Gazdaság
Időarányosan kellene adni a szabadságot
Amennyiben a munkaadó elmulasztja a pihenési idő tárgyévi kiadását, az a részéről mindenképpen jogszabálysértést jelent

Minden cégnek most kellene felülvizsgálnia, hogy eddig időarányosan mennyi szabadságot biztosított (Fotó: MH)
„Az életkor után járó pótszabadság átviteléről ezentúl naptári évente mindig meg kell állapodniuk a feleknek” – figyelmeztet Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogásza. A köznyelvben ugyan a munkavállaló „vesz ki” szabadságot, ám a valóságban a munkáltató adja azt ki, a kiadás elmaradásának esetleges hátrányos következményei tehát egyedül őt terhelik. Ez a teher korábban rugalmasan kezelhető volt egyedi megállapodással. Ezentúl azonban csak az életkor után járó pótszabadság kezelhető ily módon, ami egy fiatal munkavállaló esetén maximum néhány napot tesz ki. Az idei változás, illetve várható hatásai azonban még sok munkáltatóban nem tudatosultak.
Tekintettel arra, hogy immár a második fél évben járunk, minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának felhasználásában. A nyár számos vállalat számára csendesebb időszak, célszerű lehet tehát akár az időarányosnál több szabadnapot is kiadni az amúgy is szabadságolási főszezonnak számító nyári hetekben. Ily módon az év végén kevesebb szabadságolási kényszerrel kell szembesülni, ami biztonságosabb hátteret teremt az év végére is a folyamatos működéshez.
A munkavállaló számára kedvező, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem évül el, igaz, pénzben ekkor sem váltható meg – erre csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség. Ugyanakkor a munkavállalónak is érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kiveendő szabadsága maradt az adott évben. Év közben a munkáltató rugalmasabban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez. Kevés munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze hét munkanappal rendelkezhet szabadon – a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját.