Velkey: Nagyon fontos az új fővárosi kórház

– Megkezdődött a Megyei Egészségügyi Egyeztető Bizottságok munkája: már tárgyalnak a kórházi struktúra átalakításáról, ami – Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke álláspontja szerint – november előtt érdemi változásokat nem hoz a rendszerbe. Mit várnak az egyeztetésektől?

– A megbeszéléseken kétfajta elvárás fogalmazódik meg a kórházvezetők felé. Egyrészt a mostanra kezelhetetlen mértékűre nőtt adósságállomány csökkentése és hosszú távú rendezése, másrészt az ellátásszervezés racio-nalizálása megyei szinten. Egyelőre a folyamat közepén vagyunk, ám már látszanak a problémák és a jól kihasználható lehetőségek is. Az adósságrendezéssel kapcsolatban a szövetségnek határozott álláspontja van: jelen pillanatban a meglévő finanszírozás mellett – még ha ki is egyenlítik az aktuálisan fennálló tartozásokat – lehetetlen nem eladósodni újra és újra az alacsony alapdíjak miatt.

– Tehát úgy látja, hogy a probléma rendezésére nem elég a területre szánt, kormánytól érkező hatvanmilliárd forintos többlet?

– A baj az, hogy az egy-egy betegség kezeléséért járó díj kevesebb, mint amennyibe a gyógyításához szükséges munkabér, gyógyszer, rezsi és egyéb nélkülözhetetlen elemek kerülnek. A hatvanmilliárd forint adósságrendezésre szánt összeg csaknem akkora, mint a lejárt kórházi adósságállomány, így hatalmas segítség egy újrainduláshoz. Azonban a mostani működés és finanszírozás mellett a tartozás, talán nem ugyanilyen ütemben, de változatlanul halmozódna. Minden hónapban van a kórházaknak egy „üzemszerű” kiadási listájuk, amely a többi közt az alapvető ellátáshoz szükséges munkabérek, eszközök, gyógyszerek, rezsiköltségek költségét jelenti, de lehetne még folytatni a sort. Amikor ezeket a tételeket összeadjuk, és összehasonlítjuk az intézmény bevételi oldalával, akkor kiderül, hogy a kettő között nagy a különbség. Ennek nem a túlköltekezés az oka, hanem az, hogy az évek során az eszközök és gyógyszerek drágulásához nem alkalmazkodott a ráfordított támogatás mértéke.

– Mit gondol, a kórházi munka racionalizálásával lehet még érdemi tartalékokat találni a rendszerben?

– Amennyiben nagy lesz a nyomás a kórházak felé, hogy nullázzák le az adósságállományukat, annak félő, hogy súlyos ára lehet. Az elmúlt évtized nehéz pénzügyi helyzetében ugyanis a beszerzések, munkafolyamatok ésszerűsítéséből nyerhető tartalékok jórészt kimerültek, és sajnos a szolgáltatási színvonal szinten tartására is kevesebb jut. Így a gyógyszervásárlástól, a bérkifizetésekből, az egyszer használatos vagy beültetett eszközökből kell újabb összegeket levonni. Ez viszont már egyértelmű betegellátási problémákat jelentene, illetve az emberi erőforrás megtartásának lehetetlenségét.

– Az egyeztetések másik fontos témája a kórházi struktúra átalakítása. Mit lehet tudni a tervekről?

– Az ellátásszervezés megyei áttekintése jó döntés. A helyszínen jobban lehet látni az adott terület sajátosságait, igényeit, problémáit. Tehát minőségi javulást hozhatnak a betegellátásban a jó helyi szakmai döntések.
A folyamat veszélye az, hogy a megye túl kis egység ahhoz, hogy a problémákat ezen a szinten kezelni lehessen, hiszen a súlyosabb betegek szakmailag indokolt mozgatását az egyetemi és fővárosi centrumok felé minden orvosi szakmában védeni kell.

– Az egészségügy átalakításának egyik fontos eleme az alap- és a népegészségügyi ellátások erősítése. Hozhat kézzelfogható eredményeket belátható időn belül a hangsúlyáthelyezés?

