Háromezer ágyútöltelék

Meleg alsó és felső, pénz, ha lehet, dollár vagy euró, és amennyiben futotta rá, akkor egy golyóálló mellény – háromezer 20 és 60 év közötti kárpátaljainak ma ez a legnagyobb gondja. Már annak, aki előrelátóan nem hagyta el otthonát a tegnap kezdődött újabb ukrajnai mozgósítás elől. Szándékosan nem hazát írtam: a délkelet-ukrajnai háború nem a kárpátaljai magyarok, de az igazat megvallva még csak nem is az egyszeri ukránok ügye.

Ez nem hazafias kérdés, ez egy kiprovokált polgárháború, amelynek ezrek esnek áldozatául, tízezrek veszítik el otthonukat, miközben igen kevesek keresnek igen sokat rajta.

A „terrorellenes művelet” napi költsége ötmillió euró, azaz 1,6 milliárd forint. Ennyiből az üzlet minden szakaszán bőven lehet keresni: annak is, aki Nyugatról fegyvert szállít, annak is, aki közvetít, és annak is, aki átveszi. A „fronton” aztán ennek a nagyszerű folyamatnak köszönhetően nincs sem meleg téli felszerelés, sem páncélmellény, az ellátás pedig a hősi második világháborús időket idézi. Ide érkezik majd a háromezer kárpátaljai – ne szépítsük, ágyútölteléknek. A múlt évi harcokban több kárpátaljai esett el, mint az afganisztáni háború tíz éve alatt összesen.

A mostani háromezer persze állítólag nem lesz újonc, azokat viszik, akik „korábban már teljesítettek katonai szolgálatot, vagy a haderő számára szükséges szakmával, szakképesítéssel rendelkeznek”. Főleg az utóbbi egy egzakt, könnyen behatárolható kategória. A háromezer kényszerű katonaanyának és katonafeleségnek azonban nem kell idegeskednie, hiszen Kijevben megígérték, ezúttal a behívottakat „megfelelő módon kiképezik és felszerelik”. Ki ne ontaná el ezután csókokkal a tévéképernyőt, amikor feltűnik Petro Porosenko elnök? Az ukrán államfő egyébként azt is megígérte, hogy azoknak a 20 és 27 közötti fiataloknak, akiket a háromezren kívül márciusig egyszerűen besoroznak, szintén elmagyarázzák, miképp kell elsütni egy Kalasnyikovot vagy egy M16-os tengerentúli raktárpuskát. S természetesen a közelébe sem mennek Délkelet-Ukrajnának…

Mozgósítás, a sorkötelezettség helyreállítása, a nagyarányú fegyverkezés, a Kijevet elárasztó tengerentúli katonai tanácsadók természetesen mind azt szolgálják, hogy minél sikeresebben valósuljon meg a tavaly őszi minszki békeegyezség. Ez az a dokumentum, amelyet az ukrán hatóságok és az oroszbarát felkelők is a saját szájuk íze szerint értelmeznek – egyben értenek egyet, hogy a másik nem vonta ki nehézfegyvereit a szemben álló csapatokat elválasztó úgynevezett pufferzónából, és folyamatosan provokál.

Megoldás? A szakadárokra Moszkva nyilván tudna nyomást gyakorolni, de tőle sem várható el, hogy ezt egyoldalúan tegye. Márpedig a kijevi vezetés washingtoni patrónusai semmit sem tesznek meg azért, hogy visszafogják az ukrán „háborús pártot”, sőt. Az Európai Unió pedig a jelek szerint képtelen érdemi nyomást gyakorolni Porosenkóra vagy Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökre. Pedig az említett három „külső” szereplőből kettőnek biztosan nem áll érdekében a béke késleltetése: Oroszországnak és az unió országainak. A szankcióháború milliárdos kárt okoz mindkét oldalnak, míg például érdekes módon az energiaszektort és néhány moszkvai „nagyságot” sújtó tengerentúli intézkedések mellett az Oroszországba irányuló amerikai kivitel számottevően nőtt. Mert ugye a kiutasított uniós áru helyére kell valaminek kerülnie.

A Moszkva ellen hozott első uniós szankciókat márciusban kell újragondolni. Meghosszabbítani őket semmi értelme: ártanak, de egy lépéssel sem hozzák közelebb a megbékélést. Még ha Oroszországban is lenne a válság megoldásának kulcsa, szankciókkal nem lehet őket meghátrálásra kényszeríteni, az elmúlt néhány száz évben mindenesetre még egyszer sem sikerült. Presztízsből, Brüsszelre kényszerített amerikai geopolitikai érdekből saját magunknak kárt okozni, nos, talán nem ez a legértelmesebb terv. Nem beszélve a „járulékos” károkról, mint például a Déli Áramlat gázvezeték lyukra futtatásáról. Szépíthetjük a bizonyítványt, de Oroszország nélkül Európa biztos energiaellátását nem lehet megvalósítani. Sokadszorra: Nyugat-Európa az oroszokkal kötendő olyan energiaegyezségeket kér számon Közép-Európától, amelyeket ő már régóta megkötött, amelyek hasznát élvezi.

Európa ügyei a kontinens országaira és nem „külsősökre” tartoznak, még ha nagyszerű szövetségeseink is. Nekünk kell megegyezni Oroszországgal. Ukrajnába pedig csak akkor szabad pénzt önteni, ha be is tartja azokat az értékeket, amelyeket újdonsült „európai civilizációs szövetségesként” most hangoztat. Kisebbségi nyelvhasználatot, önrendelkezést is értve ezen.

Vagy éppen a háromezer kárpátaljai otthontartását.