Elhagyott és csábító egymás bőrében

Az igazi drámákban nem egy igazság és egy hazugság létezik, hanem két igazság – mondja az Anna Gavalda-előadás rendezője

Szilléry Éva – 2015.01.31. 16:00 –

„Anna Gavalda Szerettem őt című regénye az első pár oldal elolvasása után meggyőzött arról, hogy színpadra kell vinnem: a történet mély pszichológiá­ja és filozófiája mellett az fogott meg, hogy mégis hétköznapi, és sok szinten befogadható” – mondta lapunknak Szántó Erika rendező, akit a könyvből készült, a Rózsavölgyi Szalonban látható színdarab ötvenedik előadásához közeledve kérdeztünk az alkotói folyamatról, az érzelmek útjáról és az ellenfelek igazságairól.

szantoSzántó Erika: Egyből éreztem, hogy ezt színpadra kell állítani (Fotó: Kövesdi Andrea)
– Miért esett a választása rendezőként a Szerettem őt című regényre?

– Rendezőként mindig vonzottak azok a történetek, amelyek a hétköznapi embertől az egyetemi tanárig bárkinek befogadhatók. Vannak művek, amelyeknek nagyon sok szintje van: Anna Gavalda Szerettem őt című története ilyen darab. A regény véletlenül került a kezembe, és az első ötven oldal elolvasása után már éreztem, hogy színpadra alkalmas. Így, miután a dramaturgiai múltam alapján nagyon sok feldolgozást készítettem, eldöntöttem, hogy megvalósítom a tervemet.

– Milyen rétegeket fedezett fel a műben, amelyek miatt azt gondolja, hogy ez a történet is mindenkié lehet?

– Nagyon sok embert „üt szíven”, ugyanis a legtöbb felnőtt ember élete során vagy megcsalatott, vagy megcsalt, vagy elhagyták, vagy ő hagyott el mást. Ezért aztán rettenetesen erős érzelmi azonosulást jelent a nézőnek. Az alapfelállás igen egyszerű: egy harmincvalahány éves kétgyerekes nőt otthagy a férje, egyszerűen azért, mert beleszeret valaki másba. Ekkor az elhagyott nő apósa leviszi az asszonyt a két gyerekkel egy házba, és egy éjszakán keresztül beszélgetnek. Természetesen a hősnő tele van haraggal és kétségbeeséssel, de egyszer csak rájön, hogy azon az oldalon is lehet érzelmi igazság és érték, amivel ő szemben áll. A történetben megelevenedik az após húsz évvel ezelőtti szerelmi története. Úgy találtam, hogy attól lesz hangsúlyos az azonosulás a másik szereplővel, hogy ugyanaz a színésznő, Györgyi Anna játssza az elhagyott nőt és az após egykori szeretőjét. Az igazságnak nagyon sok oldala van, de nagyon ritkán történik meg velünk, hogy egy felállásból valaki másnak az érzelmi helyzetébe belehelyezkedjünk. Pláne, ha látszólag szemben álló, vagy rivalizáló szerepben vagyunk.

– Gavaldát talán éppen ezért nevezik humanista írónak.

– Úgy gondolom, hogy napjaink egyik legnagyobb problémája az empátia hiánya. Szerintem Anna Gavalda nagyon sokat tud az érzelmek útjáról. Természetesen, ha kiválasztok egy színpadra alkalmas művet, akkor nem gondolom végig feltétlenül olyan tudatosan, mint ahogyan ezt most megfogalmaztam. Az én pályámon az embert az ösztönei néha megcsalhatják, de én egyből azt éreztem, hogy ezt színpadra kell vinni.

– A történetből az is kiderül: az após nem biztos abban, hogy jól tette, hogy annak idején nem hagyta el a családját. Ez újabb rétegeket mutat meg.

