyan intézetet, ahol az A. Áronhoz hasonló embereket szakszerűen és eredményesen lehet kezelni. S nem holnap, hanem „tegnap”. Ebben az ügyben már nem szabad az elmúlt nyolc évre hivatkozni, a polgári kormánynak meg kell mutatnia, hogy a szocialista-liberális kabinetek szerencsétlenkedése után ezen a téren is az építkezés, a helyreállítás időszaka következik. Amíg csak ötletek születnek valódi tettek nélkül, addig nem lehet, nem lesz megoldás erre a gondra.
Jelenleg szemérmesen hallgatunk az ügyben, pedig azonnal lépni kellene. Nem hallgatni, tagadni, mint A. Áron. Ő tagadjon csak, erre gyanúsítottként joga van. Mi viszont ne tagadjuk le, hogy ezeknek a beteg embereknek is joguk van a gyógyulás reményére. Ez a mi reményünk is.