– A magyar alapellátás rászorul az erősítésre, tehát igen kedvező a terület tudatos újragondolása és fejlesztése. Zajlik az ehhez kapcsolódó párbeszéd, készül az alapellátási koncepció. A mai intézkedéseknek azonban csak öt-tíz éven belül lehet valódi eredménye. Jelen pillanatban még kevesen vannak az alapellátást végző orvosok, a szakmai jelenlét területi szinten aránytalanul oszlik el, például a sok hátrányos helyzetű gyerekkel rendelkező Bodrogközben egyetlen házi gyermekorvos sincs. Az ellátás sok szempontból nem praktikus, nem jól szervezett. Szakembereket kell képezni, ehhez támogatásokra, forrásokra és időre van szükség. Éves szinten mindez annyit jelent, hogy a nagyjából ezer végzett orvos közül százasával kell a friss diplomásokat a háziorvosi pálya felé terelni. Ehhez pedig olyan feltételek kellenek, amik vonzóvá teszik a területet. Ráadásul más szakterületen is nagy szükség lenne az utánpótlásra, a migrációs trendek pedig nem javulnak. Emellett jelentős fejlesztésre szorul a fogászati alapellátás is.

– A folyamat végcélja értelemszerűen az lenne, hogy csak a valóban kórházi kezelésre szorulók kerüljenek a fekvőbeteg-ellátásba, lévén, hogy az a legköltségesebb kezelés a rendszerben. Ehhez kapcsolódik a várólisták csökkentése is. Milyen eredményeket hozhat az összesen hatmilliárdos kormánytámogatás?

– A fekvőbeteg-ellátás mértékének csökkenése a járóbeteg- és egynapos kezelési formák előtérbe helyezésével is lehetséges. Jó hír, hogy az államtitkársággal való egyeztetéseink alapján a területek közti merev finanszírozási határok elolvadhatnak. A várólista egy olyan „mutató”, amely a társadalom egészségügyről alkotott képét jelentősen befolyásolja, így nagyon fontos, hogy ezt a területet folyamatosan karbantartsák. Ennek érdekében több előrelépés történt az elmúlt években, ide tartozik a mostani, hatmilliárdos támogatás is. Sokat tisztult a várólisták dokumentációja, ami nagy előrelépés. Ugyanakkor azt mindenkinek világosan kell látnia, hogy amikor ide csoportosítanak át pénzt, azt máshonnan veszik el. Így ha több jut a várólisták szempontjából leginkább érintett gerincsebészetre, az ortopédiára és a szemészeti ellátásra, akkor kevesebb marad egyebek mellett a sürgősségi beavatkozásokra, az intenzív ellátásra, a gasztroenterológiára, a pulmonológiára és gyerekellátásra. Így amikor valaki arra panaszkodik, hogy nem megfelelőek a körülmények például az intenzív ellátásban, vagy nincs elég hely egy belgyógyászati kezeléshez, akkor észre kell vennie, hogy ezekre azért jutott kevesebb pénz, mert az máshová került – például várólista-csökkentésre.

– Néhány héttel ezelőtt bejelentették: új kórház épül Budapesten. Mit gondol – tekintve, hogy a korábbi uniós támogatási ciklus forrásaiból a főváros nem jutott jelentős anyagi többlethez –, nem lenne ésszerűbb a beruházásra fordított pénzt inkább a meglévő kórházak felújítására, korszerűsítésére költeni?

– Nem, nagyon fontos, hogy valóban megépüljön egy új, nagy, a sürgősségi és akut ellátásokat egy helyen végző intézmény, és lényeges, hogy ez közlekedés szempontjából is optimális helyen legyen. A fővárosi kórházrendszer úgy fejlődött, hogy a társszakmáktól legtöbbször elkülönülve, külön épületekben, sokszor egymástól nagy távolságokra végzik munkájukat az egyébként kiváló szakmai csoportok. Vagyis – a Honvédkórház kivételével – nincs olyan intézmény Budapesten, ahol egy épületben tömörülnek az egymáshoz kapcsolódó, akut ellátásban egymást kisegítő legfontosabb ellátások. Ráadásul elaprózott a rendszer, ezért a betegeket mindennap máshová küldik ügyeleti időben, attól függően, épp hol végzik a számára szükséges beavatkozást. Ez sem a lakosságnak, sem az ellátóknak nem jó, kaotikus helyzetek alakulnak ki. Ha külön-külön kezdenénk egy korszerűtlen rendszer épületeit megújítani, az ellátás egészét nézve nem történne érdemi előrelépés, függetlenül attól, hogy valóban szinte minden használatban levő épület felújításra szorul. Az ideális inkább az lenne, ha épülne egy olyan kórház, ahol az akut ellátáshoz szükséges tudásközpontok folyamatos ellátást nyújtanak, és együtt tudnak dolgozni.