Béláim!

Miféle szellő fújta a tápiósági embert az eddig dicsfényben fürdő, ám most a pokol tornácára jutó Quaestor élére? Éppen akkor, amikor kitudódott, hogy a brókercég százötvenmilliárd forintot szedett be fiktív kötvényekért, és a kormány olyan – ez idáig a magyar demokráciától idegen – lépésre készül, amely a felelősök teljes vagyonát bevonná az emberek kártalanításába.

Igazán bátor elképzelés, ami nem is kérdés, előbb-utóbb a demokratikus jogvédők aggályait is fel fogja vetni, kis balliberális rásegítéssel tán még Brüsszelben is. De csak így tovább.

Mert a tápiósági ember „bátorsága” aligha fogja megnyugtatni a megtakarításaik miatt görcsben lévő kisembereket. Gyaníthatóan az sem, hogy a brókerbirodalom igazi vezére szerda délben közleményben nyugtatgatott. Mint írja, nem akarja „azt a hamis látszatot kelteni, hogy mentesülni kíván a felelősség alól”, ezért visszaül a cég élére. És várja a befektetőket – tette hozzá, jelezve, hogy maga is aggódik a kisemberek „elillant” pénze miatt. Mi azonban óvnánk a reménykedőket, a naivákat, hogy majd az új Quaestor-befektetők pénze húzza ki őket a csávából.

Még akkor is óvnánk ettől, ha egyébként volt már ilyenre példa: 2003 novemberének végén – miközben a Hajdú-Bét már több mint tizenötmilliárd forinttal tartozott hitelezőinek, köztük félezer libatenyésztőnek is – egy vakmerő „ciprusi befektető” legalább húszszázalékos részesedést szerzett a baromfiipari óriásban. Ám a kisembereket ez a lépés sem mentette meg, csupán az öngyilkosok és a földönfutók tábora gyarapodott. A főtulajdonos cég akkori vezérigazgatója pedig később meg sem állt a miniszterelnöki bársonyszékig. A Hajdú-Bét csődjének okait aztán elvitte a szokásos blöff, a baromfivész okozta világválság. (Ahogyan a „devizahitelesét” a pénzügyi világválság blöffje.) Hiába indult a libaügyben háromszor (!) csődbűntett, hűtlen kezelés meg a jó ég tudja, még hány vádpont gyanújával büntetőeljárás – eredményt egyik sem hozott.
Említhetnénk egy másik brókerbotrányt is, amely szintén 2003-ban robbant ki az évtized bűnügyeként, s amelyben tizenkét év múltán sincs még elsőfokú ítélet sem, s amelyet sikerült „Kulcsár-üggyé” szelídíteni. Mint hogyha egy a recepcióról az ügyvezetői székbe ültetett vidéki fiú el tudna sikkasztani huszonnégymilliárdot, lóvá téve a teljes bankmenedzsmentet, a sok VIP-ügyfelet. Még arra sem kaptunk választ, ki volt az a „Gyurcsányi” nevű illető, aki találkozik majd Bodnárral (a mostani liberális párt gazdasági főideológusával), hogy valahogy elsimítsák a „szart”. Igaz, ha azt nem is tudtuk meg, ki is az a Gyurcsányi, azt legalább igen, hogy egy bizonyos Gyurcsány Ferenc Altus cégének a pénzintézet viharos gyorsasággal kifizette a brókercégben rekedt százmillióját.

Akkor azonban a liberális párt főideológusa nem szaladt az ATV-be, hogy elpanaszolja, miként nem szúrta ki a pénzügyi felügyelet a brókercégnél történő „furcsaságokat”. Például azt, hogy állami autópálya-pénzekkel bizniszeltek a tőzsdén, s amikor a botrány kirobbant, a négymilliárdos lyukat egy magáncég pénzéből tömték be. Sokak szerint 2003-ban nem is lett volna brókerbotrány, ha valaki nem követi el azt az ostobaságot, hogy péppé veri a pénzügyi felügyelet akkori elnökét, a háttérben szépen el lehetett volna mindent simítani. (Az eredményt ismerve így is sikerült mindent szépen elsimítani, ha már nem is a háttérben.)

Na ebből van már elege a társadalomnak. Az elsimításokból. A Hajdú-Bét aktáit őrizetlen marhaistállókban tárolták, ennek sincs máig semmi következménye. Csoda-e, ha az ügyben indult nyomozások is zátonyra futottak? A pénzügyi felügyeletre úgy tekinthettünk évtizedekig, hogy egy üvegpalotában dolgozik ötszáz ember, jó melegben, jó magas fizetésért, s az a dolguk, hogy ne csináljanak semmit. A napokban egy férfit, aki csavarhúzóval támadt a mentősre, hét és fél év börtönre ítélték. Nálunk, aki harmincezer forinttal tartozik az adóhivatalnak, azt inkasszálják. Aki harmincmillióval, az alkupozícióba kerül. Aztán megy egyezkedni negyvenmilliós Audi R8-assal. Mint Tarsoly Csaba, a fiktív részvényt kibocsátó cég vezére, akit állítólag még ki sem hallgattak – legalábbis gyanúsítottként nem. Ha a Quaestor-, a Buda-Cash-botrány is így zárul – ahogyan Magyarországon korábban ezek az ügyek zárultak –, az a politikai elit mellett a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás totális csődje is lesz.

Ez még akkor is igaz, ha a fent említett – következmények nélkül maradó – súlyos gazdasági, sőt fehérgalléros ügyek szinte mindegyike elsősorban a baloldali kormányokról állított ki igen gyenge – azóta a választásokon is visszaigazolt – bizonyítványt. Változásra, változásokra van tehát szükség, itt is unortodox módszerekre, hogy ne mindig a „kisember” húzza a rövidebbet. Meg az adófizető. Akinek a pénzéért liberális gondolkodók leginkább akkor szoktak aggódni, ha azt maga az adófizető fizeti be. Most viszont azt várná az adófizető: ezúttal fizessenek a csalók.