Az empátia műve ötvenedszer

Györgyi Anna és Szilágyi Tibor (Fotó: Rózsavölgyi Szalon)

Anna Gavalda Szerettem őt című regénye éppen azért olyan „kelendő” irodalom, mert igen egyszerű alapszituációból építkezik, helyenként a mélylélektantól sem riadva vissza. A mára a fővárosi színházi palettán rangos helyet elfoglaló Rózsavölgyi Szalon ennek a műnek a színpadi átdolgozásával indította műsorát, és hamarosan az ötvenedik előadását ünnepli.

Itt nem lehet „hazudni”: a színész olyan közel van, hogy minden rezdülésével, pillanatával jelen kell lennie az adott karakterben. A rendező, Szántó Erika különleges érzékenységét tükrözi, hogy felismerte: a történet színpadra kívánkozik. Dramaturgiai tudással is rendelkezve mindjárt színpadra is alkalmazta mindennap­jaink drámáját.

A történet arról szól, hogy a kétgyermekes asszonyt, Chloét (Györgyi Anna) egyik pillanatról a másikra otthagyja férje egy új szerelemért. Erre az após, Pierre (Szilágyi Tibor), menyét karon fogja, és leviszi a vidéki házba, ahol egy éjszakán át beszélgetnek. A nagy kibeszélések pillanata ez: a sértett asszony a darab nagy részén nem tud „felállni”, mélységes megbántottságából ugyanazokat a köröket futja, s érthető módon mindenkit hibáztat a történtekért, az apósát is. Az éjjel derekán azonban Pierre színt vall, és hirtelen megelevenedik előttünk Mathilde, az egykori csábító alakja. Látszólag háttérfigurája a történetnek, de az érzékeny dramaturgia fokozatosan emeli a főszereplők közé színes egyéniségét. Szántó Erika üdvözlendő felismerése, hogy a két nő karakterét, az elhagyott, megalázott asszonyét és az egykori csábítóét egyazon szereplőre osztja, így vezetve rá nézőt a sokféle igazság elfogadására. Ehhez persze a két szerepben játszó Györgyi Annának is át kel alakulnia a szemünk előtt ellenfélből, lényegében ugyanazon emberbe. Ahogy itt már megszoktuk, a díszlet minimális: egyetlen középre állított ágy és az éjjeliszekrényen elhelyezett bor mint az éjszakai nagy kitárulkozások kelléke jelenik meg.

A háttérben felállított ruhafogas pedig az idővel egyre gyakrabban – szemünk előtt – Mathilde-jelmezre váltó főszereplő eszköze. Balról látható a kávéházrészlet a randevúk, emlékek felidézésére, akárcsak az egyes utazásokat szemléltető háttérfalra vetített képek. S persze – a Rózsavölgyi Szalonban – szinte elmaradhatatlan háttérkép: a falra vetített nagyváro­sok képsora a szerelmesek titkos légyottjainak helyszínei váltakoznak.

Nem is kell több: Gavalda darabja két ember szembenézését, filozofálását oly emberismerettel bontja ki, hogy naphosszat tudnánk még hallgatni gondolatait. A Chloéból Mathilddá váló Györgyi Anna őszinte játéka és a hajszálpontos, mély emberismeretről valló rendezés az eredetileg megcsalt asszonnyal szolidáris nézőt is kíváncsivá teszi a csábító érzelmi útjainak megértésére. Szilágyi Tibor és Györgyi Anna láthatóan fürdik szerepében, egész estén és két felvonáson keresztül nem szűnő intenzitással éli át a mindenkit megrázó drámát. Nehezebb szerep jutott az alakját gyakran változtató Györgyi Annának, arról még nem is szóltunk, hogy időnként Pierre feleségeként is megmutatkozik, az emlékezés pillanataiban. A történet és a rendezés bravúrja, hogy szinte minden szereplővel megtanít együttérezni miközben módszeresen és finoman lebontja az előítéleteinket.