– Az igazi drámákban nem egy igazság és egy hazugság létezik, hanem két igazság. Nincs tehát recept arra, hogy az életünkben melyek a helyes és a helytelen döntések. Az após fia úgy dönt, hogy újrakezd, az após azonban fiatalkorában ezt nem vállalta. Engem éppen az izgatott, hogy nem lehet kiosztani az igazságot. Sőt az utolsó mondata az előadásnak a férfi kérdése, miszerint: Nem lett volna jobb, ha az unokáimnak egy bátrabb nagypapája van? Ezek a kételyek miatt szerintem a Szerettem őt mély pszichológiai és filozófiai kérdéseket vet fel, közben pedig a történet hétköznapi, érdekes, és sok szinten befogadható. Hét héten keresztül úgy elemeztük, boncolgattuk, mintha bármelyik színház nagyszínpadára vittük volna. Sok színész számára kihívás az, hogy a közönség karnyújtásnyira van, mint a Rózsavölgyi Szalonban, ahová készült: nem lehet hazudni, belül kell megtörténnie azoknak a folyamatoknak, amelyekről szó van.

– Ezzel a darabbal nyitott a Rózsavölgyi Szalon, de hogyan jött az ötlet, hogy itt adják elő?

– Abban az időben, amikor rátaláltam erre a műre, a Thália Színházban rendeztem épp egy Neil Simon-darabot. Akkor még Zimányi Zsófia volt ott az igazgató, és beszéltünk arról, hogy a következő évadban a stúdiószínpadra megrendezem ezt. Kiderült, hogy ő is olvasta, és nagyon szereti ezt a regényt. Közben a Tháliában igazgatóváltás történt, és Zimányi Zsófia belefogott a Rózsavölgyi Szalon megszervezésébe. Amikor megnyílt, meghívott erre a produkcióra, amely hamarosan megéri az ötvenedik előadást. Mindig telt házzal és a nézők lelkesedése mellett megy. Ma a Marczibányi Téri Szabadidőközpontban lesz látható, de hamarosan Kecskemétre is eljut. Régi barátság fűz Szi­lágyi Tiborhoz, akit a férfi főszerepre kértem fel. Györgyi Annával pedig sohasem dolgoztam, mégis nagyon szerettem azt az egyszerű, mégis nagyon intenzív jelenlétet, ami az ő színészi munkáját jellemzi. Érdekes volt, hogy amikor Anna Gavaldától a jogot kértük, azt jelezte vissza, hogy kér egy koncepciót, mielőtt odaadja. Azóta, ugyanebben a térben megrendeztem Tom Kempinski Távolsági szerelem című darabját, amely ugyanilyen őszinte érzelmi dinamikával dolgozik. Most lázasan keresek olyan művet, amibe ennyire bele tudok szeretni. Én a filmezés után nagyon későn kezdtem színházban rendezni, ezért nem tudok kizárólag professzionálisan hozzáállni egy műhöz. Tehát nem akarok megvalósítani egy előadást anélkül, hogy érzelmi hidat tudnék nyitni felé.

– A nyolcvanas években az Ely­sium című holokausztfilm szintén nagyon erős érzelmekről vall. Egész másként közelített a témához, mint a későbbi hasonló filmek tették. Most, a holokauszt-évforduló alkalmából vetítették valahol?

– A film, amelyet sok fesztiválon díjaztak, és annak idején a magyar mozik is vetítették, egy tízéves kisfiú szemszögéből láttat egy kísérleti lágert, amelyet nem fizikai borzalmak tesznek bűnösen képtelenné, hanem az a tény, hogy a kísérletekre szánt gyerekek meg akarnak felelni a táborparancsnok náci orvosnak. A történet másik vonulata a magyar társadalom keresztmetszetét mutatja be, és megkülönbözteti az aktív bűnösöket a gyáváktól, a közömböseket a bátraktól, akik megpróbálják megmenteni a kisfiút a Józsefvárosi pályaudvari bevagonírozástól. A filmnek megvolt a maga élete, nem egyéni ambíciók vezetnek, amikor mélységesen hiszem, hogy szükség volna a film tanulságai­ra, és újra helye lenne a köztelevízió műsorán.