Pap Jenő: Valójában rossz csapat voltunk

Pap Jenő mindig sűrű, fekete szakállt viselt, és úgy maradt meg az emlékezetben. A legnagyobb változás a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest az, hogy a sűrű, fekete szakáll kifehéredett. Van, aki jól megvolt a régi feltételek mellett, és van, aki jól megvan az új feltételek mellett is. Pap Jenő ezek közé tartozik. Egyébként minden a régi. A mosolya, a sportszeretete, az értékítélete.
Egy gyors kitörés – világbajnok módra (Fotó: MH)
– Az 1982-es világbajnoki győzelme Rómában ma is csodával felérő, hiszen lábtörését követően négy hetet töltött gipszben, és az elutazás előtt csak két hetet „szabadlábon”.

– Régen volt… A fél aranyérmemet Benedek Tibor sebész főorvosnak ajánlottam. Kulcsár Győző szövetségi kapitány azt mondta a dokinak: „Professzor úr, tessék csodát tenni, ráolvasással, varázslattal, de ennek az embernek vívnia kell. Nélküle nem csapat a csapat.” Mesterem, Bay Béla megjegyezte: „Kisfiam, vagy kiesel az első fordulóban – majdnem így történt –, vagy megnyered.” A legendák kategóriájába tartoznak azok az iskolák, amelyeket ülve, helyben állva vagy totyogva a somogyi vadásztanyán, Béla bácsi kedvenc világában eltöltöttem. A lábtörésnek köszönhető, hogy a kezem úgy „feljavult”, mint sem előtte, sem utána sosem. Lelkileg is jó állapotba kerültem, mert elmaradt a favágómunka, amely a többieknek kijárt Tatán.

– Kulcsár Győző arra a kérdésre, hogy miért tudott Pap Jenő egyéni világbajnokságot nyerni, a következőt válaszolta: „Mert értett a mesterséghez. Jó passzban is volt a verseny napján. Kevés embernek van ilyen csillaga. Akkor volt minden kerek, amikor éppen a legjobban kellett.”

– Maximálisan egyetértek. A jó forma nem jó kifejezés. A szerencsés csillagzathoz tegyük hozzá az „in­dián” vívóstílusomat, amelyet a technikás vívók nem szerettek.

– Szerencsésnek tartja, hogy Bay Béla volt a mestere?

– Nekem rengeteget jelentett. Nála az volt a lényeg, hogy a kulcsakciókat maximális precizitással és gyorsasággal kellett végrehajtani. És a tusokat abból a nyolc-tíz akcióból kellett adni, amit „belőttünk”. Amit ha éjszaka felébresztenek, akkor is végre tudok hajtani. Nem mindenkinek feküdt a Bay-stílus, sokan otthagyták, mert nem bírták a kemény, monoton munkát. A százötvenedik kitörésnél is azt mondta: „Lassú.”

– A hamburgi világbajnokságon Kulcsár, Fenyvesi és Osztrics mellett már az új generáció tagjaként került be a csapatba.

– Ott mindenki a maximumot adta ki magából. Vass Imre, a párbajtőrszakág vezetője megkérdezte: „Na kisfiam, mennyit vállalsz?” A németek ellen három asszót vállaltam, és teljesítettem is. A döntőbe jutásért a franciák ellen azonban két „zakó” után Kulcsár állt be helyettem, és két győzelmet szerzett. A döntőt a szovjetekkel vívtuk. Az utolsó asszóban Kolczonaynak egy tust kellett adnia a végső sikerhez. A szovjet Karagjan már 3:0-ra vezetett, amikor Rerrich Béla, a svédek magyar születésű mestere bekiabált, hogy Ernő mit csináljon. Ezzel nyertünk.

– Miért nem tudott a Pap, Kolczonay, Székely alkotta társaság a párbajtőr-aranycsapat nyomdokaiba lépni?

– Mi rossz csapat voltunk. De nem tudom megmondani, hogy ez miből eredt. Én sem voltam képes csapatban kihozni magamból a maximumot. Talán csak Kolczonay Ernő… Képtelenek voltunk arra az összetartásra, közös gondolkodásra, mint Fenyvesiék. A belső erőforrás hiányzott. A tudás alapján sokkal jobb eredményeket kellett volna elérnünk. Csak egyetlen példa: a moszkvai olimpián Kolczonay elfelejtette magával vinni a nadrágját a csapatversenyre, és Pethő Laci, aki ma Ausztráliában él, és aki éppen nem vívott, nem adta oda neki a sajátját… Ez is jellemző volt a csapatszellemre. Valakitől kértek kölcsön egy nadrágot, amíg a szállodából megérkezett Kolczonayé. Csapatunk csak a nyolcadik lett.

