Kultúra
Lenyűgözően fegyelmezett világ
Sylvia Plachy fotóiból látható kiállítás a Mai Manó Házban – Le lehet fényképezni egy madár rebbenését?
Az időrend teljes mellőzésével került közel öt évtizednyi anyag – a hatvanas évektől napjainkig – egymás mellé a Mai Manó Házban látható Mikor Lesz Holnap? című tárlaton Sylvia Plachy képeiből.
1978-as képpel, a Kiállítás a partonnal kerülünk be a magyar származású művész világába, ám az első teremben körbefordulva éppúgy láthatunk 1984-es, mint 2009-es felvételt is, ezt azonban csak akkor tudjuk meg, ha műtárgyjegyzékkel a kezünkben járjuk végig a tárlatot.
A rendezők ugyanis nem adnak semmilyen támpontot a kiállítótérben. A felvételek alatt sem azok címe, sem készítésük dátuma nem szerepel, így tág teret biztosítanak az asszociációknak, és meghagyják a lehetőségét annak, hogy aki akarja, egységben lássa az eddigi fotográfusi pályát.
Ez nem nehéz: Plachy rendkívül következetes fotográfusnak tűnik. Mintha nem lennének korszakai. Teljesen mindegy, hogy viszonylag korai képről van szó, szociofotóról vagy művészi felvételről, a szigorú képszerkesztés, a fekete-fehér világ, a néhol szinte jelekre egyszerűsített képtárgy, a letisztultság, a váratlan, szűk képkivágások teljesen koherens fotográfusi világot mutatnak, amely alig-alig változott az évtizedek alatt.
Talán nem is volt ok arra, hogy változzék. Plachynak nincs szüksége színekre, hatásos témaválasztásra, egyáltalán, semmire sincs szüksége a fotográfia ezernyi trükkjéből és lehetőségéből, ugyanis minimalista eszközökkel is hajszálpontosan láttat.
Ugyanúgy, mint André Kertész, aki mestere volt. Úgy metszi ki az időből a pillanatot, hogy meg tudja mutatni a lefényképezett dolog eszenciáját, máskor a lefényképezett dolgok struktúráinak különbségéből adódó feszültséget fogja meg, mint például az első teremben látható Dóri című képen (1984), amelyen fiatal, sovány gyereklány támaszkodik a különösen csavarodó fehér erkélykorlátnak. A korlát hideg vasa és a lánytest élő szövete között hatalmas az ellentét, de a míves tárgy organikus formája inkább idéz női testet, mint a fejletlen kislányé, ami további ellenpontokat teremt – mindezt egyensúlyba hozni pedig csak nagyon eltalált képkivágással lehet.
De idézhetjük a manhattani tűzcsapról készült felvételt is, amely felülről fotózva készült, emiatt úgy tűnik, mintha a vízsugárban ugráló gyerek vízesésbe csobbanna bele.
Az első terem egyik legszebb fényképe a Kormorán és halász Yangshuóban című 2003-as munka, amely a madár éppen kitárt szárnyától mintha megmozdulna: alaposan áttanulmányozva a képet szembetűnő a rokonság Plachy és Kertész képkomponálási gyakorlata között, ugyanakkor – megkockáztatjuk – Plachy képei mintha még puritánabbak lennének.
Ez a végleges letisztultság jelenik meg a filozofikus munkákon is (Anyám apa sírjánál, Kivu-tó).
A tárlaton több állatportré szerepel, ahogy Csizek Gabriella kurátor írja, ezek „valójában személyiségeket jelenítenek meg, és az emberi élet helyzeteit, sorsfordulóit élhetjük át”.
A képkomponálás profizmusát csodálhatjuk a Szerelmes délután című felvételen és a Vouging New York Cityn is: a két képen mindössze az emberi lábak látszanak, mégis láthatóvá válik a pár, a másik képen pedig egy fehér ruhás női lábat ellenpontoz egy belógó férfilábszár.
Ha egyetlen képet kellene választanunk, amelyben a Plachy-féle fotográfia összes szépsége megmutatkozik, talán a Hősök tere (1991) lenne az: a kép szélén félbevágott idős férfi testének részlete látható, bottal. A férfi és a bot árnyéka hosszan elnyúlik hátrafelé, a kép közepén pedig – főszerepben – a napsütötte kockakő látható. Hasonlóan puritán eszközökkel mutatja meg a nyugalmat egy 2010-es Ukrajnában készült függőhídról készült képen.
A felső termekben kapott helyet néhány színes felvétel – kiemelnénk a sutaságában is bájos Vágy szerelmespárját (1985) és a 2008-ban Rómában készült Dadus hátulról című felvételt: utóbbi a tárlat legszínesebb munkája, pedig mindössze a nevelőnő pulóverének színe válaszol a mellette futó virágok színére. Plachy itt is minimalista: a kompozíció fegyelmezett, de hagyja, hogy a színek „vigyék el” a képet.
A válogatás utolsó termében látható, Magyarországon készült Sors (1996) olyan, mintha Tarr Bélát idézné, monokróm módon: az esős-vizes-sáros úton ki tudja hová tartó lovak vonulása a zöldes-barnás-sápadt periféria szimbólumává válik.
Plachy sok helyen fényképezett Budapesttől Nicaraguán át az Egyesült Államokig. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy bár a nicaraguai asszonyokról készült felvétel vagy a szép amerikai prostituált portréja is érzékeny és igaz, az intimitás, a bensőségesség inkább az itthon készült képeken érezhető – még úgy is, hogy Plachy, akár Nicaraguában, akár Pesten, akár az Egyesült Államokban fog kamerát a kezébe, elsősorban humanista – és csöndes – fotós. Ebben rejlik a nagyszerűsége. Ami egy vizuálisan is erőszakos korban, ahol a kép sokaknak csak akkor látható, ha sokkol, legalábbis elgondolkodtató.
Lovas kocsiban menekült el családjával 1956-ban
Sylvia Plachy 1943-ban Budapesten született. A forradalom után, 1956-ban egy lovas kocsiban rejtőzködve, szüleivel jutott át az osztrák határon, majd két évvel később New York környékén telepedtek le. Azóta is ott él családjával. 1964-ben kezdett el fényképezni a Pratt Institute művészeti képzésén. Tanára, Arthur Freed javaslatára kereste fel André Kertészt, akihez egy idő után mély barátság fűzte. Plachy 1974-től harminc éven keresztül a New York-i Village Voice kulturális hetilap meghatározó fotográfus munkatársa volt, az olvasóknak nyolc éven keresztül hetente egyetlen képben mesélt el egy New York-i történetet, első kötetét, az Unguided Tour-t ennek a rovatnak a képeiből válogatta. Következő kötete a Red Light (1996) a New York-i szexipar bemutatása, a Signs & Relics (1999) című albumához pedig Wim Wenders írt előszót. Negyedik kötete, a Self Portrait with Cows Going Home című album 2004-ben Golden Light-díjat kapott. 1973-ban született meg fia – az azóta Oscar-díjas Adrien Brody színész –, aki állandó modellje is lett. 1965-től rendszeresen visszatér Magyarországra. A tárlaton látható az a filmetűd is, amelyet Adrien Brody készített édesanyjáról.
(OZ)
Sylvia Plachy – Mikor Lesz Holnap. Kurátor: Csizek Gabriella. Április 19-ig