– Ami után Nemere Zoltán, a csapat már elhunyt korábbi kapitánya felhívta Németországból – mert akkor már ott élt – Kulcsár Győzőt telefonon, és azt javasolta, hogy álljon össze a régi csapat, hívják ki a románokat, akiktől csúfos vereséget szenvedtek.

– Csakhogy az idők folyamán „Osztapenko lépést váltott”, és a vívás sem volt már az, mint korábban. Leegyszerűsödött, „primitívebb” és atletikusabb lett. A vívók sokkal erősebbek fizikailag. Ha a maiak megmérkőznének a régiekkel, a maiak győznének. A tegnapi vívás lassított felvétel a maihoz képest.

– Versenyzői pályafutása után edző lett, mégpedig öt évig Svájcban. Miért gondolta, hogy jó mester lesz?

– Éreztem. A legjobb mesterektől tanultam. Nemcsak Bay Bélától, hanem Gerevich Ali bácsitól, Vass Imrétől, Gyuricza Jóskától, mert velük is kellett iskoláznunk. Figyeltem a külföldi mesterek stílusát, hogyha az élet úgy hozza, ebben a szerepkörben is megálljam a helyemet. Szerencsém volt Svájcban, mert jó csapatot kaptam. Kezdetben a teljes párbajtőrszakág hozzám tartozott, később csak a női. Vezetésem alatt Anja Straub az első helyet szerezte meg az 1989-es denveri világbajnokságon. Ez volt a svájci vívás első világbajnoki aranya! Csapatban bronzérmesek lettünk.

– Miért nem folytatta a mesterkedést itthon?

– Nem hiányzom én itthon… Sok edző van… Nem örülnének, ha én is beöltöznék.

– De hát nem akármit tett le az asztalra.

– Annak nincs jelentősége… Mindenki marhára ért itthon a víváshoz, éppen ezért nem a sportágból élek. Családi vállalkozásban, társtulajdonosi minőségben elsősorban Panasonic termékeket árulunk. Tavaly pedig elmentem nyugdíjba.

– A vívás már a múlt?

– Nem teljesen. Veteránversenyeken azért olykor elindulok. Akad siker is. A hatvan éven felüliek kategóriájában nyertünk már világbajnokságot, ráadásul egyéniben Európa-bajnoki győztes voltam.

– Élvezi még a vívást?

– Nem annyira. A síelést és a jégkorongozást olykor jobban. Ezeket a sportokat annak idején nem űzhettük, mert veszélyesnek tartották őket. A kispályás jégkorongot magáért a játékért kedvelem. A legjobban azonban az erősítést szeretem.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy szeretne a New York-i maratonin elindulni.

– Arról már letettem. Örülök annak, hogy makkegészséges vagyok. Balczó, Maracskó, Fenyvesi, Maros „Kutya” és Bóbis Ildikó – hogy csak néhányukat említsem – már csípőprotézist kapott… Én meg fogorvoshoz sem járok.

– A magánélete hogy alakult?

– A harmadik feleségemmel élek. Két fiunk van: egy tíz- és egy tizenhárom éves. Főfoglalkozásban „ölik” egymást. Első feleségemtől egy fiam és egy lányom született, ők már kirepültek. A fiam harmincnégy, a lányom harminc lesz. És van már egy unokám is.

– Mi volt a leggyakrabban visszajáró kérdés idehaza, amikor világbajnok lett?

– Az, hogy mennyi pénz ütötte a markomat…

Pályakép

Dr. Pap Jenő, a BVSC tőr- és párbajtőrvívója 1951. december 15-én született Budapesten. 1959-ben kezdett el vívni. Dr. Papp Csaba kezei alatt nyert juniorbajnokságot. Később dr. Bay Béla tanítványaként lett világhírű vívó. 1978-ban a hamburgi vb-n az első helyezett magyar párbajtőrcsapat tagja volt, 1982-ben Rómában egyéniben nyert aranyérmet. Abban az évben az év férfi sportolójává választották. Tízszeres magyar csapatbajnok (egyszer tőrben, kilencszer párbajtőrben). Jogi doktor.